Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit lehet mondani, ha az...

Mit lehet mondani, ha az egyik rokonom beköltözne hozzám hétvégékre?

Figyelt kérdés

Levelezőn tanul, ő azt hitte jelentkezéskor, hogy úgy lesz, hogy havonta egyszer kell emiatt Pestre utaznia, de minden péntek-szombat vannak órái.

Idén ingázott, de mondta, hogy vonattal rengeteg, mindig késik, a csatlakozásokat nem éri el, vizsgát is késett le már, katalógusos órát is. Autóval nem tud jönni, mert régi az autójuk, nem megbízható ekkora távra.


Nekem most júniusban lett Budapesten vásárolva egy lakás, mert szeptembertől ott tanulok.

És már be is jelentkezett, hogy "ha úgy adódna, alhatna-e néha ott"? Ez alapból azzal indult, hogy havi 1-2 alkalom, most már ott tartanak, hogy akkor ő jönne délelőtt, a férje és a fiuk meg majd péntek délután-estefele, és akkor így legalább a család is tud együtt lenni, nem az lesz, hogy ő szombat este esik haza hullafáradtan... Meg, hogy itt úgyis több a program a gyereknek is, mint otthon.


Azt az 1-2 ottalvást még elviseltem volna, max. addig a barátomnál vagyok, de én nem akarok péntektől vasárnapig egy egész családot vendégül látni.

Alig várom már, hogy egyedül élhessek, hogy legyen egy saját kis birodalmam, ahol senki nem zavar.

Nem akarom megbántani őket, de nem akarom, hogy ott aludjon sem ő, sem a családja... De sértődést sem akarok ebből, hogy jaj ennyit nem teszek meg, nem bírok ki, bezzeg ők.


jún. 23. 14:13
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:
100%

Apádra hallgass, ezt most, csírájában kell elfojtani. Ha legközelebb felhozza, akkor meg kell neki mondani, hogy neked más terveid vannak, és nem akarod kiadni a lakást hétvégre, hanem a saját életedet szeretnéd élni, amihez a szüleid hozzásegítettek, és ha családostul szeretnének felvonulni a hétvégére, akkor erre vannak a szállásadó oldalak, hogy ott senkit nem zavarva kiválaszthatnak egy nekik megfelelőt, és ott élhetik a családi életüket.

Ez nem a te problémád, nem neked kell megoldani, hanem nekik. Ő egy pofátlan poloska rokon, és ha megsértődik, az nem a te bajod, hanem az övé. Az, hogy ő mennyit vigyázott rád, a szüleid és az ő dolguk, és amilyen pofátlan, minden bizonnyal akkor sem ellentéelezés nélkül tette...


NEkem is volt több olyan rokonom is, akiről nem is tudtam, de közös rokonon keresztül hirtelen fontos lettem, amikor egyetemre kerültem, és ott volt a lakás, amit kaptam. Én se csináltam az otthonomból ingyen átjáróházat senkinek, ahogy mi is mindig megoldottuk az életünket mindenhol, anélkül, hogy bárki nyakára kellett volna ráerőszakolni magunkat, pedig az én szüleim is tanultak levelezőn, és egyiktől se hallottam sose, hogy rokonokra varrták volna magukat, hanem a csoporttársakkal fogtak össze szükség esetén, és azokkal oldották meg együtt az utazásokat, esetleges szállásokat.

jún. 25. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:
100%

Voltam hasonló helyzetben, nekem nagyon kellemetlen volt, mert a tesómról volt szó, aki 10 évvel fiatalabb és nagyon jó kapcsolatban voltunk mindig is.

17 éves volt mikor férjemmel házat vettünk és onantól non stop ott volt. Mert nálunk lehetett cigizni a teraszon (ami még egy dolog, de a mi ciginket szívta, ami akkor sem volt màr 2 fillér. Mindig ott aludt a kanapén hétvégén meg szünetben, kiette a hűtőt. Nem volt magánéletünk. Màr azon kaptam magam, hogy az imádott tesóm az agyamra megy és alig várom, hogy suli legyen. Nehéz ügy volt leszoktatni róla. Ha engedsz, azon fogod kapni magad, hogy beveszik a lakást és lassan vendégnek érzed majd magad a saját lakásodban.

jún. 25. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 anonim ***** válasza:
100%

"Ez alapból azzal indult, hogy havi 1-2 alkalom"

Ha abba belementél, megköszönheti.

Mondd meg neki, hogy több nem fér bele.

júl. 2. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 anonim válasza:
67%

Szerintem korrekt, ha megbeszéled vele, hogy néha rendben van, de nem minden hétvége alkalmából. Az már nekem is sok lenne.

Valamikor neked is pihenned kell, az a magánszférád.

Meg ha még csak ő akarna ott aludni hétvégén, mert szívességet kér, de nem, az egész családját ott altatni...

júl. 22. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/35 anonim ***** válasza:
100%
mondd meg neki hogy neked is szukseged van arra hogy egyutt lehess a paroddal es pihenhess a hetvegen, sajnos ebben nem tudsz neki segiteni. ha feljon hogy vigyaztak rad mondd meg hogy bocs de azt nem te kerted es itt nem egyetlen alkalommal jonnenek es te erre nem vagy berendezkedve. muszaj hatarozottnak lenned kulonben ki fognak hasznalni.
aug. 8. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!