Nem akar eljönni az esküvőmre, mert szakítottak a párjával? Erre mit reagálnátok a helyemben?

Mekkora szar irigy ember! Most láthatod az igazi énjét! Sosem ismerted igazán ezek szerint. Nagy szinész lehet akkor, vagy te túlságosan szeretted hogy észre vedd a jeleket! Én mondanám neki, hogy ne is gyere el, mert nem akarom nézni a fancsali fejedet ami tükrözi az irigységed, önzőségedet.

Egyszer nekem is ezt mondta a "barátnőm": engem nem érdekel, nekem ne meséld el! Azt, amikor férjemmel összejöttünk és boldogan meséltem róla neki! Neki meg nem jött össze a pali, akit fűzögetett! Ezt kaptam! Ott tértem igazán észhez vele kapcsolatban.

Nézegetem magamat a sztoriban, hova helyezhetném.

Én tuti, hogy tökre örülnék a barátom esküvőjének még akkor is, ha én szétmentem. Lehet, hogy szívesen ott lennék, de az is nyilvánvaló, hogy nem én lennék a legvidámabb arc ott, De ha erre kérne, én megtenném.

Más, ami konkrét, és nem elmélet:

Egy barátom kiöntötte a szívét, mert tönkre ment a házassága, én meg csapot, papot ott hagytam, és vele foglalkoztam, naponta átmentem hozzá, meghallgattam, adtam egy rakás tanácsot, hogy hogyan mentheti még némileg a helyzetét, persze alig fogadott meg belőle valamit, és így egyre nagyobb szarba került, és csak panaszkodott. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy én vagyok tiszta ideg, átveszem az ő feszkóját, pedig nem kéne. Most egy kis távolságot szeretnék tartani. Nem azért, mert leszarom, hanem azért mert falra hányt borsó, amit mondok, és maga a szenvedése, az, hogy miként sodorja magát a szakadékba, nos nekem is nagyon fáj, és minek csináljak feleslegesen fájdalmat magamnak.