Hogyan reagálnál, ha több évtizednyi házasság után kiderülne, hogy a férjednek végig szeretője volt, akitől gyereke is született?
A férj nyugdíj mellett is dolgozott, viszont kapott egy kisebb szívrohamot, ezért már csak nyugdíjas, így viszont nehezen oldja meg a másik életét.
A felesége elméletileg nem tud semmit, bár ez elég hihetetlen.
Addig rendben, hogy az a legtisztább, hogy el kell mondani, ha már eddig nem tette meg, de emellett félünk is, hogy a felesége hogyan fog reagálni arra, hogy a férjének gyakorlatilag külön családja van.
Hogyan lehet ennek nekifutni?
Úgy teszek mint ha igaz történetet olvasnék.
Aztán téged kért meg az öreg, hogy segíts kifogást gyártani? Kicsit sem érzed gusztustalannak a produkciótokat? Igen, ugyanolyan részese vagy ennek a szennynek mint anyád, ha lenne benned gerinc - bár, ugye melyik oldalról tettek volna beléd, egy az egyben visszautasítod a nagyszülők ajándékát.
És remélem, csak az elméd szárnyalt a kérdés megalkotása közben.
41.
"Aztán téged kért meg az öreg, hogy segíts kifogást gyártani?"
Nem volt szó megkérésről vagy kifogásgyártásról.
Megoldáskeresésről volt szó, egy már adott helyzetre.
Azt nem látom, hogy valakit felkértek volna ilyen visszataszító személyeskedésre.
Ilyeneket alja embereket miért nem törlik, nekem sokkal normálisabb írásaim törölték már.
Az egyik munkatársam is így csinálja, de ő még csak 10 éve. Neki a covid alatt volt nagyon sok kemény játszmája otthon. Egyszer kijárási tilalom alatt be kellett vinnie a szeretőtől született nagyobb fiát az ügyeletre, mert a csaj az 5 napos fiukkal volt otthon és nem akarta betegek közé vinni. Otthon azt mondta, hogy sos munka van. Az asszony állítólag nem kérdezett semmi többet. A srác burkoló! Mégis mi a büdös fene lehet egy burkolásban sos? Az igazoltató rendőr mikor meghallotta a történetet, fogta a fejét, hogy neki egy asszony is sok, a francnak kellene kettő.🤣 Ennél csak a most karácsonyi favasárlás volt viccesebb, mert egyszere vette meg a fákat, de elfelejtett a szeretőhöz kanyarodni, otthon meg asszonyka lesett, hogy minek 2 fa. Megoldás 1-et fizet 2-őt vihet akció volt. Állítottak egy fát a kertbe is, ő meg mehetett másnap másikat venni!😅
Nem tudom mi a jó ebben, mert náluk a szerető sokkal normálisabb mint az asszony. Igaz a feleségétől született egy értelmileg súlyosan sérült ikerpár, valószínűleg ezért nem hagyja ott. Ő már most kezd bedilizni, hogy mikor, hol és kivel kellene lennie. Véleményem szerint az asszony pontosan tudja, hogy van valakije, csak nem akar vele foglalkozni. A kérdező eseteben is ez lehet. Kényelmesebb nem tudni róla és akkor nem fáj.
"...ha lenne benned gerinc - bár, ugye melyik oldalról tettek volna beléd, egy az egyben visszautasítod a nagyszülők ajándékát."
Miert kellett volna vissza utasitania? Egyetlen unokájuk volt. Miért ne adhattak volna nekik a házukat? Egy gerinctelen szereplő van itt, az az apa.
Két ember titka már nem titok, itt meg annyian tudnak a másik családról, hogy kizárt, hogy a feleség ne tudná.
De a férj helyében nem azt mondanám, hogy 40+ éve van egy másik családja, csak hogy lett egy másik nő az életében, idő megjelölése nélkül. Ez az évtizedeken át tartó megcsalás azért nagy gyomros, még ha a nő sejtette is.
"Mondjátok, hogy munkahelyi jóbarát vagy, és szeretnétek tartani a kapcsolatot, néha beszélgetni. És azért jár el a "barátaihoz", mert kell egy kis testmozgás, illetve szellemileg is frissen tartja."
Hja, egy 65+ férfi meg egyb43 éves nő mint munkahelyi jobarat....
"Édesanyám nem volt megesett lány."
Akkor mi volt? Férjnél volt és a félrekefélésből születtél te?
"A népszámlálást én csináltam meg nekik online."
És a feleségnek mit mondtál? Te vagy a számlálóbiztos?
"Családtagként voltak és vannak bejelentve is"
Kár, hogy a lakcím bejelentéshez nem kérnek "indokot"
Ha én mint tulajdonos beleegyezek a lakcím bejelentésbe, a lőtéri kutya sem kérdezi, hogy milyen jogcímen jelentkezik be oda az illető.
Nyári szünet.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!