Miért olyan nagy bűn, ha valaki nem szereti a gyerekeket és "esze ágában" sincs szülni?

Ne foglalkozz másokkal, egyesek úgy gondolják, hogy csak úgy lehet élni, ahogy ők élnek.

Sokkal rosszabb, ha valaki megcsinálja a gyereket, de nem foglalkozik vele, nem neveli, elhanyagolja, eldobja magától, bántja... stb.

Nem bűn, csak a szokásostól eltérő - ezért néznek rátok furcsán.

Amúgy később (nyugdíjas éveidben) lehet nagyon fogod bánni a mostani döntésedet, mert akkor már leginkább a család az igazi örömforrás.

A mi családunk egy komplett katasztrófa. A mamámnak 3 gyereke van, egy áll szóba vele, ő is csak azért, hogy ugráltassa meg vigyázzon a kutyáira. Szóval, azért, hogy öregkoromra legyen mellettem valaki, nem szülök gyereket.

Én még "csak" 25 vagyok, de nekem se lesz, az biztos.

Én sem szeretnék. Bár az örökbefogadást nem zárnám ki, de sajátra nem vágyom. Semmi baj ezzel, majd öreg korodban ejtőernyőzöl, vagy hegyet mászol unokázás helyett.

Egyszer egy néni mondta arra mondatomra,hogy - a kisbabákat nem szeretem, de a 2-3évesekkel jól elvagyok-

De hát azért meg kell szenvedni! (gondolom, hogy azt a kort elérjék)

Az én anyai nagyanyám mindenkit csak kritizálni tud, egy időben az egész faluval összeveszett, ahol lakik, a családot alig látja, mert amilyen a mosdó, olyan a törülköző, én pl. nem kérek a kritikáiból, és a többiek se nagyon, tartjuk vele a kapcsolatot, de csak távolról, mert így béke van. Nem mindenki tud jó szülő lenni, ahhoz, hogy valaki körül idősebb korban ott legyen a család, úgy is kell viselkedni, hogy ne üldözze el az ember a kedves családot a viselkedésével. Ha valaki nem érzi azt magában, vagy nincs lehetősége, hogy ezt előteremtse, és ezt felismeri, és úgy is él, nincs ebben semmi rossz, semmi kivetnivaló, és legfőképpen nem kell sajnálni, mert lehet, hogy neki más okoz örömöt.

Nekem pl. fontos szempont, hogy csak attól vállalok gyereket, akit szeretek, akibe szerelmes tudok lenni, mert a szüleim elkapkodták, és nem vagyok hajlandó elkövetni ugyanazt a hibát, amit ők. Érzem, hogy lesz gyerekem valamikor, de azt még nem tudom, mikor, tehát előbb-utóbb eljön az idő, de most még nem jött el, addig meg nem vállalok gyereket, mert akit nem szerelemből szülök, azt nem tudnám ugyanúgy szeretni, mint ha szerelemből szülném, a kudarcomat látnám rajta, és akaratlanul is érezné a keserűségemet. Megéri így? Nem.

És számtalan olyan szülőt látok, aki nem való szülőnek, mert nem tud bánni a gyerekkel, szerencsétlen gyerekeket meg vagy az utca neveli, vagy senki, és elég sok baj van az ilyenekkel.

Nem kell senkit sajnálni, nem kell senkire furcsán nézni, nem kell senkit semmire erőltetni. Mindenki maga választja, hogy él, gyerekkel vagy gyerek nélkül, de a gyerek önmagában nem garancia a boldog öregkorra.

És az is marhaság, hogy valaki kimarad bizonyos örömökből, meg hogy nem lesz teljes élete, ez se biztos.

Én pl. olyan dolgot tanulok, amivel speciális terveim vannak, és ha megvalósul, akkor nem csak a saját gyerekem fog azzal tanulni, és ha ezt elérem, akár lesz saját gyerekem akár nem, olyan lesz, mint ha milliónyi gyerekem lenne, és jó érzés lesz, hogy segítettem másoknak.