Hogy értessem meg az anyámmal, hogy nem fogok az eredeti szakmámban elhelyezkedni?
Elvégeztem azt a szakot, amit félig-meddig az anyám választott nekem. Azt mondta, nem érdekli, mennyit csúszok, kifizeti, de végezzem el, ha már elkezdtem. Jogi egyetemről van szó… Aki jártas ebben, tudja, hogy a végigszenvedett 5 (6-7) év után sem könnyebb sokkal, mert ügyvédjelöltként nagyon sokan a minimálbér alatt keresnek, átlag napi 10 óra munkával és hatalmas felelősséggel. Mikor végeztem, jelentkeztem pár irodához, 200-220 ezres fizetések voltak a legmagasabb ajánlatok, de korábbi évfolyamtársak jártak úgy, hogy fizetési ajánlatot sem kaptak, mert hogy “tanulni mennének oda, vagy meggazdagodni”. Nyilván szakvizsga után jobb a helyzet, de az +3 év, újabb rengeteg tanulás, nekem meg már hányingerem volt, ha csak a Ptk. eszembe jutott, nem tudtam volna elképzelni magam azon a pályán.
Ismerős által kaptam egy teljesen más területen állást, 435 ezer forint a nettóm jelenleg, mellé még kapok cafeteriát is. Az állás home office. A napi munkámat általában 3-4 óra alatt elvégzem, és utána szabad az egész délutánom. Nem stresszes egyáltalán, vasárnap nem érzem azt, hogy “jaj megint mindjárt hétfő”. Van, akiknek az egyetemi éveik a legjobbak, én azokat kis stresszgombócként töltöttem el. Most érzem igazán jól magam, hogy a magam ura vagyok, nem kell a szüleimtől pénzt kérnem, nincs bennem az egyetem miatti stressz. Az édesanyám viszont azzal traktál folyamatosan, hogy nem hiszi el, hogy nekem ez így jó és elég, mikor mennyit küzdöttem azért a diplomáért, mennyi tandíj lett kifizetve. De én már az első évben mondtam, hogy nem érdekel annyira az a vonal, mást szívesebben tanulnék. Ne, várjak még, majd a hatályos jog tetszeni fog. Nem tetszett, akkor már csúsztam is. De ne hagyjam abba, ha már elkezdtem, igenis csináljam végig. Befolyásolható voltam, féltem attól, hogy nem boldogulnék, ha “leveszi rólam a kezét”. Azért tanultam, mert muszáj volt, nem azért, mert érdekelt volna.
Nem innen akarok nyugdíjba menni, szeretnék tanulni olyat, ami tényleg érdekel. 25 vagyok, szóval elkésve nem érzem magam, de olyan szakra/képzésre szeretnék jelentkezni majd, amit örömmel tanulok. Még nem vagyok biztos benne, mi lenne ez, ezért muszájból nem akarok újabb vonalon elindulni, csak, hogy elmondhassam, tanulok és kezdek magammal valamit.
És abban a 3 évben a jóisten pótolná ki a fizetésemet, vagy kicsoda?
Valamint az a 3 év folyamatos túlóra, valamint a szakvizsga sem éppen egy sétagalopp... Köszi, de köszi nem.
Ez változó, ahová helyekre én jelentkeztem, ott ezeket fizették volna. De még így is annyira kevés fizetéseket ajánlottak, hogy azért felkelni is kár lenne, nemhogy napi átlag 10 órákat dolgozni... De van pesti iroda, ahol fizetés sincs, örülj, hogy ott sajátíthatod el a szakma alapjait és hogy a kamarához bejelentenek...
Nem minden iroda ilyen, tény, hogy vannak jobb helyek, ahol a pénteki napok fixen home office-ban telnek, vannak céges autók, amikkel mehetsz tárgyalni és nem hajnali 5-kor kell várnod az első vonatot, hogy eljuss a világ végére tárgyalni és a fizetés sem pocsék (annyira). Kapcsolatokkal is könnyebb elhelyezkedni, meg tényleg, akinek ez a szakma a vágya, ebben érzi jól magát, az nem éli meg feltétlenül katasztrófaként, ha otthon még dolgoznia kell 1-2 órát. De így, hogy nem is szerettem, nem is érdekelt, nem láttam értelmét, hogy tovább szívassam magam, rossz fizetésért.
Végülis, ha úgy veszem, fizettek.
Nem voltak anyagi gondjaim, éltem egy félévet Párizsban is Erasmus miatt, évközben is elég mobil voltam, hogy utazgathassak picit többet, mint az átlag. A vizsgaidőszakokat leszámítva elég nyugisan teltek a napjaim, a gyakorlatokra, szemináriumokra bejártam. Általában igyekeztem úgy felvenni az óráimat, hogy maximum 2-3 órám legyen egy nap és csütörtökre, meg péntekre nem vettem fel kötelezőket, szóval ha úgy nézem, 4 napos hétvégéim voltak mindig éveken át. Saját lakásban éltem már egyetem alatt is, egy idő után összeköltöztem a párommal, lett kiskutyánk is. Mikor láttam, hogy ő mennyire szereti azt, amit tanul, lettem biztos abba, hogy a jog tényleg nem nekem való. Előtte is tudtam, de úgy voltam vele mindig, hogy megszerethetem, hátha lesz majd érdekesebb rész, majd ha jobban átlátom, könnyebb lesz... De nyilván ezzel áltattam magam, meg tényleg bennem volt az, hogyha el lesz zárva a pénzcsap, mihez kezdenék hirtelen?!
Utána már azért vágytam arra, hogy legyen saját keresetem, de 20-21 évesen féltem attól, hogy nem tudnék a saját lábamon megállni.
Szia :)
Én csak nézegettem a kérdéseket, és megtaláltam ezt, és eléggé megszólított, mert nagyon hasonló helyzetben voltam, és még vagyok is valamennyire.
Én is elvégeztem egy egyetemet, amit nem akartam a végén, mert tönkretett lelkileg, és dolgoztam is benne, ami szintén kikészített.
Viszont sajnos én úgy látom, hogy rajtunk múlik az egész. Hogy nemet mondunk, vállaljuk a saját életünket, álmainkat. Ha más a fején pörög, akkor is.
Egyszerűen másképp nem lehet, ez pedig nem egy olyan dolog, amivel például más életét veszélyezteti az ember vagy hasonló. :)
Én is elég befolyásolható vagyok, de amikor már én is imádkoztam, hogy ne vegyenek fel, és ne hívjanak vissza, és lelkileg rámentem.. Szóval egyszerűen nem éri meg.
Nemet kell mondani. Még ha nehéz is. Ez innentől a Te életed, ha az egyetemet egy kiterjesztett fiatalkornak tekintjük, a taníttatás ezzel megtörtént.
Hajrá, és sok sikert az életben! :))
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!