Beszéljek a barátnőmmel arról, miket mondott a férje a gyerekükről, életükről?

Én elmondanám, nagyvonalakban csak, hogy mit tett a férje, ez ugyanis árulás, amit csinált. És ha a legjobb barátnődről van szó, akkor az a minimum, hogy nem falazol a férjének és tájékoztatod a barátnődet, hogy mit művel a fickó a háta mögött.

Sejtem amúgy, hogy melyik kérdező vagy, emlékszem a másik kérdésedre, egyre minimum. Szerintem vagy elég ibtelligens ahhoz, hogy tudd kezelni a helyzetet úgy, hogy a barátnődet ne terheld a részletekkel, de mégis megtudja, mit tett a férje.

Pontosan tudom, miben vannak. Valamilyen szinten minden szülő átmegy ezen, hogy elege van a babával járó folyamatos műszakból, és legszívesebben "szabira menne", az anyák is.

De a férfiak között ne tudd meg, mennyi olyan van, aki komolyan csak azt érzékeli, hogy az Ő élete meg lett nehezítve, és halálra van sértődve. Nyavalyog, hogy a gyerek felébredt (nem mondod), zavar a sírása (az anyját nem, neki nincs füle...), mindig itt van (mit gondolt, hol a fszomban lesz?), nyif-nyaf, neki csend kell, neki nyugalom kell (oda ne rohanjak, kinek nem kéne?), ahjjj, nem igaz már, hogy az asszony mindig csak fáradt (vajon mitől, baszki?). Aztán nem megy haza, esetleg félre is kefél valakivel, akivel gondtalannak érzi magát, akár végleg le is lép. Hogy a feleségének is kéne néha egy szabad félóra, mert neki a gyerek nem ér véget 4-kor, mint a férj munkája, az fel sem merül. Apának jár pontosan ugyanannyi és ugyanolyan minőségű nyugalom és pihenés, mint gyerek nélkül. Megy a vinnyogás a feleségnek, hogy nem igaz, hogy nem tudja pár órát csendben és távol tartani a kölyköt, mert "én dolgoztaaaam", de ha neki kéne egész nap a gyerekkel lenni a munkahely helyett, és éjjel-nappal ezt kezelnie, konkrétan fejbe is lőné magát, hiszen már egy esti 20 perctől előadja a hattyú halálát. Mégis ő van jobban elfáradva, méghozzá sokkal jobban, és neki a nehezebb, mert nem kapja meg naponta, hogy 2-3 órát nyugodtan dögölhessen, utána pedig készséggel leszopják. Kihúzza magát az egészből, és még akkor is őt kell sajnálni, mert nem hallja a sírástól a tévét. A "házasságban élő egyedülálló anyák" egy nagyonis létező fogalom, gyakori jelenség, a barátnőd is az.

Figyelj, a barátnőd tudja. Látja, hogy nem jön haza a férje, látja a pofákat amiket vág, hallja a morgását meg a sóhajtozását, és valószínűleg konkrétan is volt már szó köztük a helyzetről. Nem beszélt róla neked, mert túl fájdalmas, és - ahogy más is írta - kudarcként éli meg.

Ha szerencséje van, szorult a férjébe annyi becsület és józan ész, hogy felfogja: a gyerek ezzel jár, neki is ki kell vennie a részét, és nem hagyja magára a feleségét a szarban. Bár az, hogy máris nem jár haza, nem ezt mutatja. Viszont ha továbbadod amit mondott, azzal segíteni nem fogsz. A férjjel beszélgethetsz bizalmasan józan állapotában (ha úgy érzed, vagytok olyan viszonyban, és jól fogadná), és próbálhatod finoman felnyitni a szemét arra, hogy tudod, hogy ez nehéz, de mindenkinek nehéz, és ki kéne tartania. De jó ötlet az is, amit más írt, hogy néha adsz egy kis szabadidőt a barátnődnek a férjével kettesben, és eltologatod kint a gyereket 1-2 órát. Bár ezt meg lehet, hogy a pasas alapnak venné, annál jobban nyűglődne akkor, mikor nem viszed el, és ugyanúgy meg lenne sértődve, hogy "csak ilyen kevés" nyugalom jut.

Majd alakulnak a dolgok valahogy, a legjobb amit tehetsz, hogy a barátnődnek legyél a lelki támasza, bármi is lesz. Te pedig okulj, és jól válogasd meg, hogy kivel vállalsz gyereket - ha akarsz.