Beszéljek a barátnőmmel arról, miket mondott a férje a gyerekükről, életükről?

3 hónapos a babájuk, kb. naponta, kétnaponta szoktunk találkozni.

Van, hogy náluk vagyok, babázok, vagy elmegyünk sétálni, ebédelni. Szóval elég közeli a kapcsolatunk, barátságunk.

Most karácsonykor is volt egy baráti vacsora, iszogatás, ott voltak ők is. A barátnőm a vacsora után haza is ment a babával, a férje maradt. Ivott elég sokat... A társaság egy része kint cigizett, beszélgettünk arról, hogy ki mennyit változott az évek alatt és utána kettesben maradtunk. Mondta, hogy mennyire unja már ezt, hogy mindenki el van ájulva a gyerektől, miközben mióta megszületett, minden napjuk ugyanolyan otthon, utál hazajárni, minden extra munkát megcsinál inkább, csak hogy addigra érjen haza, mire a baba már alszik. Mert a falnak tudna menni attól, mikor otthon csak csendre vágyna, erre még a cipőt sem veszi le, de már sír a gyerek. Próbáltam mondani, hogy idővel könnyebb lesz, ahogy majd nő a baba is, erre mondta, hogy lehet, neki azt már nem lesz kedve megvárni, mert most sem sok választja el attól, hogy éjszaka két bőröndöt tele pakoljon és lelépjen otthonról, mert neki ez a gyerekes élet egy szenvedés csak.

Nem tudom, hogy csak az alkohol beszélt-e belőle, eddig sosem gondoltam volna, hogy valaha az ő száját elhagynák ezek a mondatok. Vagy ilyenkor, az elején természetes, hogy a szülők kicsit borúsabban látják a helyzetüket, életüket? Nincs gyerekem, nem tudom.