Beszéljek a barátnőmmel arról, miket mondott a férje a gyerekükről, életükről?

Én úgy elmondanám, mint a sicc.

Ha nincs közöm az életükhöz, akkor ne is avassanak bele, ne mondogasson nekem semmit a kedves férj, pláne ne ilyen kínos dolgokat. Ő tapos bele a családjába.

Ugyanez a helyzet akkor, amikor megcsalás jut a tudomásomra, vagy bepróbálkozik nálam nős férfi.

Nem én dúlom fel a kapcsolatot, amikor elmesélem az asszonynak, hanem ő dúlta fel, amikor megtette, amit megtett.

Figyelj, felnőtt ember vagyok én is, úgy gondolkodom, ahogy én jónak látom, nem fog engem kioktatni senki. Szerintem gusztustalan így beszélni az újdonsült családjáról és kész. Ha el van keseredve, túl nagy a nyomás, akkor beszéljen a feleségével, oldják meg. Vagy ha minden áron velem akarja megbeszélni, akkor kérjen normálisan tanácsot.

Az meg, hogy olyan részeg, hogy össze-vissza beszél úgy, hogy utólag vállalhatatlan, az nem enyhítő körülmény, hanem az ellenkezője. Undorodom a részeges alakoktól, és nem tud érdekelni az, hogy olyan a kultúránk, hogy tök természetes, hogy valaki így beiszik, és még mentségre is szolgál neki, amikor következménye lenne. Bezzeg ha más tudatmódosítót használ akár 1x is, akkor mocskos drogos egyből, akitől válni kell.

És de igen, az, hogy a 3 hónapos baba mellett a másik háta mögött arról beszél, hogy mennyire elege van, és, hogy ő összecsomagolna és lelépne, az nekem már ugyanúgy tiszteletlenség, mint a megcsalás. Alapból azért merészel így nyilatkozni, mert férfi, és nem nevelték meg. Neki ott van a fejében, mint opció, hogy ő lelép, kiszáll, új életet kezd, a felelősségvállalás és az élete beáldozása meg maradjon csak a nőre.

Nem társ az ilyen.

#28

Teljesen egyetértek. Plusz ha anyuka is így gondolná, hogy inkább akkor ott marad valahol, már rég meg lenne kövezve, hogy miért kellett neki gyereket vállalni. Undorító ez a csávó, a legnagyobb szükségben hagyja magára a párját. Mert anyukának milyen nagy öröm lehet hallgatni egész nap a gyerek bömbölését! Az ilyen se a feleségét, se a gyerekét nem szereti.

Az én gyerekem is sírt, hasfájós is volt, és vagy 1 évig tartott nála a szepa. A férjem nem hagyott magamra, pedig már neki is rohadtul elege volt a sok sírásból, mint ahogy nekem. De ketten vállaltuk, ketten is viseljük gondját. Volt, hogy műszakot cserélt, csak hogy el tudjon vinni minket kocsival az oltásra és utána is velünk legyen. Felkelt ő is a gyerekhez, nem pedig magunkra hagyott.

+ az a gyerek most még csak sír. Később fogja még taknyosra vergődve toporzékolni a Penny-ben, a Spar-ban, fog később lázadni az a gyerek. Ha 3 hónap után így kikészült a semmitől, akkor a továbbiakat hogy fogja bírni? Sehogy. Inkább most lépjen le a csávó, mielőtt még nagyobb károkat okoz.