Aki kevés a családi élethez, az hogy lehetne több?

Béna és bamba vagyok. Nem tudtam, hogy nem fogom bírni az anyaságot meg a családi életet, a gyerekkel való gondokat.

Valamit mindig el kell engedjék, hol a rendet, hol a tisztaságot, hol a főzést, vagy a fodrászt, vagy az edzést, vagy a szexet. Másoknak meg olyan jól megy, én meg semmit nem vagyok képes teljesíteni. Plusz feledékeny vagyok, hiába írom fel mindenhova, sokszor elfelejtem az időpontot, a dátumot, vagy csak szimplán bizonytalan vagyok abba, hogy jó időpontba megyek el.

Félek a megaláztatástól is, állandóan betegek a gyerekek, így tolódik a munkába állásom, nem akarok szégyent, de már rég vissza kellett volna mennem, de így lehetetlen, mert a covid miatt már orrfolyással se lehet engedni őket sehova (nátha = halál). Senkitől se kapok elismerő szavakat, pedig régen szerettem zenét hallgatni, sorozatot nézni egesz nap, disznóolban éltem a kamasz éveim alatt, és sokat bámultam, gondolkoztam, hülyeségeken elmélkedtem.

Most meg az ikrek miatt nincs egy szabad percem se, ami engem feltölt (semmit tevés, magány), már nincs az életemben, de jobb is olyan szempontból hogyha komolyabban elgondolkoznék az életemen, akkor ki tudja mit csinálnék.

Szeretem a gyerekeimet és a férjemet.

Viszont a szerepvállalással van gondom. Ezeket nem belső késztetés miatt csinálom, hanem mert ezt várja a társadalom.