Barátnőm féltékeny az exfeleségemre. Érthető a reakció? Min változtassak?

Leírom hosszabban, hogy érthető legyen; van egy 3 éves közös kisfiúnk, akit közösen nevelünk az exemmel. Nem volt kérdés, hogy kiveszem a gyereknevelésből a részem, mert mindkettőnknek a gyerek az első, ez ki van mondva nyíltan, barátnőm előtt is. Ebből adódóan elkerülhetetlen, hogy heti többször találkozzak az exfeleségemmel. Rugalmas a munkabeosztásom, lényegében én döntöm el, hogy mikor dolgozok, emiatt napközben (mint pl most is) sokszor teljesen ráérek egy pár órára, ilyen esetben előfordul, hogy átmegyek exemékhez, hogy láthassam a gyerekem. Barátnőm dolgozik reggel 8-tól 16.30-ig, úgyhogy napközben inkább a gyerekkel lennék, ha van szabadidőm, mint egyedül. Ilyenkor van az, hogy vagy átviszem magamhoz a fiúnkat, vagy ha csak 1-2 órám van, akkor beugrok az exemékhez, mert ilyen rövid időre nincs értelme hazacipelni a gyereket, majd aztán vissza hozzájuk, főleg mert csak maga az autóút kb 45 perc oda-vissza. Barátnőmmel együtt élek, és neki azzal nincs problémája, ha a gyerek nálunk van, mert nagyon szereti őt. Az viszont kicsit sem tetszik neki, ha én átmegyek az exfeleségemhez, hiába mondom neki, hogy nem az ex miatt megyek, hanem a gyerek miatt. Levezettem már barátnőmnek, hogy semmi értelme oda-vissza rángatni a gyereket, ha nem tudom hosszabb időre hazavinni (több órára), mert aztán dolgoznom kell megint és nincs ki figyeljen rá. A jelenlegi munkabeosztásomnál kívánni se tudnék jobbat, mert mindennap tudok foglalkozni pár órát a gyerekemmel, viszont a hétköznap estéim teljes mértékben a barátnőmmel töltöm. Ha napközben csak pár órám van szabadon, akkor viszont nem szeretnék pluszban autókázni (ami nem mellesleg pénz is), vagy esetleg nem a fiammal tölteni az időm, azért, hogy a barátnőm ne féltékenykedjen alaptalanul. Az tény, hogy normális a viszony köztem és az exem között - különben nem tudnám megengedni magamnak, hogy átjárjak hozzájuk -, ugyanis váláskor megbeszéltük, hogy félretesszük a személyes sérelmeinket és a gyerek harmonikus nevelése lesz mindig az első. Én ebbe semmi többet nem látok bele, mint egy intelligens, felnőttek közötti megállapodás. Ami volt, elmúlt, szimplán csak egy konfliktusmentes kapcsolatot, ezáltal pedig egy stresszmentes környezetet szeretnénk teremteni a gyerekünknek, erről szól ez a történet. Eközben viszont a barátnőmet sem szeretném megbántani, mert iránta vannak érzelmeim, de a fiam nevelése lesz mindig a legfontosabb.

Ebben az esetben min tudnék változtatni, hogy mindenkinek jó/jobb legyen?