Miért lehet az, hogy a gyerekkel úgy megyek le játszótérre mint aki kivégzésre megy, a párommal meg úgy megyek el bulizni mint akinek ez lenne csak az élete?

Arra gondolok, hogy van még valami, amit nem írtál le, esetleg fáj nagyon a derekad és szenvedsz, ha le kell hajolnod, vagy más testi oka van. Én akkor voltam így, amikor gerincsérvem lett, először csak fájta a derekam, aztán alig bírtam létezni és el kellett mennem fizikoterápiára, meg mindenfélére. Nem tudtam lehajolni a gyerekhez, mert ha lehajoltam, nem tudtam kiegyenesedni.

A buliban a pároddal meg nem kell hajolgatni.

Ez csak egy ötlet, hogy esetleg valami ilyen jellegű a probléma gyökere.

Lehet más is, talán nem vagy eléggé kipihenve, feltöltődve, hogy tudj elég szeretetet adni a kicsinek, vagy esetleg már ki is vagy égve.

Ha testileg rendben vagy és kipihent is, akkor én keresnék egy pszichológust a gyerek érdekében.

Menj a gyerekkel olyan helyre, amit te is imádsz.

Ha ez nem a játszótér, akkor vidd el legalább hetente 2-szer élményfürdőbe, uszodába, már ha szereted ezt. Vagy vidd el színházba, bábszínházba.

Ha a játszóteret félretesszük, mi az , ami téged érdekel, amit te szeretsz? Ha imádod az állatokat, menjetek sokat állatkertbe.

Ha szeretsz vonatozni, menjetek erre-arra vonattal.

Én sem rajongtam soha a sima játszóterekért, de rengeteg olyan programot találtam ki, amit én magam is élveztem.

"Épeszű nő ezt nem hagyja"

Épeszű nő eleve hozzá se megy olyanhoz, akinek ilyen az értékrendje, hanem előbb megismeri a férfit és csak aztán szül gyereket.