Nem szeretnék menni többet a nagynénémhez körmözni, mit mondjak?
2 hetente szoktam menni hozzá gél lakkot cseréltetni.
Korábban egy szalonban dolgozott, ahová járok amúgy is más miatt. Közel volt, útba esett. Mindig jó volt a hangulat ott.
Utána terhes lett és mondta, hogy otthonra is fogad majd vendégeket gyerekek mellett, menjek nyugodtan. De ez így katasztrófa...
Messzebb lakik, szóval valakinek el kell vinnie kocsival, aztán értem jönni.
Otthon van ugye a kicsivel, ezért a nagyot sem hordja egész napra óvodába. Én csak délután tudok menni, amikor már mind a két gyerek otthon van.
Régen azért 1 óra alatt végzett, most van, hogy 2,5 órát ülök ott, mert éppen sír a kicsi, a nagy hisztizik, éhes a kicsi, szomjas a nagy. És undorító sokszor, amiket csinálnak. Volt olyan, hogy a nagyobbik behozta a bilit és nekiállt ott mellettünk sz__rni. Vagy nekiállt szoptatni a kisebbet az asztal másik oldalán.
A munkájában is hanyagabb lett, nem csinálja már annyira szépen, precízen. De olyan is volt, hogy mondta, nem-e csinálhatná meg legközelebbre azt, amit mutattam, mert hogy én vagyok az utolsó vendége és fáradt...
És ami még nekem fura, hogy ugyanúgy elkéri tőlem is a teljes árat... Nem az a havi 10 ezer forint zavar, hanem hogy családon belül ez nekem furcsa. A szalonban nem neki fizettem, hanem a recepciónál, így az más volt valamivel. Lényeg a lényeg, hogy nem mennék hozzá már többet. Mindig megbeszéljük a következő időpontot, most mondtam, hogy eléggé összevissza leszek, de majd írok, hogy mizu. Gondoltam hogy érti, erre ő írt, hogy hogy állnak a körmeim, nem-e akarok elmenni hétfőn vagy kedden?
De közben én már kértem máshoz időpontot egy hónapja. Szóval látni fogja, hogy van körmöm ugyanúgy továbbra is.
Nem akarom megbántani se.
Ennyire magányos vagy? Hogy egy anonim oldalon kell beszélgetned, mintha valami chat lenne?
Fogd már fel, hogy nem érdekel itt senkit, hogy te ezt mennyire tartod normálisnak.
Melyik szalonban férne ez bele, hogy jaj most fáradt vagyok most csak kifestem egy színűre jó? Vagy folyton variálni az időpontokkal stb stb? Meg a nem megfelelő minőségű munka.
Azt mondom ha baráti alapon menne, pl féláron elfogadnám ha csak egy sima lakkozast kapok, de így nem.
Tudja ő, miért nem mész többet.
Egyszerűen megmondod, hogy találtál más helyet. Nem kell magyarázkodnod.
Kedves eltévedt válaszoló, nem az volt a kérdés, hogy jogosan zavarják-e ezek a dolgok a kérdezőt.
Őt zavarja, miközben fizet, az említett nagynéni meg elvileg dolgozik. Akkor vagy csinálja normálisan, vagy ha nem megy, csak baráti alapon “körmözget a nappaliban”, akkor ő is így álljon hozzá. Remelem nem sértődik meg.
30-as válaszoló.
“ Odament bilizni a gyerek"
Basszus, hova ment volna szerencsétlen gyerek? Hiszen otthon volt!”
Atya gatya 😂 sem nálunk, de a tágabb ismerősi körben sem sehol nem bilizett a gyerek a szoba közepén. Hova ment volna? Mondjuk a mellékhelyiségbe? Általában így szokás. Pláne egy óvodás gyereknél, aki már társaságba jár.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!