A családodban mindenkinek saját törülközője van?
Már a gondolattól is kirázott a hideg, hogy egymás törölközőjét használjuk. Lévén hogy minden részedet beletörlöd, ez nem csak gusztustalan, de nem is higiénikus. Így aztán egy esetleg fertőzés könnyűszerrel körbejárhat a családban...
Szóval természetesen mindenki a sajátját használja. Nálunk is megvan, hogy melyik törölköző kié, nem egyformák, így nincs esély arra se, hogy nem emlékszünk, ki hova terítette a sajátját és véletlenül a másikét használja.
A kéztörlő nálunk is közös, bár több darab van kitéve egyszerre.
25-ös ezt én sem igazán értem
20-as vagyok ui.:a kéztörlő nálunk is közös, de minig 2 van kirakva.
Mit értünk saját törölköző alatt?
Nyilván nem ugyanabba törölközöm, mint amibe az előttem fürdő. De a tiszta törölközők nincsenek nevesítve, elveszem a legfelsőt.
De olyan is megesett, hogy 3 ugyanolyan törölközőnk volt és nem tudtuk ki melyiket használta előtte, abból sem csináltunk tragédiát.
Még gyerekként is volt saját.
Most is. Ágyneműcserénél szoktam a fürdőlepedőket is mosni, és cserélni. Megszokott azonos helyre van tarítve. Színe szerint is megvan melyik kié. De van hogy úgy kerül ki, hogy egyik fehér, másik kifakult :)
Előfordult hogy a férjem az enyimét fogta. ;)
Én kerestem másikat...
Max ajjor lenne az hogy 1 törölközőt használunk, ha " vendégségbe vagyunk 1 napot ". Mert másnap kimossa ( lányom ).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!