Mi (volt) az a családodra jellemző dolog, amire gyermekkorban azt hitted, hogy normális, aztán később kiderült, hogy nem az, hogy máshol nem úgy van?

Nagymamám részéről: el kell fojtani az érzelmeket. Hosszan bámulni másokat illetlenség. Ne forgolásszak közterületen, ne zavarjak senkit a nézésemmel.

Édesanyám nagyon nyitott és szeretetteljes volt (ma már nem él,) minden gondommal hozzá fordulhattam, nem volt semmi tabutéma. Szexualitás, érzelmek, női problémák "pasik" - MINDENT meg tudtam vele beszélni.

Apám: szintén ne zavarjak senkit. Még a rokonaimat se keressem. (13-an vannak apámék - már csak 10-en maradtak életben.) Elég népes az unokatestvéreim tábora és egyre gyarapodunk.

Éppen az imént fényképeztem le facebook-ról az egyik unokahúgom két kislányát. Tündériek, imádnivalóak. Apám sose fogja megtudni, hogy ezt megtettem. Az öccse is furcsállná, hogy az unokáit fotózom közösségi oldalról. Okostelefonom van egy éve.

Nagybátyám sem fogja megtudni (édesanyám öccse,) hogy lefényképeztem a facebook posztját. Ő sosem fogadta el igazán, hogy van egy féltestvére a világban. Mindig fájlalta az "örök"-ségét.

Édesanyám halála után kérte, hogy ne tartsuk a kapcsolatot személyesen. Sosem láttam a gyerekeit, csak facebook-on. Telefonon beszéltünk, sőt megadta az e-mail címét is egy időre. Úgy volt, hogy kifizeti a temetés nagy részét, majd visszavonta az ajánlatát.

Nagymamám nővérének él még három gyermeke: keresztapám 72 éves lesz, keresztanyám 65 éves lesz, unokabátyám 55 éves lesz. Keresztapám és keresztanyám gyerekeivel kb. 24-25 éves koromig tartottam a kapcsolatot, aztán megszakadt minden. (Inkább nem írnám le az okot.)

Elfelejtettem írni, hogy édesanyám részéről van még egy közel 63 éves unokahúg vidéken. Többször említette, hogy hívjam munka után, akkor ráér. De vagy vendége volt, vagy nem vette fel a telefont.

A lánya Budaörsre költözött, férjhez ment és van egy kisfia. Ne zavarjam őket, ez is elég fájdalmas tapasztalat volt. Édesanyám keresztanyjának az egy szem fia elment Jehova Tanúnak a felesége kívánságára. Sosem ismerhetem meg személyesen a négy - ma már felnőtt - gyermeküket. Hiányzanak ismeretlenül is.

52-es válaszoló voltam.

Kopogás- nálunk nem volt divat, még most is simán feltépik az ajtót, ha nem zárom magamra pl. a wc-t, fürdőt. Amikor anyámat megkérdeztem, hogy miért nem szokás kopogni, akkor azt mondta, hogy otthon, a saját házában nehogy már... No comment.

A vizen és a fűtésen spórolás nálunk is nagy divat volt, szerencsére a vizes dologról nagyon hamar leszoktak. Undorító. A fűtés az még mindig mumus, és ha visszagondolok életem első 18 évére, az állandó fázás, 2 nadrágban és 3 pulóverben is...ezek az emlékeim. Apám reakciója: menjél ki, aztán majd megtudod, milyen jó meleg van bent! Ebből eredően én imádok panelban lakni, itt sose fázok! Ja, és ha van kert, abban dolgozni kell. Annyira megutáltam, hogy ott mindig van valami munka, hogy nincs az az isten, hogy kertes házba költözzek!

Ja, és ami a legérdekesebb nekem: mi papíron vagyunk egy család (apa-anya-én), de sehogy máshogy. Mi sose - értsd sohasem - csináltunk semmit együtt az evésen kívül. Mindig pislogok, hogy vannak, akiknek természetes, hogy elmentek együtt kirándulni a hétvégén, akár csak pár órára, nyaralni, csak be a városba sétálni, egyet, fagyizni, vagy leülnek otthon társasozni, beszélgetni. Vagy bármit EGYÜTT csinálni. Nálunk ilyen még ünnepnapokon sincs, kaja után mindenki elvonult magába. Mindig ez ment, sose volt másként. Családtagokkal se jártunk össze, max nagyszülőkkel, azt is csak ünnepekkor. Felnőttként látom, hogy máshol mennyire máshogy működnek a dolgok.

- Kicsiként természetes volt, hogy az egész család 2 törölközőt használ: volt egy felső, meg egy alsó. Nem tudom, miért csinálták ezt. Tini koromban behúztam magamnak egy sajátot, nem szólták meg.

- Felnőttként jöttem rá, hogy a tejfölös mézes kenyér nem szokványos uzsonna (én imádom a mai napig)

- 18 éves voltam, mikor a barátomnál melegítettem a mikróban egy pohár vizet (instant kávét akartam csinálni), de a vizes pohár megadta magát a hőnek, elpattant. Gyorsan kikaptam a törött poharat, elkezdtem törölgetni a forró vizet. A konyhában volt a párom anyja is, én felkészültem, hogy olyat fogok kapni, hogy nem köszönöm meg... Erre az anyja odaugrott, megfogta a kezem, és elkezdte nézni, hogy ugye nem vágtam meg magam. Én meg mondtam neki, hogy kit érdekel, hogy elvágtam-e, nagyon sajnálom, nem akartam eltörni, bocsánatot kérek! Erre elkerekedett az anyja szeme, majd elmondta, hogy ez egy tárgy, ami miértünk van, nem mi vagyunk őérte. Ekkor tanultam meg, hogy nem dől össze a világ, ha tönkremegy valaki. Az én apám egy leejtett villáért képes volt üvöltözni...

Mikor már felnőttem, elköltöztem, hazamentem egy ebédre. Mikor nővérem szedte a levest, véletlenül kifröccsent a terítőre. Apánk megint elkezdte a hattyúk halálát, rácsapott az asztalra, fújtatott. Mielőtt elkezdte volna mondani is, leállítottam és megkérdeztem, hogy tulajdonképpen mesélje már el, hogy neki milyen kára keletkezett ebből. Annyira meglepődött, hogy el is felejtette, hogy üvölteni készül. Elmondtam neki, hogy ebéd után a terítő így is úgy is a mosásba kerül, amit Anyu csinál. A folt nem marad benne, a terítő nem ment tönkre, ellenben mindenki gyomra most görcsben, az asztalnál már legalább 3-an szorongnak, miközben nem történt az égvilágon semmi kár. Azóta, ha történik ilyen, elég ránéznem, hogy csendben maradjon. Hihetetlen számomra még most is.

Hogy ha lebetegedsz, az szégyelni való dolog.

Mindig leordítottak, amikor már nem tudtam tovább titkolni a taknyolást/köhögést/tüsszögést. Meg mikor már nagyob lettem s éreztem, hogy azért kellene az a Paracetamol, akkor meg dettó.

#49 Nálunk is fecske volt a "divat".

Bár én felnőttként azt mondom, alapból nem illik egy szál alsóban, fehérneműben mászkálni, egyszerűen illik megtisztelni a saját családtagunkat, velünk lakókat is.

Fiatal pár, férj feleség más történet, de mondjuk én férfiként kellemetlenül érzem magam a mai napig amikor anyám ott ül mellettem bugyiban, melltartóban.

Persze van amit meglát az ember, takargatni sem kell, de azért nem kell a másik arcába tolnunk az ilyesmit.

Mondjuk alapból nálunk az ilyen abból indult ki, hogy a csóróság okán klímánk sem volt. Ez is erényként volt beállítva, hogy a klímától megbetegszel, megfázol, egészségtelen, ettől meg "megedződsz".

Nekem például rohadtul nem bírja a szervezetem a meleget, össze vissza ver a szívem, teljesen kész vagyok. Felnőttként klímázok, munkahelyen, kocsiban, otthon. És teljesen egészséges vagyok, a meleget is sokkal jobban bírom így, hogy "hullámokban" kapom és nem 0-24-ben rohadok benne.

Ja és ha a meleget összekötöm az alsógatyás üzemmóddal meg heti egyszeri fürdéssel, hát képzelhetitek.

Amikor egész nap ülnek a fotelban, ágyban aztán konkrétan lucskos vizes az izzadtságtól minden.

Erre volt a tipikus régi megoldás, hogy mindenre rá terítettünk takarókat. Nem tudom másnál volt-e ez takaróval letakart ülő alkalmatosságok, nálunk ez volt az alap :D

Azt hittem, hogy mindig mindent az élére kell állítani, mindig rendnek és tisztaságnak kell lennie, erőn felül kell vezetni a háztartást. Anyám ilyen volt, mindig kiabált mindenért, soha semmi nem volt jó. Az étel soha nem maradhatott előttünk, akkor sem, ha már nem kértük és rosszul voltunk.

Nálunk nem szokás, hogy mindent meg kell enni, ha marad a tányéron és nem esik jól, akkor megy a kukába, vagy megesszük később. Ha kiszedted és mégsem kéred, nem kötelező megenni. Sajnos engem egy porszem is zavar, maximalista lettem sajnos mindenben, de erőn felül igyekszek nem kényszeresen rendet és tisztaságot tartani, de ilyen gyerekkori hiedelmekkel nehéz.

Amúgy kicsit más téma, nagymamám "ál" maradisága.

Egyrészt mindig jött azzal, hogy ezek a mai fiatalok, ez a mai világ, bezzeg az ő idejében ilyen nem volt. Tipikus erkölcstelen fiatalok duma.

Aztán később mesélt olyan sztorikat, hogy a nővérei hogyan ereszkedtek le az ablakból emeletről, meg hogyan "menekítették" őket a srácok és mentek "bálozni". Ergo a mai bulizós libák megfelelői voltak.

Illetve a másik. Nagyanyám volt az aki legjobban hajtotta, hogy "nem beszélhetek így apámról" nem mondhatok róla rosszat, tisztelnem KELL mert mégis csak az apám és apja csak egy van az embernek. Anyám felé is nyomatta az "ő a férjed" szöveget.

Aztán már felnőttként beszélgettem mamámmal, és egyszer csak mondja, hogy "amikor elváltam nagyapátoktól"... Én meg így nézek, hogy mi a f..sz?

Ő papolt arról, hogy család meg kitartás, erre kiderül, hogy ő is kitette az öreget úgy ahogy van.