Mi (volt) az a családodra jellemző dolog, amire gyermekkorban azt hitted, hogy normális, aztán később kiderült, hogy nem az, hogy máshol nem úgy van?

Mi nagyon össze tartó család vagyunk, még a harmad unokatesóinkal is tartjuk a kapcsolatot, nagyszülők tesóival is heti szinten megy a beszélgetés. Nagynénéim olyanok mintha a második anyáim lennének, viszont amikor gimis voltam furcsa volt, hogy sok haver még az unoka tesóit sem ismeri, nekünk meg egymással testvéri a kapcsolat, és a gyerekeink is együtt játszanak, imádjuk egymás gyerekeit

Ma meg szinte senki senkivel nem beszél, itt is folyton ilyen család ellenes komikat olvasgatok

28/F

141: hála Istennek, hogy a ti viszonyotok ilyen jó. De ilyennel szerintem élőben nem is találkoztam.

On: egykelányként anyagilag egy percig nem nélkülöztem kB egy percig sem, ha érdekelt valami, kifizették, pl angol órát, tánc órát, stb. Itt végeztem is a pozitívumokkal, mert anyám minden egyes gesztusát, még egy puszit is, kB 50x-esen vasalt be a pszichoterror 50 árnyalatával. Pl. ahol tudott, ott hordott el mindennek, hogy "még egy nyamvadt C2 nyelvvizsgával sem hálálom meg a nyelvórákra áldozott pénzt", vagy mert nem az ő nárcisz természetét örököltem el-kivizsgáltattam magamat, onnan mondom sziklaszilárdan, hogy

Bocsi, csak hamar küldtem el.

*szikla szilárdan, hogy nem örököltem el

Az állandó hasonlítgatásokról nem is beszélve,hogy bezzeg az XY gyereke matekversenyt nyert, Te meg szégyen szemre diszkalkúliás vagy.

Na meg sose érhettem fel a maximalista kuzinomhoz, aki emellett szülőként pátyolgatja most is a saját anyjáékat. A felszín alatt meg ugyanolyan szardarab, mint a mutteromat... Erre fel az ajnározás.

És hol volt apám? Inkább nem konfrontálódott és mutteromat védte. Emiatt mindig is neheztelni fogok rá.

Summa summarum: megküzdött mutterom azért, hogy egy gyereke legyen, az is a halálát kívánja.