Mi (volt) az a családodra jellemző dolog, amire gyermekkorban azt hitted, hogy normális, aztán később kiderült, hogy nem az, hogy máshol nem úgy van?

Jutott még eszembe:

Fürdeni csak szivaccsal lehet rendesen.

A benti konyhát nem lehetett használni főzésre, csak sütemény sütésre. Volt nyári konyha, oda kellett kimenni. Télen is.

A #35 vagyok.

#39: Na a csengőről eszembe jutott még valami: hogy nem volt. :D

Jobban mondva volt csengő, de már akkor sem működött mikor odaköltöztünk és azóta sem működik.

Ami még eszembe jutott, mint jellemző dolog:

Az alkoholista apám folyamatos erőfitogtatása, és kijelentései.

Értem ez alatt, hogy folyton hangoztatta, hogy ez az ő háza, és folyamatosan azzal jött, hogy ő bármikor kitehet minket, bármikor utcára tehet. Egy időben az volt a mániája, hogy kizár minket a disznóólba.

Anyám mondjuk végig asszisztált apám hülyeségeihez. Mindig az volt, hogy ne szóljak vissza, ne tegyem tönkre a saját életem, ne feleseljek mert csak rosszabb lesz. Minden arról szólt, hogy nekem kötelező behódolni.

Párszor emeltem fel a szavam és apám üvöltött hogy ha megütöm, akkor kihívja a rendőrséget, elvisznek börtönbe és hasonlók.

Már felnőttként 18-20 évesen jött el a pillanat, hogy anyámat lekurvázta, én meg egy akkorát leb..sztam neki, hogy elfeküdt a betonon. Persze megkaptam anyámtól, hogy ezt akarta elkerülni, meg apám üvöltött, hogy feljelent. Szóval összességében én jöttem ki "vesztesen" a történetből, mert láttam, hogy anyám az ő pártját fogja én meg "eltakatodhattam" otthonról. Azóta élek egyedül tulajdonképpen.

Így utólag azt mondom, gyerekként is mernem kellett volna lépni, segítséget kellett volna kérnem. Simán felhívnám utólag a rendőrséget, vagy csak a tanáraimtól segítséget kérnék.

Mai felnőtt fejjel úgy semmizném ki apámat, mint annak a rendje, simán lenne eből távoltartási meg az utcán döglene meg nincstelenül.

Így felnőttként azt mondom, gyerekkorom egyetlen perce sem volt normális és nem normális, hogy egyáltalán az egész megtörtént velünk, mert ilyennek nem lenne szabad megtörténnie.

Engem nagyon meglepett, hogy másoknál nem ordítanak a gyerekkel minden apróságért. Hogy ha valami történik, nem kapják fel a vizet azonnal (pl. ha mosogattam és kiment egy csepp víz, anyám már ordított, haverom leszakította a polcot véletlen, és engem rendesen meglepett, hogy az ő szülei még meg is ijedtek, hogy ugye nem lett baja a srácnak. Én teljesen fel voltam készülve, hogy most jól leordítják.)

Mi is egy vízben fürödtünk, a kádat pedig csak kb. 30%-ig lehetett megtölteni vízzel (különben ordított anyám, nálunk ő volt az agresszor).

10 éves voltam, mikor rájöttem, hogy mindennap kéne fogat mosni, anyámék sosem szóltak ilyenért, és ők szerintem heti egyszer szoktak, ezt láttam én is. Szerencsére az iskolában pont mondták, így én elkezdtem mosni rendesen az enyémet.

Ja, meg nálunk is az volt a mentalitás, hogy mi nem vagyunk csórók, nekünk mindenünk megvan, mások a gazdagok, a szerencsések, akiknek rohadt könnyű ám stb. Így utólag visszagondolva rájövök, mekkora csórók is voltunk mi valójában, de anyámék nem sokat tettek azért, hogy ez változzon.

#44 Nálunk is pontosan ugyanez. Nem mi vagyunk rohadt csórók, hanem mindenki gazdag. És persze "szerencsés" mert hát ez csak szerencse kérdése.

Azt hozzá tenném, anyámék se tettek semmit az előre lépésért.

Anyám minimálbéres volt. Apám munkanélküli alkoholista.

Mindketten a múltban éltek, hogy ha tanultak volna akkor most itt lennének meg ott. Ha elfogadják azt az állást akkor most milyen gazdagok lennénk.

Plusz ami nekem furcsa volt, már gyerekként az volt bennem, hogy folyton a nyugdíjról meg nyugdíjas évekről beszéltek. Mikor lesz nyugdíj, mikor mehetnek nyugdíjba. Nekik annyi kelett, hogy jöjjön a pénz és ülhessenek otthon a TV előtt.

Ez így felnőtt fejjel nekem tök életidegen. Vannak szüleim korú ismerőseim, hát simán fiatalosabbak mint én voltam fiatalon. Nem a nyugdíjat várják, hanem dolgoznak, szórakoznak, élvezik, hogy élnek.

Ami még eszembe jut, az örökös halogatás és vagy a múltban vagy a jövőben élés.

Tipikus ilyen volt a lakás felújtása, amiből a büdös életben nem lett semmi, mert mindig csak álmodoztak róla, de soha nem léptek.

De ugyanez munka meg bármi szempontjából. Sajnos ezt én is áthoztam magammal, hajlamos vagyok halogatni, semmit nem csinálni.

#44 Ez a kád megtöltés nálunk is örök probléma forrás volt.

Alapból rohadt hideg volt nálunk mert ugye a fűtés is pénz. Így szerettem ha legalább a lábam ellepi a víz, szerettem volna néha, ha kicsit jobban megtölthetem a kádat, hogy ne csak az az 5-6 centi víz legyen benne.

Arra vágytam mint a filmekben hogy elmerülök a vízben.

Egyrészt kaptam a lecseszést, hogy mit ülök addig a vízben, más is fürdene. Másrészt kaptam a lecseszést, hogy mit képzelek, hogy pazarlom a vizet.

Igazi kedvencem mondjuk az volt, hogy nulla intim szféra volt. Apám, anyám simán berontottak, hogy hát kezet mosnának, vagy apám bejött és neki állt borotválkozni miközben én a vízben ültem.

Rohadt szar érzés volt, aga az, hogy ennyire nem tisztelnek és ott ülök meztelenül miközben jönnek-mennek körülöttem. Egyszerűen megalázó volt.

Ja és ha már meztelenség.

Nálunk apám természetes outfitje az az egy szál vonalkódos, szaros alsógatya volt. És hát nem egy görög isten alkatú volt az öreg.

Ha jött vendég, ismerős simán akkor is egy szál gatyában fogadta. Én hozzá voltam szokva, fel se tűnt már. De az feltűnt, hogy bárhova megyek, senki nem gatyában mászkál, hanem van rendes otthoni ruhájuk és felöltözve vannak.

Volt, hogy haverom szólt, hogy "hallod, faterodnak szóljál már legközelebb öltözzön fel". Másik haverom mondta, hogy "már rettegek átjönni mert rémálmaim vannak attól, hogy faterod ott ül gatyában a TV előtt".

Nyilván megkaptam, hogy az ő házában azt csinál amit akar, az ő házában senki ne mondja meg, hogy öltözzön.

Mondanom sem kell, barátnőt a büdös életben nem vittem fel hozzánk, már csak ezért sem.

48, nalunk is apam mindig alsogatyaban (fecske) van. Persze ha jon valaki, akkor magára kap valamit, de azert en se egy száll bugyiban maszkalok… Szerintem minimum egy kis gatya azert elviselhető otthonra.

Szinten apamek: van pénzünk azert, de ha menni kell valahova, akkor panaszkodnak hogy nincs normalis ruhajuk. De tenyleg, apum pl azert nem jott el a szalagavatomra, mert nemvolt rendes ruhája. Ha felajánlom hogy menjunk el, segitek pl. vinni a próbafülkébe a cuccot, akkor sem akarnak, igy van az ördögi kor, hogy emiatt nem megyunk sehova. Azt hittem regen ez ilyen felnott dolog hogy nem adnak magukra, nem vesznek ruhat(legalabb egy minimális szinten), aztan megismertem pl a baratom családját, ahol anyuka es apuka is mindig jo cuccokban van. Nem feltétlen drága ruhák, szerintem kinaisok, de jo az összkép. Ez nem felnőtt dolog, hanem igénytelenség, es lustaság.