Hogy dolgozzam fel azt a tényt, hogy a húgom egy 4 hónapos kapcsolatban menyasszony lett?

Ez az első igazi kapcsolata, a pasi 45 körüli (tesóm 23). Mindig hangoztatta, hogy ő nem hisz a szerelemben, neki nem kell párkapcsolat, ő sosem fog megházasodni, családot alapítani. Most pedig júniusban Santorinin esküvőt tartanak...

Örülök a boldogságának, de közben nagyon fáj is.

Mi a párommal 13 éve együtt vagyunk, 26 évesek vagyunk. Fiatalon lettünk egy pár, ott nem játszott az, hogy 1-2 éven belül eljegyzés érthető okokból. 21 évesek voltunk, amikor lakást kaptam, és összeköltöztünk és én azóta várom a nagy kérdést. Ezt a párom is tudja, de ha szóba jön a téma, mindig azt mondja, hogy addig nem kér meg, amíg beszélek róla, mert akkor nem meglepetés. De pl. most elkezdett egy Msc-t levelezőn szeptemberben, és mondta, hogy amíg azt csinálja, biztos nem lesz itt esküvő (2 éves képzés...). Szóval azt érzem, hogy ő nem is akar engem elvenni és ezek neki csak kifogások. Minden nyaraláson, születésnapon, karácsonyon ebben reménykedek, de semmi. Pedig tudja jól, hogy én akár már 21 éves korunkban is boldogan hozzámentem volna, akár két tanú előtt.

Ezért is fáj, hogy a húgom egyáltalán nem is vágyott erre, nem vonzza a családos élet egyáltalán, mégis ott virít a gyémántgyűrű az ujján. Ráadásul tegnap is ott voltak ők is a családi ebéden, mutatta a gyűrűjét és mondta, hogy próbáljam fel nyugodtan, ahogy elnézi, nálunk úgysem mostanában kerül ilyen elő (előtte mondta a párom, hogy amíg ő csinálja a sulit, ne számítson a család újabb eljegyzésre).

Tudom, hogy a testvérem ezt viccnek szánta, de rettenetesen rosszul esett.

És nekem tényleg nincsenek nagy vágyaim, nem kell a Tiffany gyűrű, meg külföldi esküvő, semmi ilyesmi. Attól is a legboldogabb ember lennék, ha szűk körben összeházasodnánk, és utána vacsoráznánk egyet valahol.