Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szeretném elvégezni az orvosit...

Szeretném elvégezni az orvosit, a férjem semmiben nem támogat? Miért nem látja, hogy ez nekem így nem élet?

Figyelt kérdés

2 éve vagyunk házasok, a lányunk 8 hónapos.

Sokáig kerestem az utamat, 3 egyetemi képzést is kipróbáltam, de egyiknél sem éreztem azt, hogy azok lennének a nekem valók. Utána férjhez mentem, megszületett a kislányunk és most itthon vagyok vele. Van hobbim, nyelvet is tanulok, de érzem, hogy ennél többre vágyom...

Az orvosi mindig érdekelt, de féltem a kihívástól, attól, hogy elkezdem, de nem sikerül. Viszont már azt érzem, hogyha ennyi év után is eszembe jut, akkor igenis megér egy próbát.


Először érettségizni szeretnék emelt szinten kémiából és biológiából. Mivel középiskolában teljesen humán beállítottságú voltam és mind a két tárgyból azért lett jó jegyem, mert a tanárunk tudta, hogy nem egy emelt nyelv és történelem tagozatos osztályból fogunk az orvosira indulni és a dolgozataink kérdéseit előre kiadta általában ismétlés címszó alatt. Szóval az ilyen szintű tudásom körülbelül a nullával egyenlő, ezért először ezt szeretném rendbe tenni. Emiatt 2023-ban jelentkeznék csak, addig a kémiával, biológiával foglalkoznék, készülnék az érettségikre. Az időmből igazából kitelik.

A szüleim támogatnak, örültek a hírnek. A férjem meg ellenzi, mert hogy még úgy is nehéz, hogyha az embernek semmi dolga, kötelezettsége mellette, nemhogy gyerek mellett. És hogy ezzel azt döntöm el, hogy a gyerekem a fél gyerekkorát nélkülem fogja eltölteni. Mintha ő amúgy 24/7 a lányunkkal, vagy velem lenne. Ő is ugyanúgy dolgozik, más anyák sem vannak évekig 0-24 a gyerek mellett. Ráadásul mire kezdeném az egyetemet, a lányunk sem lesz már ennyire pici.

Én mindenben mellette álltam mindig, támogattam, amiben csak tudtam. Rosszul esik, hogy ő ehhez így áll hozzá, és csak lebeszélne az egészről.


2021. dec. 30. 12:01
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/119 anonim ***** válasza:
94%

Kérdező! Nem mondom hogy lehetetlen elvégezni az orvosit gyerek mellett de piszkosul nehéz lesz. Az orvosin csak nappali képzés van kötelező gyakorlatokkal 6 éven át. Ez után jön a rezidens képzés ami 3-6 év.

Meg fogtok tudni élni ha te 6 évig nappalin tanulsz majd?

2021. dec. 30. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/119 A kérdező kommentje:

"Arrol nem beszelve, hogy ha minden szuperul megy, akkor sem fogsz meg minimum 7 evet dolgozni..addig a ferjed huzza az igat. Ez fair volna?"

Két cége van, mellette több passzív jövedelmi forrásunk is. Ha nem kezdeném el az orvosit, akkor maradnék itthon, mint háztartásbeli. Engem az orvosi elvégzésénél sem a pénz motivál.

2021. dec. 30. 12:24
 23/119 A kérdező kommentje:

"És mit dolgozik anyukád, hogy 47 évesen ennyire ráér?"

Menedzseli apukámat röviden. De nem hiszem, hogy ez a kérdéshez tartozna. Felnőtt nő, eddig is segített mindenben.

2021. dec. 30. 12:26
 24/119 anonim ***** válasza:
23%

#14 "Hogy fogsz 24 órákat letölteni rezidensként? Ki fog a gyerekre vigyázni, vinni oviba, ápolni ha beteg? Ki fog vele később tanulni, sportolni vinni, hétvégén ki csinál vele közös programokat? Ki fogja a háztartást vezetni? Mert ezekre nem lesz időd, ha felvesznek az orvosira."

Mi a szar, gondolom KOZOSEN a ferjjel, a gyerek apjaval megoldjak:D

A ha no ezeket nem intezi el, a palira ne is szamitsunk, mert o erre eletkeptelen:D

2021. dec. 30. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/119 anonim ***** válasza:
85%
A válaszaidból csak a kislányod szükséglete hiányzik. A 8 hónaposnak nem arra van szüksége, hogy az anyja világgá menjen mellőle, mert unatkozik a pelenkák közt. Nyilván nem a legizgalmasabb időszak, de ettől még nem kéne elhanyagolni őt a döntéskor. A tanulmányok alatt biztosan magára fogod hagyni, ezt egy gyerek sem érdemli. Szerintem éretlen voltál még a gyerekvállaláshoz. Tudom, nem a kérdésre válaszoltam, de kikívánkozott.
2021. dec. 30. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/119 anonim ***** válasza:
96%

"Ezért szeretnék valamit kezdeni magammal, hogyha a lányunk ovis, iskolás lesz, ne abból álljon a napom, hogy magammal foglalkozom, vagy barátnőzök, vagy várjam, hogy a férjem rám érjen munka közben."


Ha az a fő motivációd hogy valamit kezdeni akarsz magaddal, kb. az orvosin kívül BÁRMI jobban hangzik. Ide csak akkor menj, ha tényleg orvos akarsz lenni, nem unaloműzésnek.

2021. dec. 30. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/119 anonim ***** válasza:
87%

Már mért maradnál otthon háztartásbeliként? Mért kéne a férjeddel eltartatni magadat? De ennek nem egy rendkívül fáradságosan és hosszan elvégezhető egyetem az alternatívája.

A töri és angol érettségid nem bizonyíték a képességeidre. Egy angol emelt konkrétan nulla! Fényévekre van a biológiától és kémiától!

2021. dec. 30. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/119 A kérdező kommentje:
Írtam, hogy ez nem mostani dolog lenne, 2023. szeptemberében kezdeném, HA elsőre felvesznek. Akkor a lányunk már bőven nem 8 hónapos lesz, és nem is fogja igényelni a jelenlétemet a nap 24 órájában.
2021. dec. 30. 12:29
 29/119 anonim ***** válasza:
86%
Figyelj, ez a terv hülyeség ahogy van. 25 vagy most, 2023-ban akarsz orvosira menni 27 évesen. 35 éves korodban majd dolgozhatsz, addig mi lesz? Orvosi mellett nem lehet melózni, max ha lenne passzív jövedelmed az oké. Miért nem tűzöl ki valamit, ami reális? 3/ max 4 éves képzést, ami nem ilyen nehéz? Mert amúgy persze, nem lenne késő 27 évesen sem belevágni, de a gyerek miatt ez így nem lesz jó. De mindegy mit magyarázunk, szerintem amíg 2023 lesz, te is be fogod látni, hogy ez hülyeség, és inkább valami mást választasz.
2021. dec. 30. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/119 A kérdező kommentje:

"Már mért maradnál otthon háztartásbeliként? Mért kéne a férjeddel eltartatni magadat?"

Mert így beszéltük meg, amikor teherbe estem.

2021. dec. 30. 12:29
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!