Aki a párját választotta / otthagyta a párját hosszú idő után, az miért döntött így és megbánta-e? 31F,6 éves kapcs.

Szia! Én nő vagyok, és én a másik oldalon álltam. Megismertem egy pasit, aki akkor már majdnem 8 éve élt párkapcsolatban. (Én akkor egy elég laza kapcsolatban voltam.) Néhányszor találkoztunk hivatalos ügyben, tök jól eldumáltunk, és észrevettük, hogy nagyon vonzódunk egymáshoz. Aztán az lett a vége, hogy mindketten úgy gondoltuk, ebből egy remek futó kaland lehetne. Aztán a legelső csóknál éreztük, hogy ez annál több. Egyre többször találkoztunk, szinte minden nap. Ha nem voltunk együtt, borzalmasan hiányoztunk egymásnak. Éreztem, hogy nekem ő kell. De nem akartam még jobban belemászni az életébe, így vártam. Hiszen én mint "harmadik" nem mondhattam azt, hogy hagyja el az élettársát. De 1 hónap után ő úgy döntött, én kellek neki, és hozzám is költözött. Azóta házasok vagyunk, és kisbabát várunk.

Ehhez a történethez hozzátartozik mondjuk az is, hogy ők már nem voltak annyira boldogok a lánnyal. Kb.1 éve éltek úgy, hogy nem tudta eldönteni, mi legyen. Így aztán, ha lehet ezt mondani, megkönnyítettem a helyzetét. Szóval neki bejött a kockáztatás, legalábbis mindig ezt mondja. :)

Én is nő vagyok, mint az előző, és a hasonló oldalon (az új lány oldalán) álltam valaha szintén, mint az előző válaszoló. Leírom az én történetemet, hogy a harmadik oldal nézőpontját is lásd.

Ez volt: a pasinak barátnője volt, de nem mert kilépni a sokéves kapcsolatából, töketlenkedett. Én nem akartam egy olyannal kapcsolatot, akinek van más mellettem, szerető nem akartam lenni, ennél azért többre tartottam magam. Viszont szerelmes voltam a férfiba, nagyon rossz volt. Szóval megszakítottam vele minden kapcsolatot (nem volt szex közöttünk, se semmi, csak pár csók meg sok beszélgetés). Csakhogy a férfi is szerelmes volt belém. Próbálta felvenni a kapcsolatot velem a "szakítás" után évekig, kereste anyámat, barátaimat, stb... de nekem akkor már nem kellett. Mert úgy gondoltam, ha nem tudott rögtön engem választani, akkor nem is szeretett igazán. Meg belegondoltam a másik lány helyzetébe. Ha őt évekig átverte, és úgy volt vele együtt, hogy nem is szerette, akkor valószínűleg ezt velem is megtenné a jövőben. Érted, én nem akartam, hogy valaki csak kényelemből legyen majd velem (a lehetőségét is ki akartam zárni, mert ez nagyon gáz dolog), és használati tárgynak tartson (házicseléd-szexuális segédeszköz kombó - ahogy ti csináljátok, párjukat nem szerető, megcsaló, más után ácsingózó férfiak). Szóval nekem lett egy új párom (már 5 éve együtt), akivel nagyon szeretjük egymást, nemsokára esküvőnk lesz, tényleg nagyképűség nélkül mondom, hogy irigylésre méltó a kapcsolatunk. Mondhatni révbe értem és boldog vagyok.

Hogy a régi férfival mi történt? Közös ismerősök mesélték. Továbbra is engem szeretett, a párját egyre kevésbé tudta elviselni. Persze közben a lány is távolodott tőle értelemszerűen, hiszen érezte, hogy gondok vannak. A férfi kétségbeesett, hogy neki már élete végéig ezzel a nővel kell együtt élnie, akit nem is szeret, a csaj meg érthető módon a sokéves kapcsolat után házasságot és gyereket szeretett volna. A férfi bepánikolt, és összeállt az egyik kolleganőjével, az első nővel, aki abban a pillanatban elé került. A régi csajt otthagyta, a kolleganővel összeköltözött. Igen ám, de vele még rosszabb volt a kapcsolat, mint az előzővel, mert őt még annyira se szerette (az elején biztos volt valami fellángolás, vágy persze, de az ugye gyorsan elmúlik). Ment volna vissza a régihez, de neki közben már lett új párja. Az új nővel meg állandóan veszekedett, mert nem bírta elviselni. Na szóval az új nő besokallt, és hazaköltözött a szüleihez (jól tette). F.aszikám ott van egyedül 35 évesen, és kilátásban sincs neki senki. A nőkhöz olyan kétségbeesett stílusban közeledik, hogy szinte menekülnek előle. Onnan tudom ez utóbbit, hogy most találkoztam újra vele, kilenc év után. Egy munkahelyre kerültünk. És azt mondta, hogy ha akkor otthagyta volna a régi barátnőjét értem (aki már amúgy sincs meg neki), nem ment volna tönkre az élete, mert egész életében egy emberbe volt szerelmes, belém. Amikor meglátott az új munkahelyen, újra akarta kezdeni velem a dolgot (most már ugye egyedülállóként). Láttad volna az arcát, amikor megtudta, hogy hamarosan esküvőm lesz.

Szóval Kérdező, szerintem mind3 félnek az a legjobb, ha nem hitegeted többé a párodat, és otthagyod. Ő találhat olyat, aki őszintén szereti. Neked egyrészt nem lesz lelkiismeret-furdalásod, hogy átvered a párod, másrészt lesz esélyed arra, hogy olyannal légy együtt, akibe szerelmes vagy. Az új csajnak is lehet, hogy jobb lesz (bár ez nem tuti), hiszen lehet, hogy te vagy élete szerelme. Szóval ne légy gyáva és lépj, mert később megbánhatod nagyon.

29/n

11:24-es vagyok

Azért a történetem úgy kerek, hogy elmondom, én egy 4 éves kapcsolatot otthagytam a mostani páromért. Mert az első párommal sosem voltunk szerelmesek egymásba, és egyszer leglább az életben át akartam élni. Mondjuk az én esetemben egyértelmű volt, hogy ez csak jobb lehet, ugyanis a régi párom fizikailag bántalmazott és rettegésben tartott, nagyon buta is volt hozzám, még azt se bírtam elviselni, hogy hozzám érjen. 4 évből az utolsó 2,5 évben nem volt köztünk semmiféle szex, inkább amolyan lakótársnak mondanám. Szóval így utólag azt mondom, az nem is volt kapcsolat, inkább érdekkapcsolat. Bár másként indult, ha nem is szerelem volt, nagyon kedves, jóravaló fiúnak tűnt az elején. A mai napig nem heverte ki, hogy otthagytam. Szerintem engem soha senki nem fog úgy szeretni, ahogyan ő. Az elején, amikor még nem bántott, volt egy srác, aki régóta tetszett, de lemondtam róla, mert barátnője volt. Hát nem épp akkor szakítottak, amikor én lettem foglalt? Furcsa érzés volt, de a párom szeretete segített, hogy ne táncoljak vissza a friss kapcsolatomból. Később, 4 év múlva jött valaki más. Akkor már mint mondtam tulajdonképp csak lakótársam volt a régi párom. És akkor elöntött az érzés, hogy én ÁT AKAROM ÉLNI, mielőtt még megöregszem, milyen a szerelem. 28 éves voltam. És az új mellett döntöttem.

És utána jött 1 olyan év, amiért azt mondom, érdemes volt megszületni. Valahol a szívem mélyén mindig tudtam, hogy ennek ilyennek kéne lennie. És ilyen is, ha az ember megtalálja a szerelmét, az maga a csoda.

De látod, eltelt 2,5 év és nagyon sok minden elromlott. Részben a hibánkból, de részben azért, mert félreértettük egymást. De még most is azt mondom, egyszer az életben át kell élni azt az őrült szerelmet. Pont azért, hogy legyen mire emlékezni, amikor megfakul minden és jönnek a hétköznapok és jön a harmadik. Mert jönni fog, újra meg újra. De ha egyszer már átélted, nem akarod majd újra meg újra átélni azt az őrületet. Mert nagyon fárasztó is tud lenni. Meg aztán ott van az emberben az is, hogy az az élmény a miénk, a Páromé és az enyém volt valaha. És nem akarom többé mással átélni. Mert ha mi már nem élhetjük is át, akkor is ragaszkodom hozzá, hogy az az őrület hozzá kötött egy életre szólóan. És nagyon sokszor ilyenkor az történik, hogy a harmadik fél megfakul és újraéled a régi szerelem. De ha sosem volt, akkor mi éled fel a kísértések idején vagy után?

Én azt gondolom, azért kell átélni egyszer azt a nagy szerelmet, hogy az ember lehiggadjon és ne legyen hiányérzete. Az az őrület elmúlik mindenképp, és majd azzal az újjal is megszokottá válik minden. De mégis, nem lesz ott annyira az elszalasztott lehetőség érzése. Bölcsebb lesz az ember azzal a tudással, hogy felesleges mindig újra kezdeni, ha tulajdonképp az ember már rátalált a szerelemre, mert akkor 3-4 évente lehet mindig újra meg újra továbblépni.

De egyszer az életben át kell éni a viszonzott szerelmet. Neked is, és a barátnődnek is. Úgyhogy ha soha nem szeretted, engedd el! Senki nem garantálja, hogy az újjal jobb lesz, vagy vele nem fog megfakulni az érzés. Inkább az a biztos, hogy meg fog. Viszont akkor jön be majd, amiről írtam...

Utolsó vagyok:

Bármennyire szeretnéd, nem fogod tudni megcsinálni azt, hogy senki ne sérüljön. A barátnőd mindenképp sérülni fog, de rajtad múlik, mennyire. Hogy most szakítasz vele, amikor még fiatal és van esélye új életet kezdeni, vagy akkor amikor már ott van közel a negyvenhez két gyerekkel. Azért nem mindegy.

Egyszer én is elküldtem így valakit. A fent leírt töketlen férfi és a mostani párom között volt ez a kapcsolatom egy nagyon rendes és értelmes fiúval. Igaz az csak 2 éves kapcsolat volt. Nem voltam szerelmes belé, amellett hogy nagyon szerettem és minden rendben volt köztünk, nem veszekedtünk, jól kijöttünk. Viszont nem vele képzeltem a jövőmet, ő viszont velem képzelte az övét és szerelmes is volt belém. Mindent megtettem, hogy belé szeressek, mert tényleg nagyszerű ember volt (még mindig az :)), de egyszerűen nem ment. Van ilyen. Nem akartam hitegetni, ezért megmondtam neki a dolgot és szakítottam vele. Nagyon rosszul érintette, utána majdnem alkoholista lett. De értékelte nagyon azt, hogy őszinte voltam vele. Persze csak utólag, évek múlva. Akkor ki volt borulva nagyon. Mégse vagyunk haragban egymással, látom az örömöt az arcán, amikor összefutunk néha az utcán. Azóta neki is lett új párja, egy nagyon kedves és szimpatikus lány, akivel boldog. Örülök, hogy megadtam neki ezt az esélyt (és persze magamnak is). Most mennyivel lenne jobb, ha így 30 körül egy 7-8 éve tartó közepesen sz.r kapcsolatban vergődnénk, csak mert annak idején nem akartam megbántani/így volt kényelmes? Így végül mindketten boldogok lettünk.

Hogy hogy mondd el neki? Tömören, röviden, köntörfalazás és játszmázás nélkül. Mert így sérül a legkevésbé lelkileg. És utólag értékelni fogja a korrektségedet.

29/n

12:28-as vagyok. Az biztos, hogy a barátnőd sérülni fog. Annak idején a párom volt barátnője is kiakadt. Állandóan telefonálgatott, meg üzengetett. Aztán pár hét után összejött egy régi haverjával, azóta is boldogok.

Szóval nyilván rossz lesz a barátnődnek, ha szakítasz vele, de még van esélye megtalálni a boldogságot valaki más oldalán.