Mikor jön el az a pont, amikor már el kell mondani a szülőknek, hogy a gyerekük "más"?

Hogy hogy csináld? Nehéz így ismeretlenül tanácsot adni. Szerencsére értelmes, érzésekkel teli, érzékeny fiatalnak tűnsz, aki biztosan sokban hasonlít a szüleire. Meg fogják érteni, el is fogadják -mert a gyerekük vagy és szeretnek- miután feldolgozzák magukban. Csak adj nekik erre időt! Ne bántódj meg, ha nem azonnal lesznek elfogadóak (mint a csöpögős amerikai filmekben...).

Sokat nem érdemes filozófálni az "előadás" módján, légy egyszerűen rövid, lényegretörő, őszinte. Cifrázni, köntörfalazni nincs értelme, hiszen a lényeg akkor sem változik, nem lesz kevésbé mellbevágó.

De itt meg is állnék! A szüleid tényleg nem sejtenek semmit? Főleg anyukád? Elképzelhető, hogy a szavaid hatására összeállnak benne, bennük a mozaikdarabkák és megvilágosodik az, ami addig csak homályos érzések formájában lappangott bennük. És mégsem lesz annyira mellbevágó nekik, amit hallanak tőled, mint képzeljük és riogatunk itt vele.

Általános tapasztalat, hogy ha félünk valamit megtenni, felnagyítjuk a következményeit és annál inkább, minél tovább fantáziálunk ezen, minél tovább halogatjuk a cselekvést. Lehet, te már a legkétségbeejtőbb megoldásokra jutottál (kitagadás), közben meg viszonylag simán túlesel a bejelentésen. Hát szeretnek, értsd meg! Ebben biztos vagyok, mert akkor nem ilyen kommenteket írnál:)

Még valami. Nem lopsz, nem vagy bűnöző. Ezekről te tehetnél. A nőkhöz vonzódsz, és? Ettől még ugyanolyan értékes ember vagy, mint bárki, aki hasonlóan hozzád éli maga életét. Ezt el kell fogadniuk a szüleidnek. (Hidd el, mire fenőttél, már sok-sok elfogadáson túlestek, még ha azok jelentéktelenebbek voltak is.)

Írd meg, ha rászánod magad, érdekel, hogy alakult az életed:)

"anya hasonló korú lánnyal"

Gondoltam, hogy van valami sejtése:) Az én lányom is csodálkozik, hogy honnan tudom, pedig nem is mondta. (Majd nem fog, ha lesz egy ilyen szoros kapcsolata:))

Az a véleményem, hogy el kell mondani, de haladj lépésről lépésre. Egyszerre csak annyit árulj el neki, hogy leszbikus vagy. A többi meg -hogy mi mást árulsz el- úgyis adódik magától, hozza az adott helyzet. Beszélgetés közben fogod látni, elbírja-e a plusz információt anyukád, vagy hagyni kell egy másik alkalomra.

Azóta is gondolkodtam rajtad, és egyre erősebb a meggyőződésem, hogy ezzel most a szüleidnek kell meggyürkőzniük, nem neked. (Te kínlódsz eleget.) Neked annyi a dolgod, hogy tudasd velük, ennyit mindenképpen megérdemelnek.

És hogy mi lesz a bejelentésed után? Akárhogy is viszonyulnak hozzád, te akkor is XY leszel! Nem a szüleid véleménye határozza meg a személyes értékeidet.

Azt nem értem, te miért nem tudod szeretni magad olyannak, amilyen vagy. Miért tartod "sötét" oldaladnak ezt a dolgot. Miért kéne minden embernek ugyanolyannak lennie egy dolgot illetően? Amíg nem tudod magad tisztelni addig nem fogsz odaállni sem, mert úgy érzed, vesztettél. Szeresd már magad, ugyanolyan vagy mint bárki más. Ne érdekeljen hogy ki mit gondol.

Téged most az bánt, hogy lelkifurdalásod van, mert a szüleidtől annyi mindent kaptál, hogy úgy érzed, neked is őszintének kellene lenned. Nagyon jól érzed, a lehető legtöbb amit adhatsz egy embernek önmagadból, az az őszinteség. Menj oda és mond el. Ha szeretnek, nem lesz gond, ha önzőek és a világ véleménye fontosabb nekik, akkor legalább ezt is megtudtad. Ne görcsölj többet! Fogadd el magad és vállald fel!

07:37

Elhiszem, hogy keserves életed volt, van. De itt egy másik ember -alig felnőtt- kér segítséget a maga hasonlóan komoly problémájára.

Ha írsz, én is szívesen meghallgatlak (elolvasom soraidat), de ne légy önző, ne vedd el mástól a lehetőséget arra, hogy most ő kapjon válaszokat.