Miért nem örül az eljegyzésemnek, boldogságomnak? Jogos, hogy rosszul esik?
A párom eljegyzett, ezt a szüleimnek és a tesómnak tegnap mondtuk el, egy vacsora keretében. A szüleim nagyon örültek, a nővérem kevésbé...
Róla tudni kell, hogy egy nagyon rideg, racionalista ember, akinek mindig fontosabbak voltak a tanulmányai, eredményei, most már karrierje, mint az emberi kapcsolatok. 27 éves, de még sosem mutatott be itthon senkit.
Azt mondja, hogy sosincs egyedül, mindig van éppen valakije, de még ő is nehezen viseli sokszor a családunkat, nem várná el egy számunkra idegen férfitól, hogy mosolyogva toleráljon minket. Meg hogy esetleg hazahozna karácsonykor valakit, 3 hétre rá szakítanak, ő nem fog fél év múlva családi szülinapozáson magyarázkodni a Julika néninek, hogy hol van a Gergő, mi lett vele. Szóval ő nagyon megtartja magának a magánéletét és ha bárki úgy viselkedik, olyat tesz, ami neki nem tetszik, akkor az illető azonnal elvágta magát nála.
Azt mondja, hogy neki sokkal jobb érzés, hogy megengedheti magának a luxust, hogy 20 milliós autója van, vagy hogy már beutazta a fél világot és nem vágyik arra, hogy egy férfi korlátozza. Ő a maga ura.
Bár nekem ez furcsa, de sosem kapta tőlem a szöveget erről. Ha neki jó, nekem is. Viszont az eljegyzésemmel kapcsolatban ő egyáltalán nem ilyen "megértő". Már tegnap is mondta az asztalnál, hogy nem érti, miért érzem szükségét 21 évesen ennek, jó hogy nem már a szalagavatómon lettem menyasszony és hogy ő azt látja mindenhol, hogy a párok, házasságok mennek szét és mégis kinek fogok majd én kelleni 30-32 évesen, három gyerekkel mellettem majd? Meg hogy inkább élnem kéne még, nem házi asszonyt játszani és várni haza a férjem.
Igen, tényleg fiatalok vagyunk (21-22). De nem most rögtön akarjuk mi az esküvőt, 2022 nyárára tervezzük. Előtte szeretnénk összeköltözni (most januárban majd), közös élményeket szerezni, utazni akár. Nem rohanunk sehová, de az tény, hogy én 25 éves koromra szeretnék legalább egy gyereket már. A párom is hasonlóan gondolkozik, szinte mindenben egy a véleményünk és 1,5 év kapcsolat után úgy éreztük, hogy itt az ideje komolyan gondolkoznunk a jövőről.
Azt hittem, hogy a testvérem is örülni fog, erre olyanokat mondott, hogy rá a szervezésnél ne számítsak, ő kimarad az ilyen bohóckodásokból, neki nincs erre ideje és energiája. Meg hogy ő közel 30 évesen nem érzi ennek szükségét, mert teljes élete van így is, nem érti, hogy nekem éppen felnőttként minek így sietni.
válasza:Én tudom és tiszteletben is tartom, hogy senkinek nincs ugyanolyan értékrendje, nem is azt várom tőle, hogy na akkor ő mikor tartja a sajátját?!
Pl. mikor kapott egy nagyobb összeget és az egészet autóra költötte, akkor sem mondtam semmit. Függetlenül attól, hogy más ennyiért lakást vesz és szerintem felesleges több tíz milliókat autóra kiszórni, mert nem tartja az értékét. De neki mindig fontos volt, hogy mivel közlekedik és szereti a sebességet is, ezért ő úgy érezte, neki ennyit megér. Vele örültem, megnéztem, megdicsértem. Nem pedig puffogtam, hogy ugyan minek az neki, mennyire felesleges.
Ő meg most úgy viselkedik, mintha azzal, hogy a szerelmemmel összekötjük az életünket, valami szörnyű bűnt követnénk el.
válasza: válasza:Lehet, hogy titokban irigykedik, mert valami miatt mégsem olyan boldog karrierista szingliként (vagy pardon, karrierista egyik-kapcsolatból-ki-másikba-be nőként, ha ez igaz egyáltalán), mint ahogy hangoztatja, csak esetleg ezt ő sem látja be. A másik lehetőség, mivel írod, hogy racionalista, hogy egyszerűen azt hiszi, csak neki lehet igaza. Finoman emlékeztetném a következő ilyen beszólogatásánál, hogy te sem szólsz bele abba, ő hogyan éli az életét, vagy nem mondod meg, hogy szerinted neki mi lenne a jó (lehet, hogy megkapja egyébként mástól, hogy miért nincs még vőlegény, férj, gyerek?), legyen szíves ő se tegye, ez e te életed. Ha nem tud vagy akar együtt örülni veled, akkor ezt tartsa meg saját magának. Attól, hogy ő nem érzi szükségét a házasságnak, egyáltalán tartós kapcsolatnak, más még lehet más fából faragva. ha ő utálja mondjuk a barackot, másnak még lehet ez a kedvenc gyümölcse.
Ha pedig ezek után is kekeckedik, akkor kölcsön kenyér visszajár alapon én is kitálalnám, hogy mit tartok én az ő életformájáról.
Januárban költözünk össze, ezt is leírtam.
A párom elég konzervatív ilyen szempontból... :)
Van értelme, de nem fogok itt győzködni mindenkit, hogy számunkra ez miért fontos.
válasza: válasza:Nem sértésként mondom.
Bár a lányomnak nincs 20 milliós autója,de nagyon hasonlít a nővéredhez.
Az ő gondolkodásunk nagyon más mint a családcentrikus embereké.
Szerintem ne törődj vele.
Ne is várd, hogy örüljön.
Ez hasonló mint a húsímádó és a vegetáriánus emberek esete.
Annyira mások a nézeteik, hogy soha nem fogják egymást megérteni.
válasza:Alapból teljesen más a gondolkodásotok, célotok. Én úgy látom hogy te elfogadod a nővéred gondolkodását, a nővéred pedig nem hajlandó a tiédet. Mindegy sz hogy ő mit gondol, ez nem az ő élete. Ha TE ezt szeretnéd akkor neki ebben kellene támogatnia, esetleg értelmes tanácsot adnia.
Én személy szerint nem értek vele egyet. Egy megfelelő társ nem akadályoz a célunk elérésében, hanem segít. Ha van közös cél akkor van értelme együtt lenni.
Én is úgy gondolom hogy az összeköltözés kell ahhoz hogy megismerjenek egymást a házasság előtt, tehát ennek az eljegyzésből még lehet bármi. De ha 1-2 év együttélés után is így gondoljátok akkor biztos lehetsz benne hogy jól döntöttél, tehát ne érdekeljen a nővéred véleménye mert az nem segítő szándékú.
válasza:Olvastam jó válaszokat, amelyekben van igazság. Azonban azt is fontos figyelembe venne, hogy habár de a maga módján meg akar óvni attól hogy valamit nagyon elronts. Az jó dolog hogy te is belátod hogy fiatal vagy. Ha most össze költöztök megváltozik a helyzet. Érezhetitek akár sokkal hamarabb is hogy itt az idelye a babának, mivel függetlenek lettetek és már együtt éltek, de természetesen be is csúszhat a baba, ti pedig úgy fogjátok érezni hogy amúgy is nemsokára szeretnétek egyet, ezért hamarabb családos anyuka leszel. Én nagyon féltem a korosztályomat, amelybe te is beletartozol. Sok fiatal egyedülálló anyukával találkozok, és sokuk még csak be sem töltötte a huszonötödik életévét, a nagyobbik része pedig még harminc sincs. És arról szoktak mesélni hogy úgy érezték megtalálták azt akivel le szeretnék élni az életüket, de később jobban megismerték egymást és rájött hogy nem is szereti. A másik részük pedig azt mondja hogy vagy ő unta meg, vagy pedig az élettársa. És ez nagyon elterjedt jelenség. Nem csak itt külföldön, de otthon is. ÉS egyben szomorú is, mivel látom hogy ezek az életre való anyukáknak mennyit kell dolgozniuk hogy egyedül felnevelhesse a gyermekét. És amit még látok, az az hogy ezekben a nőkben kialakul egy ösztönös távolságtartás és visszahúzódás a férfiak elől, mivel már nem igazán tudnak bennük megbízni és hosszú távon nagyon megsavanyodnak, és a gyermeküket ebben az életfilozófiában nevelik fel.
Félre ne értsd! Nem azt mondom hogy az összes ilyen fiatal kapcsolat így fog végződni, azonban a nagy átlag azt mutatja hogy sok fiatal pár a mostani időkben erre a zátonyra fut. Van akik próbálják megmagyarázni azzal, és ellenérvet hozni hogy a szüleik a huszas évek elején jöttek össz és már együtt vannak harminc éve. Azonban az akkori társadalmi helyzetet nem lehet összehasonlítani a mostanival.
Jól fontold meg hogy mit fogsz tenni. Az is lehet hogy egy életre össze kötitek magatokat, ami egy nagyon szép dolog, de fontos az elővigyázatosság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!