Miért félek szembemenni a boldogságomért a szüleimmel?

Itt ha jól látom, nem a kapcsolatról van szó, hanem a leválásról.

Eddig otthon laktál, most költöznél el?

Ez fiú nélkül is hatalmas projekt anyagilag és szervezésileg és sok konfliktussal jár az eredeti családoddal és magaddal.

Szedd egy kicsit külön a dolgokat.

Miért tiltana a családod a másik fiútól? A személyisége miatt, vagy pusztán azért, mert ő nem a mostani? Van benne realitás? Nem illik bele a család értékrendjébe a srác? Te magad mennyire értesz egyet ezzel az értékrenddel? Esetleg te is tudod legbelül, hogy nem jó ember/hosszútávon nem a te céljaidnak, habitusodnak megfelelő ember, csak most belehabarodtál?

Szakítanál a barátoddal akkor is, ha nem lenne más? Azt elfogadná a családod? Ha nem szakítanál miért nem? Mit gondolsz, a másikkal (és bárki mással) nem jutnátok ugyanide 7,17, x év után? Tényleg jobb lenne neked, tényleg azt szeretnéd?

Ha nem lenne párod, hanem szingliként ismerkednél, akkor bölcs döntésnek tartanád, hogy máris összeköltözzetek?

Miért kell feladnod mindent? Ha alapvetően egy boldog, kiegyensúlyozott életet élsz, akkor szerintem nem jók azok a dolgok, azok az emberek, akikért MINDENT fel kell adnod. Természetes, hogy változik körülötted a világ, és esetleg bizonyos dolgokat fel kell adnod, de ha valaki túl sok olyan dolog (pl. a családod) feladására kér, ami fontos neked, és boldoggá tesz, azt kétszer is gondold meg.

Én azt tapasztalom magamon, hogy ha a szüleim valamit helytelenítenek, rossz dolognak tartanak, akkor azt valójában hosszabb távon én is rossz dolognak fogom tartani, mert közel ugyanaz az értékrendünk, hiszen ők neveltek. Ettől függetlenül nem mindent úgy csinálok, ahogy ők tennék, mert azért 30 év van köztünk és különben is jó a dolgokat saját magamon megtapasztalni, kialakítani. Meg persze ez az egész azért van így, mert jól neveltek, és követendő példának tartom az ő életüket. Sajnos sok embernek nincsenek olyan szülei, akik tényleges példaként szolgálhatnának, ezért nem mondom, hogy minden esetben helyes a szülő véleménye, csak gondolkozz el ezen is.

Leginkább azon a kérdésen gondolkozz el, hogy miért gondolod, hogy a szüleid nem fogadnák el a döntésedet, hiába az lenne az, ami boldoggá tenne.

Nem a szüleiddel szembemenni félsz, hanem önmagadtól.

Szüleidre hivatkozol, miközben -akár kimondatlanul is- félsz a szakítástól, félsz a leendő kapcsolattól (" megismertem egy másik fiút, akibe szerelmes lettem" - viszont agy betűt sem mondasz, ez a fiú hogyan viszonyul hozzád, szerelmedhez), félsz a "két szék közül a pad alá" esettől.

Helyzeted rendezéséhez először önmagadban kell rendet teremtened, mi, a kommentelők, mondhatunk bármit a helyzet teljes ismertsége nélkül, a legjobb esetben mindegyik tartalmazhat az igazságból egy-egy kis részt.