Saját boldogságom vagy az ő "boldogságuk? " A szerelem felmentheti az embert?

Már rengeteg féle kapcsolatban éltem. Voltam plátói szerelmes, éltem normális párkapcsolatban, és kommunális kapcsolatban (nyitott házasság, a feleség beleegyezésével és tudtával voltam a pasi szeretője.)Voltam szingli is. Tudom a fokozatokat, tudom mikor tetszik valaki, mikor kívánom, mikor vagyok szerelmes, és mikor vagyok a szerelembe szerelmes. Azonban még ilyen háttérrel is jöhetnek problémák. 1 éve ismerkedtünk meg a pasival, elejétől fogva harmónia, vágy, mélységek, mintha átlátszó lenne mindkettőnk feje úgy ismerjük egymást, de mégis van titokzatosság. Érzem, hogy nagyon szeret, hogy szerelmes. Én is az vagyok. Csak a probléma, hogy házas. A feleségét kedveli, de ahogy beleláttam a kapcsolatba, a nő egy már csak egyfajta főzök-mondok egy két kedveset-mosolygok. Kedves nő, divatos is, többnyelven beszél. De az ő kapcsolatuk már nagyon régóta nem az igazi, 10 éve házasok. A férfi nagyon közeledik hozzám, folyton, és rengeteg alkalommal viszonozhattam volna a közeledését. De nem tettem. Nem tettem, mert nem akartam csak a szeretője lenni, meg nem akartam széttorpedózni egy házasságot, nem akarok az lenni, aki miatt tönkremegy. Viszont belül nagyon szenvedek, ő is érzi, hogy valami nem stimmel velem, hogy többet érzek, de mindig csak vissza kell magam fognom, és nem viszonozhatom, pedig úgy szeretném. Most dögöljek bele ebbe a helyzetbe? Olyan ritka dolog a szerelem, az igazi, "értelmes" szerelem, ami nemcsak felszíni és most, hogy rátaláltam ne legyen részem benne. Itt rengeteg olyat olvasok, hogy disznó férj, mert megcsalt, meg ilyen meg olyan feleség? És abba senki sem gondol bele, hogy mivan ha nem csak ócska sztereotípia az egész, ha az a férj tényleg őszinte érzelmekkel beleszeretett a szeretőjébe, de fél a feleségétől, vagyhogy nem láthatja a gyerekeit és azért nem mond semmit. A szeretőket is folyton megkövezik. Az ő gyerekei már felnőttek, velem egyidősek, najó 4 évvel idősebbek nálam. De már komolyan mondom nem bírom. Próbáltam kiűzni magamból az érzést, és ismerkedni eljárni más pasikkal, nőtlenekkel, fiatalokkal és semmi, csak egyre sivárabbnak éreztem magam, és mindet olyan kis pancsernek éreztem. Most egy régi szerelmemmel vigasztalódunk, próbálom kiterelni a gondolatokat a fejemből. De ha elválna is csak egy száműzetés lenne az életünk, mert anyámék rosszul lennének tőle, annyira konzervatívak. Mondjuk ez meg engem nem érdekelne, maximum annyiban hogy nem szeretnék se bújkálni, sem pedig összeveszni egy életre velük ezen.

A legnehezebb nemet mondani. Elfordítani a fejem, ha szembejön velem. Nem felvenni a telefont ha keres. Nem bontani fel a levelét, mikor majd meghalok, hogy mit írt.

1 éve tart, csak pár csók volt még a legelején vagy 5. Szex sem volt még, de gondolatban. És ő ennek ellenére kitartóan érdeklődik...