Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Apám felesége kidobált mindent...

Apám felesége kidobált mindent és ne legyek felháborodva?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Egy éven belül elveszítettem mindkét nagyszülőmet. Kis lakásban laktak, mamám egyik utolsó mondata az volt, hogy vigyük a kulcsokat (tesóimmal) és vigyük el a lakásból, ami kell.


Nyilván nem kell semmi ami érték (nem is nagyon volt), csak pár dolog, ami őrájuk emlékeztet. Nem az aranyra vágytam, csak a kis faragott faszoborra, amit papám csinált vagy 1 képre, amit a mamám festett. Emlékek mind. Legalábbis nekem/nekünk.


Mondtam apámnak, hogy szívesen felmennénk és elhoznánk pár fotót, képet, vagy azt a faliórát, amit mindig néztem gyerekkoromban. Ami egyébként borzalmasan ronda, de akkor is a mamát juttatja eszembe, mert mindig azon nézte az időt, amikor főzött.


Apám mondta, hogy felesleges, mert az új felesége (2 éve vannak együtt) már kiürítette a házat amikor szabadságon volt. Azaz a bútorokat, edényeket, szőnyegeket elosztogatta a rokonainak, a ruháikat elvitte rászorulóknak a tárgyak nagy részét meg (ami "felesleges kacat") kidobálta a lomtalanításnál.


Most renoválják a lakást, mert a felesége kitalálta, hogy költözzenek be, közelebb van a munkahely.


Ez volt az a pont, amin teljesen kiakadtam és mondtam mindent, ami eszembe jutott.


Felnőtt, dolgozó emberek vagyunk a testvéreimmel, nem vagyunk (szerencsére) rászorulva sem a lakás árára sem pedig a benne található èrtékekre, de azért mindennek van egy határa.


Most én vagyok a szemét a szemükben meg a bátyám (aki közölte, hogy őt többet ne keresse), illetve az öcsém is, aki ugyanúgy kiosztotta apámat.

Nem érti mi a bajunk, mi vagyunk a hülyék.


Még sírva is fakadtam, amikor megtudtam, hogy kidobta lomtalanításnálnaz órát meg a faszobrot is...és nem érti min húztam fel magam.


És nem érti miért utáljuk a feleségét.

Szívesen fogadnám nálam tapasztaltabbak tanácsait.


2019. aug. 14. 23:26
1 2 3 4 5 6 7 8
 71/80 anonim ***** válasza:
7%

70!


Azt már csak halkan merem megegyezni, hogy Magyarországon a házasság alatt vagyonkozosseg van, ergo pont nincs olyan, hogy a házastárs tulajdona. Kb 100e házasságból 1 az, ahol van házassági qvgyonjogi szerződés. 😉

2019. aug. 17. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/80 anonim ***** válasza:
60%
71! Te kis ostoba. Ezt a hülyeségedet társaságban majd ne nagyon reklámozd.
2019. aug. 17. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/80 anonim ***** válasza:
14%

72!


Te kis agyatlan! A saját tudatlansagodat nem kellene hangoztatni. Csak a torveny eleje, OK?


"nik akkor is, ha az arra jogosult újabb házasságot köt, vagy élettársi kapcsolatot létesít.


VI. CÍM

HÁZASSÁGI VAGYONJOG

V. Fejezet

Általános rendelkezések

4:34. § [A házastársak vagyoni viszonyainak rendezése]


(1) A házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség időtartamára házassági vagyonjogi szerződéssel rendezhetik.


(2) Ha a házassági vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn."


Puszi, bunkoci

2019. aug. 17. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/80 anonim ***** válasza:
33%
Törvényes vagy sem, attól még rohadt bunkó dolog ilyet csinálni.
2019. aug. 17. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/80 anonim ***** válasza:
74%
Na idefigyelj ostobacska. Akkor elmagyarazom, hatha befer a dionyi agyadba. HA MEGHAL valaki, az onnantol kezdve OROKHAGYO. Kapisgalod bunkocska? Az orokhagyonak pedig OROKOSE van, es az, hogy ki az orokos, azt majd a HAGYATEKI TARGYALASON hirdetik ki. Az elhunytnak a bankszamlajan levo penzehez sem nyulhat sem hazastars, sem senki amig nincs vegzes rola, hogy orokolte meg. Vilagos, vagy lerajzoljam?
2019. aug. 17. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/80 anonim ***** válasza:
76%

77%-osnak igaza van.


Meg sokan elfelejtik, hogy a házasság alatt sem közös minden. Például az örökség. Ha házas vagy és a házastársad örököl egy házat, az mindig külön vagyon marad. Az ajándék szintén, valamint a házasság előtt szerzett vagyon is.

2019. aug. 17. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/80 anonim ***** válasza:
60%

#75

Ez bizony igaz, miután a dédim meghalt, nagymamám és édesanyám éveken keresztül próbálta kibogozni a telek tulajdonjogát, majd megszerezni azt. (Ami sikerült.)


Nem igazán tudtunk addig csinálni semmit, se a beázott, düledező vályogházzal, se semmivel...

2019. aug. 17. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/80 anonim ***** válasza:
26%

Pazar, a konkrét helyzettöl eltekintve az újdonsült feleség biztosan elintézi magának az apuka egyik ingatlanát, mielött lelép.

Apuka meg megérdemli, ha valóban ennyire sötét.

2022. jan. 11. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/80 anonim ***** válasza:
74%

miujsag veletek azota?

sikerult valamit visszaszerezni?

2022. jan. 17. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/80 Savlekotő ***** válasza:
58%
Apádat ugyan igy fogja kidobni ha nem lesz elég a pénz..
2022. febr. 1. 03:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!