Apám felesége kidobált mindent és ne legyek felháborodva?
Sziasztok!
Egy éven belül elveszítettem mindkét nagyszülőmet. Kis lakásban laktak, mamám egyik utolsó mondata az volt, hogy vigyük a kulcsokat (tesóimmal) és vigyük el a lakásból, ami kell.
Nyilván nem kell semmi ami érték (nem is nagyon volt), csak pár dolog, ami őrájuk emlékeztet. Nem az aranyra vágytam, csak a kis faragott faszoborra, amit papám csinált vagy 1 képre, amit a mamám festett. Emlékek mind. Legalábbis nekem/nekünk.
Mondtam apámnak, hogy szívesen felmennénk és elhoznánk pár fotót, képet, vagy azt a faliórát, amit mindig néztem gyerekkoromban. Ami egyébként borzalmasan ronda, de akkor is a mamát juttatja eszembe, mert mindig azon nézte az időt, amikor főzött.
Apám mondta, hogy felesleges, mert az új felesége (2 éve vannak együtt) már kiürítette a házat amikor szabadságon volt. Azaz a bútorokat, edényeket, szőnyegeket elosztogatta a rokonainak, a ruháikat elvitte rászorulóknak a tárgyak nagy részét meg (ami "felesleges kacat") kidobálta a lomtalanításnál.
Most renoválják a lakást, mert a felesége kitalálta, hogy költözzenek be, közelebb van a munkahely.
Ez volt az a pont, amin teljesen kiakadtam és mondtam mindent, ami eszembe jutott.
Felnőtt, dolgozó emberek vagyunk a testvéreimmel, nem vagyunk (szerencsére) rászorulva sem a lakás árára sem pedig a benne található èrtékekre, de azért mindennek van egy határa.
Most én vagyok a szemét a szemükben meg a bátyám (aki közölte, hogy őt többet ne keresse), illetve az öcsém is, aki ugyanúgy kiosztotta apámat.
Nem érti mi a bajunk, mi vagyunk a hülyék.
Még sírva is fakadtam, amikor megtudtam, hogy kidobta lomtalanításnálnaz órát meg a faszobrot is...és nem érti min húztam fel magam.
És nem érti miért utáljuk a feleségét.
Szívesen fogadnám nálam tapasztaltabbak tanácsait.
Kb 2 hete állt úgy a lakás, ahogy. De abból 1 hétig a mamám kórházban volt, bár mint kiderült, már akkor járkált oda pakolgatni, amikor még élt. Mázli, hogy a kórházban nem látogatta, lehet meg is fojtotta volna a párnával, hogy felgyorsítsa a folyamatot.
Egyébként tisztában vagyok apám felelősségével, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy nem a nő a főbűnös, neki csak több esze van mint apámnak és jól forgatja a lapokat.
Fűzfavessző!
Ki sajnálta az órát? Kivétel nélkül mindenki neki adott igazat abban, hogy érthető a felhaborodasa.
Úristen. És ha a mama meggyógyult volna?
Legalább beszéljetek azzal a piócával,mert előbb utóbb mindent tönkre tesz, és késő lesz, mire észreveszitek.
"Egyébként nem tudtam róla, hogy ezt tervezik, mert beszéltük tesóimmal is, hogy apánkat is odahívjuk és együtt, KÖZÖSEN kipakolunk majd. Ezt mondtam akkor apámnak is, aki annyit mondott rá, hogy "oké"."
Igen én is pont nem rég jártam hasonlóan. Csak a másik oldalról. Vettem egy lakást, aminek az előző tulaja meghalt, az örökösök eladták. Megbeszéltük, hogy jönnek elviszik a cuccokat. Na azóta is jönnek, már január óta. Én meg újítanám fel a házat, de a cuccoktól nem tudom. Illetve mostmár igen, mert júniusban meguntam, hívtam egy csapatot akik szépen felaprítottak és elhordtak mindent. 2 héttel ezután valahonnan megtudták a kedves örökösök, azóta hívogatnak, hogy mekkora szemét vagyok, hogy nem tudtam várni. Hát baszi, ha nekem valami fontos, azt elintézem amilyen hamar csak lehet, nem szórakoztatok hónapokig másokat.
Na várjunk csak. Azt írod két hete állt ott a lakás.
Jól értem, hogy a Mama halálát követően gyakorlatilag napok múlva ment be a nő?
Fel is jelenteném. A hagyatéki tárgyalás végéig, ami hónapokkal a haláleset után szokott lenni, SENKI nem mehet be az elhunyt otthonába!
A #48-as válaszolónál a pont. Azzal az eltéréssel, hogy bemenni természetesen bemehet, a virágot meg kell locsolni, a csöpögő csapot el kell zárni, a hűtőszekrényt ki kell pakolni, stb, de nem rendelkezhet vele a sajátjaként, szóval nem vihet el onnan semmit különös ok nélkül, nem adhat el semmit, nem ajándékozhat el semmit.)
Szóval menyecskét simán fel lehet jelenteni lopásért...
46!
Ezt az orbitális baromságot honnan szedted? Már hogyne mehetne be valaki a lakqsba. Ha a házastársad meghal, tán elkoltozöl a tárgyalásig? Nincs ilyen szabaly.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!