Miért engedi anyósom, hogy az exmenye lakjon a lakásában, amikor nekünk is szükségünk lenne rá?
A párommal Debrecenben élünk. Ő munka miatt jött ide, de megismerkedtünk, elvált és összeköltöztünk. Ennek 3 éve. Anyósom Budapesten él, ahol 2 lakása van. Egyikben párom exfelesége lakik a gyerekekkel.
Most végre mind a ketten találtunk munkát Pesten. Nekem teljesen természetes volt, hogy ebben az esetben mi költözünk be a lakásba, hiszen a nőnek semmi köze hozzá. De anyósom kerek-perec kijelentette, hogy a nő marad a gyerekekkel. Mi meg menjünk albérletbe, vegyünk fel hitelt, oldjuk meg ahogy akarjuk.
Hogyan vegyük rá, hogy inkább mi lakhassunk ott?
Gyakran szeretném azt hinni, hogy az emberek világában már semmin nem lepődöm meg, de szinte minden egyes áldott nap rá kell döbbennem, hogy még mindig van lejjebb...
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vannak ilyen emberek.
A többiek előttem már jól leírták a lényeget, csak azt tudnám még hozzáfűzni, hogy én biztosan nem alapoznék olyan emberre, és főleg nem szülnék neki, aki egyszer már otthagyta a párját két gyerekkel. Mert ha majd nekünk is lesz közös gyerek, vagy több, megint megteszi: ismét elmenekül majd inkább az otthoni gondok elől, semhogy megpróbálja megoldani őket, és inkább beújít megint egy másik fiatalabb, szebb, független kiscsajt. Aki aztán majd jelentkezik azzal, immár az én volt párommal az oldalán, hogy takarodjam a gyerek(ek)kel az otthonunkból, ert az már neki kell...(Egyébként ez komoly, hogy a Budapest-Debrecen távolságot nem bírta ki a kapcsolatuk? Más házassága ennél sokkal többet kibír...)
Drukkolok a nagyinak meg az unokáinak!
Ezen az oldalon mindig a kérdezőnek van igaza, csak akkor nem tudom minek kérdezel? Ha úgysem fogadod el a válaszokat mert "úgy sem ismerjük az egész helyzetet", akkor felesleges kérdezni, igazad van és kész.
Javaslom hogy kérdezd meg a barátnőid akik ismerik a helyzetet, ja persze, ezt nem mered, mert tudod hogy ugyanígy szembeköpnének.
Igen, oldjátok meg ahogy akarjátok, és ne erőltesd a lakástémát, mert ezzel megnehezíted két kisgyerek életét, másrészt összeveszejted a barátod és az anyukáját.
Ha nem is te vetted el a ferfit a csaladjatol...
De... miert nem koltoztok albiba s veszitek magatokhoz a gyerekeket? Egy albi ami normalis helyen van kb rezsivel 100. 2 gyerek mellett egyedul ez eselytelen. De nyilván nem tudod felmérni a helyzetet. Vegyetek 2 honapra egy albiba magatokhoz őket. S ha pl betegek akkor maradj te otthon s essen ki a fizud. Akkor majd meglátod. Vagy fizessetek ki az albijuk felét. Ja, hogy azt sem... Akkor fogd be...
Kedves Kérdező!
LÉNYEG: "De anyósom kerek-perec kijelentette, hogy a nő marad a gyerekekkel. Mi meg menjünk albérletbe, vegyünk fel hitelt, oldjuk meg ahogy akarjuk." És PONT.
Anyós megmondta, hogy nem. Innentől kezdve tök mindegy ki hol lakik, kinek mi jár, ki rászorultabb. Ha ő ezt már így kijelentette, akkor sehogy ne tudjátok rávenni. Törődj bele...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!