Miért engedi anyósom, hogy az exmenye lakjon a lakásában, amikor nekünk is szükségünk lenne rá?
A párommal Debrecenben élünk. Ő munka miatt jött ide, de megismerkedtünk, elvált és összeköltöztünk. Ennek 3 éve. Anyósom Budapesten él, ahol 2 lakása van. Egyikben párom exfelesége lakik a gyerekekkel.
Most végre mind a ketten találtunk munkát Pesten. Nekem teljesen természetes volt, hogy ebben az esetben mi költözünk be a lakásba, hiszen a nőnek semmi köze hozzá. De anyósom kerek-perec kijelentette, hogy a nő marad a gyerekekkel. Mi meg menjünk albérletbe, vegyünk fel hitelt, oldjuk meg ahogy akarjuk.
Hogyan vegyük rá, hogy inkább mi lakhassunk ott?
1. Nincs közöd a lakásához, az lakik benne, akit ő akar.
2. Teljesen érthető, hogy a 3 unokája fontosabb számára nálad, főleg miután dolgozó férjed van, és képesek vagytok fenntartani magatokat az ő segítsége nélkül is.
Én nem tudom, miért volt számodra természetes, hogy kirakja miattatok az unokáit, szerintem elég egyértelmű volt, hogy maradnak a dolgok a régiben.
Jah gondolom az unokái azok a gyerekek.
Akkor meg jó hogy nem akarja őket az utcára tenni.
Neked semmi közöd ahhoz a lakáshoz,ezt max a párod beszélheti meg az anyjával,de ismétlem: neked SEMMI KÖZÖD HOZZÁ!
Azt hittem egy gyerekrol van szo.
Igy meg vegkepp nem ertem a felhaborodasod. Nektek kettotoknek konnyebb alkalmazkodni, mint a gyerekeknek.
Egyrészt magánügye, hogy ki lakik a lakásában.
Másrészt nem ismerjük az "exmeny" életkörülményeit.
Harmadrészt annak körülményeit sem, hogy hogy jöttél össze a fiával, esetleg az nem tetszhetett neki.
Az anyósodnak teljes mértékben magánügye, hogy ki lakik benne. Nem értem, hogy hogyan értetted azt a kijelentést, hogy "a nőnek semmi köze hozzá". Az unokái édesanyja, és gondolom sokáig a család része volt. Nem lesz egyik napról a másikra idegen. Inkább dícsérendő, hogy jó viszonyban tudnak maradni, és nem acsarkodnak, mint sokan mások.
Őszintén szólva ha nekem lenne egy lakásom, ahol az unokáim élnének a fiam volt feleségével, én sem tenném ki őket az utcára. Az más kérdés lenne, ha lenne egy üres lakás, akkor nyilván a saját gyereknek kellene adni, de így, hogy már foglalt, érthető, hogy nem dobja ki a saját unokáit...nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!