Normálisan "ingyen" van, hogy anyós vigyáz az unokájára?

Hát lassan vége ennek a hétnek, ahol anyós vigyáz a babánkra délutánonként. Eddig mindig késett egy picit, ami nem sok, csak negye-fél óra, de én ennyit kések a munkahelyemről.

Illetve péntek délutánra rokonokat szervezett be hozzánk, hogy milyen jó lesz a gyerekeket összeengedni alapon. Úgyhogy szabit kell kivennem, hogy tudjak készülni, kaját csinálni és mert a tömegben már félek egyedül lenne nagyon a babám.

Úgyhogy az egyenleg végül úgy néz ki, hogy párom 1 nap szabi + én fél nap szabi + 20 fős buli leszervezése. Cserébe anyós 3xfél napot vigyázott a babánkra...

Meg is beszéltük a párommal, hogy soha többet nem kérünk tőle segítséget, egyszerűen többe kerül a leves... :-(

Mondtuk nem is egyszer, hogy ne legyen vendégeskedés nálunk mert dolgozunk. De erre jött a "nem akarod, hogy a saját testvéred meglátogasson" és a "jó akkor idejönnek és nem jönnek be a házba" válasz. 3 napig ezt beszéltük folyamatosan anyóssal. A végén vagy mi jövünk ki úgy, hogy mi vagyunk a gonosz testvér, aki nem látja szívesen a saját testvérét vagy pedig jófejként. Ezért választottuk inkább azt, hogy kiveszek szabit és akkor jöjjenek.

De mindenképpen le fogunk ülni és elbeszélgetni a vendégeskedés alapszabályairól, mert nagyon nem értünk ebben egyet anyóssal. Illetve hát többet nem kérünk segítséget anyóstól és akkor nem kérhet tőlünk sem cserébe semmit.

Hát a vége a történetnek az lett, hogy a péntek délután eltelt teljesen jó hangulatban, én szabin voltam otthon, készültem kajával, ők jöttek, a gyerekek jól eljátszottak.

Este miután elment mindenki, anyóssal leültünk megbeszélni a problémát (mivel előző este a férjemnek mondta, hogy érzi valami bajom van és ez nem szép dolog, hogy nem mondom el a bajomat). Két dolgot kértünk csak tőle, egyrészt hogy hétköznapra ne szervezzen nekünk semmit, másrészt meg ha hozzánk jön valaki látogatóba, mi is szeretnénk otthon lenni (akár rokon, akár idegen).

De nem igazán sikerült megbeszélni, anyós vérig volt sértve és elégé össze-vissza beszélt, vádaskodott, félreértett mindent, kiforgatott dolgokat, nem lehetett vele nyugodt hangnemben beszélni. A vége az lett, hogy mi nem látjuk szívesen őt sem a férjem testvérét és hogy ő mennyit segít nekünk és ez a hála. A végén már sírva kiabált velünk, míg a gyerek ott játszott a lábunknál és csak nézett mivan. Mi pedig nem kiabálunk, soha nem is szoktunk, anyóst pedig végképp megtisztelem azzal, hogy nem kezdek el vele kiabálni, úgyhogy igyekeztem lezárni a témát. De csak egy sértődött elrohanás lett belőle.

Úgyhogy most nagy sértődés van, a férjem szerint nem kell semmi különösebbet tennünk (végképp nem bocsánatot kérni), ez nála teljesen megszokott, nem bírja a kritikát.

Kicsit kellemetlenül érzem magam, mert ÉN akartam megbeszélni és tisztázni a dolgokat mert hát "az őszinte és nyílt kommunikáció a kulcsa a jó viszonynak". Hát nem sajnos.

De végülis mindegy, már megegyeztünk, hogy anyós segítségéből nem kérünk többet és ő pedig majd jön LÁTOGATÓBA az unokájához amikor akar. Ha hónapokig nem jön, az az ő baja.

Hát sajnos annyiban romlott a helyzet, hogy anyósom kipakolt sógornőméknek akivel most összerúgta a port a férje. Sógornőm szerint egyáltalán nincs igazunk, anyóst úgy kell elfogadni ahogy van, ő már nem változik meg (pl tudjuk, hogy mindig késik, így nem kell vele időre számolni) és elég rendesen kioktatott, hogy mennyire szemetek vagyunk.

Úgyhogy most mi lettünk a közellenség. Hát így jártunk, ennyit az őszinte, nyílt kommunikációról. Reméljük majd elül a háború.