Az anyósom nem mosott kezet WC után, mert ő csak pisilt és különben sem lett pisis a keze. Te hogyan reagáltál volna?
Sziasztok!
Tegnap délután átjött hozzánk a párom anyukája egy kávéra. Egy idő után elment WC-re és utána nem a fürdőszoba felé vette az irányt, hanem vissza a nappaliba. Ezt látván a párom figyelmeztette, hogy kezet kéne mosni és erre ez volt a válasza: „Én csak pisiltem, és nem is lett pisis a kezem.” Mindezt gügyögős-gyerekhangon, mosolyogva. Egymásra néztünk a párommal, és egy jelentőségteljes pillantást váltottunk. Ő meg fogta magát és visszament a nappaliba, nem ment el kezet mosni, köpni-nyelni nem tudtunk. Elképesztően ideges lettem, de nem szóltam akkor semmit. Még utána sem mondtam semmit a páromnak mikor hazament az anyukája. Úgy gondoltam, hogy ha legközelebb ilyet tapasztalok, akkor meg fogom az anyukájának mondani szépen, hogy nálunk szokás WC után kezet mosni, akkor is, ha csak pisilünk. De hajnal felé már aludni sem tudtam, ezen kattogott az agyam és reggel beszéltem is párommal. Elmondtam neki, hogy szerintem ez undorító és hogy legközelebb szóljon rá még egyszer az anyjára. Mondtam neki, hogy gondoljon már bele, hogy mi lenne a véleménye egy másik emberről, aki így viselkedik. Mondjuk elmegyünk vendégségbe és a házigazda meg nem mosott kézzel készítené a kaját, stb. De ez náluk félig-meddig családi vonás. Van egy másik fia és neki van egy 3,5 éves kislánya. Pár hónapja mikor náluk voltunk akkor a kislány szintén nem mosott kezet WC után. Én mondtam a neki szépen, hogy kezet kell mosni WC után és hogy segítek is neki, de erre azt válaszolta a gyerek, hogy itthon nem szoktunk kezet mosni. Ezt hallották a szülei is, de egy mukkot nem szóltak, a kislány ment vissza játszani, én meg néztem, mint borjú az új kapura.
Visszatérve a párom édesanyjára…Egyébként tiszta, rendezett lakásban él, ezért sem értem, hogy miért kunszt neki kezet mosni WC után. Egyébként meg ki sem tudom fejezni az elképedésemet aziránt, hogy nem érezte ezt baromi kínosnak???? Hogy a saját fia figyelmezteti egy egyik legalapvetőbb dologra ami létezik és így sem tette meg???
Te találkoztál már hasonló helyzettel? Mit tettél volna a helyemben?
Köszi, hogy elolvastad!
28/n
Oké a szendvicset akkor nyilván nem ,meg semmit ,ha ezt láttam
De felhozod példának a tescoban való étkezést szerintem vagyunk egy jó páran akik étkezünk bevásárlás alkalmával, vagy naponta a városban ,legyen szó gyrosról vagy bármiről . Nem gondolom ,hogy a nagy többség fejvesztve rohanna tisztálkodási helyet keresni . +Te sem fogod megtudni soha ,hogy az általad kikért kaját milyen kézzel készítették ..
A Tescoban való étkezést nem én hoztam fel, hanem valamelyik válaszoló említette.
Ha kirándulni vagy nyaralni megyünk, akkor mindig szoktunk magunkkal vinni fertőtlenítős kéztörlő kendőt és csak utána esünk neki a szendvicsnek.
Persze, lehet itt mondani ilyen kirívó dolgokat, hogy régen sem mostak kezet az emberek, meg hogy nem tudhatom, hogy egy étteremben hogyan készítik az ételt, de most az otthonunkról van szó. Tisztában vagyok vele, hogy van amit nem tudok kikerülni (buszkapaszkodó vagy bevásárlókocsi), de az otthonomban rendesen van takarítva minden.
Szerintem is fura, ha valaki nem most kezet.. De nekem az is, aki előtte nem mos.. Mármint wc-re menetel előtt mindig mosok, hiszen magamat jobban védem, mint a környezetemet, hiszen hamarabb állok neki kézmosás nélkül enni, mint wc-re menni, hiszen a szánkban gyomrunkban magasabb a vedekezési lehetőség a mikróbák ellen, mint a nemiszervünk környékén.. És igen én sosem fújom szárazra a kezem, hanem törlöm papírral, és azzal megyek ki..
Nem vagyok tisztaságmániás, sőt...
De sajnos vot alkalmam laborban vizsgálni mintákat ezekről a helyekről (a kilincs több veszélyes bacit tartalmaz mint a wc BELSŐ oldala..
Nah mindegy..
Viszont nekem durva, hogy emiatt nem tudtál aludni.. E már nem is tudom beteges..
Az biztos hogy szerencsés vagy, hgy nincs ennél több/nagyobb problémád az életben jelenleg, hiszen akkor nem ezen lennél fennakadva..
Anyósomnak nem mondtam vlna semmit... Édesanyámnak pedig elmagyaráztam volna NÉGYSZEMKÖZT hogy miért kell kezetmosni, ha papírral törli is meg magát..(bár amúgy lehet meg sem szokta, mert én már ilyenről is hallottam akkor a keze tényleg nem lesz semmilyen;))
27/n
nekem is furcsa, hogy nem tudtál ettöl aludni, azért ez nem olyan sulyos probléma... anyosomék franciák, igy náluk még mindig az a divat, hogy hetente kéthetente fürödnek... én nem szolok ilyesmiért.
egyébként, nálunk az autoban is és a kézi táskamban is van fertötlenitös kendö, illetve gél...ha csak egy uj szemeteszsákot teszek a kukába már megmosom a kezemet.
Hát ez nagyon undorító. Én sem szoktam lepisilni a kezem, de azért mosok kezet vécézés után. Sőt, ha a gyerekemet tisztába teszem, utána is. Evés előtt és után is. Nem tudom mit tehetnétek, ha ezt valaki nem éri fel ésszel. Volt egyszer már itt egy ilyen kérdés, ahol az anyós szintén nem mosott kezet, és többek között főzés közben nyomogatta a gennyes pattanásait, amikor meg rászóltak, akkor értetlenkedett, hogy hát úgyis kifő a kajából.
Amúgy sajnos én is azt látom, hogy az emberek nagy része nem mos kezet vécé után, csak kijön és húz kifelé az ajtón (pl. tescoban). És utána azzal a kézzel tolja a bevásárlókocsit, fogja a pénzt, kilincset. Hánynom kell ha rágondolok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!