Mi volt a legkeményebb összezörrenésed házastársad szüleivel?

#40

A 38-as az én kommentem, a 39 nem. Szóval inkább te jelezd, ha problémád van a számozással/olvasással. :) A 39 kommentből elég egyértelműen lejön, hogy nem a 34-re, hanem a 37-re reagált, valszeg elírta.

Itt maximum te viselkedsz ordenáré módon, aki nem képes tiszteletben tartani mások véleményét és itt vergődik már hetek óta azon, hogy nem mindenkinek a gyerekvállalás élete célja. Ki akarna neked kelleni?? Ne viccelj már, olyan emberrel, aki mások magánéleti döntéseibe szól bele, elfogadhatatlannak nevezi az indokait és annyira elborultan gondolkodik, hogy szerinte minden szülő élete céltalan és kilátástalan, ha nem születik unokája, azzal nekem aztán semmi dolgom, még barát szinten sem. Amúgy is évek óta házas vagyok egy olyan férfival, aki pontosan ugyanúgy gondolkodik a gyerektémát illetően, mint én. :)

Anyóssal, apóssal valójában akkor nem nagy kunszt jóban lenni, ha rendelkeznek kellő intelligenciával és pl nem szólnak bele rendszeresen primitív módon az életünkbe, amivel az én anyósom speciel pont nem rendelkezik. Nem fogok neki pusztán azért hálás lenni, mert gyereket szült, aki történetesen pont a férjem lett. A tiszteletet ki kell érdemelni, én első perctől normálisan és kedvesen álltam hozzá, de senkinek nem fogom eltűrni, hogy a méhemben kotorásszon és a kizárólag magánügyeinkbe ossza az észt, ennyire egyszerű.

35,

34-es voltam. Amennyiben nem kérik hogy segíts és te úgy akarsz segíteni az nem biztos hogy valóban segítség. Amennyiben a "segítség" abban merül ki hogy kitépik a gyerekedet a kezedből te meg el vagy hessegetve és neked kell könyörögni hogy adja már vissza a síró babát az szintén nem segítség. Folyton a kis család nyakán lihegni és nem venni tudomásul hogy magánéletük is van hogy megkaparintanthasd a babát szintén nem segítség. Ebben ne haragudj nem látok mást csak erőszakos telepedést.

Szia!

Sosem volt összezörrenésünk a feleségeim szüleivel, amíg együtt voltunk. Az első feleségem megcsalt, amikor már két gyerekünk volt és 2 munkahelyen dolgoztam, hogy mindent megadhassak nekik. A válás után az anyósom felhúzta az orrát és többé nem beszéltünk. A második feleségemnek csak anyukája élt, vele nagyon jóban voltunk mindig. Igaz, sosem beszélt bele az életünkbe, csak örült, hogy egyre jobban boldogulunk.

Nekem alapvetően nincs bajom anyósomékkal, meg tudunk beszélni bármit. Amikor 11 éve összekerültünk férjemmel, egyikünk sem akart gyereket (én 20 voltam, ő 25). Tudták, egy rossz szavuk nem volt, azt mondták, majd mi tudjuk, mit akarunk. Azóta teltek az évek, mind a ketten meggondoltuk magunkat, szeretnénk, most próbálkozunk (nem nagyon jön össze sajnos), néha rákérdez anyósom, de sose tolakodóan.

Egy baj van velük, nagyon szeretik kerülni a munkát. Általában ez minket nem érint, mindig összehozzák, hogy legyen kajára való, de ha pl az egyik elhelyezkedik, a másik azonnal felmond. Egyszer jártak őgy, hogy nem fizették a lakbért, és ki akarták tenni őket, megkérdezték, jöhetnek e hozzánk lakni. Akkor volt egyedül egy nagyobb vita, mondtam nekik, ne haragudjanak, de esélytelen, mert első dolguk lenne felmondani és élni a világba. Ha lenne bármilyen egészségügyi gondjuk, persze hogy segítenénk, de nincs, és nem fogok eltartani két munkaképes embert, csak mert nem szeretnek dolgozni. Akkor kicsit megharagudtak ránk, de nem tartott sokáig. Ez pár éve volt, azóta továbbra is jó a viszony.