Mi volt a legkeményebb összezörrenésed házastársad szüleivel?

Azon veszetünk össze,hogy úgy merészeltünk nevet adni,hogy nem kértükki a véleményét.

És az a név ronda,és idegen és durva hangzású.

A tökéletes választás természetesen az ő neve lett volna.

(Írtozom a nevezzükel valakiről a gyereket dologtól.)

És amikor kiderült,hogy van második keresztneve is akkor majdnem elsírta magát. Hasonló megjegyzésekkel.

Na akkor hazaküldtem a nevével együtt a büdös p csába.

Másnap felhívott és bocsánatot kért.

Lehozományvadászozzott.

Én meg elküldtem a qrva anyjába.

Azóta nem beszélünk, az én családom jobban segíti anyagilag a férjem, mint a saját anyja, pedig lenne bőven miből.

"Amikor eljött meglátogatni az újszülött unokáját, és közölte, hogy nem érti, a védőnő meg a gyerekorvos miért nem végzi rendesen a munkáját, és hogy engedhették, hogy IDE hazahozzak egy gyereket. Tény, nem vagyunk túl pedánsak. Na, akkor 3-4 hónapig nem kellett azon aggódnia, hogy látogatóba járjon."

Hát nézd, ha igénytelen vagy ne csodálkozz azon, hogy megszólnak érte.

"Hát nézd, ha igénytelen vagy ne csodálkozz azon, hogy megszólnak érte."

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát, nem? :D

#18,

Szia! 16-os vagyok.

Próbáltátok értelmesen, jól megindokolva elmagyarázni anyósnak, hogy miért nem akartok gyereket?

Nekem a két házasságból 3 fiam van. Sajnos csak egy unokám, aki autista így nem tudunk vele normálisan kommunikálni.

A nagyszülőknek rendes esetben az a hátralévő élete célja/értelme, hogy az unokát segítse, lássa felnőni. E nélkül csak olyanok az üres évek, mint egy életfogytiglani büntetés. Kilátástalan.

19.

Bár alapvetően senkinek nem kötelességünk magyarázkodni, mert ez minden párnak a magánügye, igen elmondtuk értelmesen rengetegszer. Elmondtuk kedvesen, elmondtuk normálisan. Elmondtuk nyersebben is, semmi se volt jó. De tudod mivel teljesen más a hozzáállásunk, az érzéseink a gyerekvállalással kapcsolatban, így nem jutottunk előbbre. Ő nem volt elfogadó, nekem meg elegem lett az állandó nyaggatásból, hogy gondoljam meg magam.

15 éves korom óta tudom, hogy nem akarok gyereket, ez az elmúlt 22 évben nem változott. A férjemnek is csak nyűg lenne, ő se akar vele kínlódni minimum 18 évig, épp elég állandó kötelezettség a munka. Nem kell még egy gyerekkel járó macera is. Túl sokba is kerül stb stb. Egyszerűen a hátunk közepére se kívánjuk az egészet. Nem! Anyagilag sem állunk úgy, hogy beleférne normális körülmények között, el is kellene hozzá költözni, de az sem fér bele.

De ő csak szajkózta hogy milyen jó dolog, és neki csak szeretet kell- na persze.... Nem érti hogy nem vágyunk gyerekre.

Nem látok semmi jót a nonstop üvöltésben, szaros pelenkákban, kialvatlanságban, stresszben, hisztikben, hogy ide- oda menni kell vele, orvos, gyógyszer, játszótér, óvoda, iskola stb, ami egy gyerekkel jár. Se kedvem se időm se energiám, se türelmem nem lenne hozzá. Mindketten jobban szeretünk egymásra, a kapcsolatunkra, pihenesre, és a hobbijainkra időt fordítani.

Nem látom miért kellene magunkra erőltetni valamit amit nem akarunk, csak mert neki unoka kell. Nem kötelességünk. Élje ki magát a többi unokával, van már neki 2 az idősebb gyerekétől.