Mi volt a legkeményebb összezörrenésed házastársad szüleivel?
Jézus... rengeteg volt.
Apósommal semmi gond, de anyósom borzalmas teremtés volt Isten nyugtassa. Ki sem tudnék emelni egy ge*iségét se a sok közül.
Apósomat nem ismertem már meg. Fél évvel azelött halt meg, hogy összejöttünk.
Anyóst mindig is utáltam. Férjem is.
15évesen kitette otthonról, mert egy faszi fontosabb volt.
Utána lakott rokonoknál, barátoknál a férjem míg saját lábra nem tudott állni.
Terhes lettem, akkor bukkant fel anyós. (3 éve együtt voltunk, akkor találkoztam vele először) be akarta bizonyítabi milyen jó anya/nagymama ezért kb ránkszállt. Férjem elött jópofizott, ha kettesbe maradtunk meg bökdösődött, h férjem exe ezt is jobban tudta, az is jobban állt neki, sokkal jobb anya lett mint én leszek...
Meglett a fiunk. Rosszul nevelem, nem vagyok jó anya stb stb. Ráhagytam mindent.
Aztán eljött az esküvőnk ideje. Fel lett hívva, ekkor meg akkor lesz. Ennyi. Tudjon róla. Nem lett meghívva.
Erre beállított, majd elkezdett duzzogni, mert nem ő volt a középpontban. Utána pedig jelenetet rendezett, mert én kinéztem onnan, én és a barátnőm csúnyán néztünk rá, meg ilyenek...
Na elcsattant az agyam és elzavartam.
Ennek 1hónap múlva lesz 3 éve.
Azóta hál isten nem találkoztam vele 🙏
A párom és az anyja mindig össze voltak tapadva. Egyszer vitáztunk valamin, felhívta közben az anyját, és mint egy tölcsér, azt mondta amit az anyja a fülébe mondott.
Én mondtam valamit, erre az anyja reagált, amit a párom pedig közvetített nekem.
Kikaptam a kezéből a telefont, majd szép cifrán elhordtam mindenféle büdös qvának. Odamegyek és lerugom a szemüvegét. Agyonverem. Addig ütöm míg lélegzik. Bárcsak megdöglene végre. Minek avatkozik bele mindenbe, fingani se lehet a tudta nélkül.
Azt is megjegyeztem hogy lesz0phatná a fiát, biztos arra vágyik ha ennyire rá van tapadva. Nem is kapott szót, csak úgy nyomattam neki.
Azóta nincs telefonálgatás. Kb 3-4 év telt el, egy kezemen meg tudom számolni hányszor hallottam a vén q nevét. Olyan jó, hogy végre megszabadultam tőle. Sokkal jobb a kapcsolatom is. Vitázni is nagyon ritkán szoktunk már.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!