Miért akarja az összes anyós pelenkázni,fürdetni örökké kivenni a kezünkből a gyereket amikor hosszabb időre vendegsegben vannak?
18.02. Értő olvasás: a kérdező azt írta, "hosszabb időre vendégségben". Nagy valószínűséggel ilyet azok a nagymamák tesznek, akik távol laknak az unokájuktól és vélhetőleg ilyenkor azért vannak ott a fürdetésnél, mert este ott is alszanak. Egy távol élő nagymama hogyan tudna rátelepedni a fiatalokra? Okos kismamák ilyenkor kihasználják, hogy a nagymama ilyenkor legszívesebben éjjel-nappal unokázna, főleg ha már annyira kimerítő, fárasztó a gyereknevelés.
Ilyen kérdést csak azok a fiatal anyák szoktak kiírni, akik bár kimerültek, mégis mindent mindig maguk akarnak megcsinálni a gyerek körül, mert az gondolják, csak így lesznek minta anyák és amikor végül magukra maradnak az összes feladattal, beindul a mártírkodás. (Két felnőtt gyerekem van, láttam már ezt-azt magam körül. Unokám sajnos még nincs, de boldogan be fogom pelenkázni, ha majd hagyják.)
Hát mert ez természetes dolog. Legalábbis felénk az. Akárki jött meglátogatni a gyerekeimet babaként, 99%-ban a rokon/vendég szeretett volna pelust cserélni, etetni, ha megoldható, csomó személynél el is aludt, és fogni szerették volna, amíg lehet.
Egy nagymama meg főleg szeretne részt venni az unokája gondozásában. Nálunk mondjuk az anyósom pont nem töri magát annyira, amíg volt kedve, neki is szabad volt, de anyám odavan ezekért a dolgokért, és ha nálunk van, természetesen fürdethet, altathat. Egyrészt nem egy 77. idegen, hogy ezeket se engedjem neki, másrészt meg hiszen pontosan nekem segít evvel, és ezért inkább hálás vagyok.
39-es, mivel a kérdésben hosszabb idejű vendégeskedés szerepelt, ezért feltételezhetően a nagymama nem része a mindennapoknak, mert távolabb él, azaz nem nagyon lehet szó rátelepedésről.
Azt gondolom, itt szimplán annyiról van szó, amit már leírtunk, hogy az átlag, normális érzésvilágú ember szereti az unokáját és szívesen foglalkozna vele, ha ritkábban látja, akkor meg ki akarja használni azt a kis időt, hiszen utána megint nem lesz fizikai kontaktus.
Lehet, hogy egy nagyszülőnek, aki heti 3-szor látja az unokáját, nem nagy dolog a pelenkázás, de aki évente 3-szor, annak igen. Mert ösztönösen szívesen gondoskodna a babáról, de nyilván soha nem teheti meg, max. mikor ott van.
Mondjuk ezt az "anyós" szöveget nem értem, szerintem az anyák anyja is jellemzöen ezt csinálja, ha csak alkalmanként látja az unokájàt, ez nem attól függ, hogy valaki az anyának anyja vagy anyósa. Vagy az anyjának lehet, az anyósnak nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!