Tudnátok ezeket nyugodtan kezelni?

Hát igen, eléggé hisztisnek tűnik tényleg, de megertem. Nekem saját anyukám csinált hasonlókat, mindig felhuztam magam csendben, de csak ritkán szoltam rá. Például amikor 5 hónapos gyereknek vaníliafagyit adott, "nézd, hogy ízlik neki!" felkiáltással, holott akkor még azt se tudtuk hogy nem allergiás e a tejre.

De a legtöbbször csak magamban puffogtam, ők ebben nőttek fel, és tényleg semmi rossz szándék nem vezérli a nagymamakat.

Most, hogy már eltelt azóta 15 év, jókat tudunk ezeken a sztorikon nevetni a családi ebédeken.

Vedd lazábban picit ha tudod. Semmi tragikus nem történt.

Szerintem meg nem vagy hisztis, hanem az anyós egyszerűen túl sokat megenged magának.

Igen, nem a világ vége, hogy gyümölcslevet ad neki a víz helyett, meg abba sem hal bele, hogy lenyalogatja az ujjait, bár szerintem kib.aszott undorító, de te vagy a szülője, és ha te valamire nemet mondasz, akkor azt igenis tiszteletben kell tartania.

Én kicsit erélyesebb lennék vele szemben, mert ez simán eszkalálódhat később.

Az a baj, hogy a szep szo ilyenkor mar keves, tapasztalat. En is konfliktuskerulo ember vagyok, megmondom oszinten, de szerencsere a ferjem nem az. Igy nalunk, amikor ilyesmik voltak, nagyon szepen helyrerakta az anyjat, aztan azota visszavett.

Amugy nalunk is a gyerek szuletesevel lett kibirhatatlan anyos. Addig nem volt semmi baj es utana se lett volna, ha tenyleg konstruktiv tanacsokat adott volna, de nem. Mindenbe beledumalt, eroszakoskodott, tomte volna a 2 hos gyerekbe a porkoltet, meg ilyesmik.

Nagyon durva volt.

Ez még level 1, sokkal durvábbak szoktak lenni!

A te gyereked, a te szabályaid, ne hagyd, hogy szembe menjen ezekkel, nem kell bunkónak lenni, de legyél határozott.

"Tudnátok ezeket nyugodtan kezelni?"

Egy idő után nem.

Sajnos én is hajlamos vagyok rá, hogy inkább lenyeljek ilyen "nem olyan nagy dolgokat", de aztán addig gyűlnek, hogy már attól szétvet az ideg, ha rágondolok, és fogalmam sincs, hogy tudnék még nyugodtan szólni, mert legszívesebben üvöltve kezdeném visszahányni a sok lenyelt mérget.

Mégis azt tartom a legjobb tanácsnak, hogy minél hamarabb tedd szóvá, lehetőleg még akkor, mikor szinte kedvesen, nevetve tudsz méltatlankodni a másik "butusságán". Én is igyekszem gyakorolni ezt a módszert."Jólvan az a pohár, ne tessék már mindenáron szívószálat nyomkodni bele! :)"

Ha ezt a szintet már elhagytad, akkor szólj úgy, ahogy még tudsz.

Nálunk is ugyanez volt mindkét nagyszülőpárossal az első gyerekünk születésekor.

Mindkét helyen első unoka volt.

Mindkét helyen úgy csináltak, mintha mi tök hülyék lennénk. És mivel ők már felneveltek két gyereket hát csak jobban tudnak mindent. Így akartak csokifagyit adni a 6 hónaposnak. Veszekedtek, hogy minek szoptatni. Hisztiztek, hogy miért nem hagyjuk ott az 1 éves gyereket egy hétre és tették a megjegyzéseket mindenre.

Kezdetben anyóséknál sokkal jobb a helyzet, viszont velük valamennyire meg lehet ezeket beszélni, így náluk egészen kisimilultak a dolgok.

Az én szüleim meg se hallgatnak, így egyre rosszabb a helyzet. Az első gyerekünk már 5 éves. Irreális elvárásaik vannak felé és mindenbe beledumálnak, hogy hogy is kéne. Azóta a tesóméknál is lett unoka, nekik is az agyukra mennek. És egyszerűen nem jövünk rá mit csináljunk, hogy a családi béke is megmaradjon meg az idegrendszerünk is túlélje. Ők azok az emberek, akik fél percig meg nem kérdőjeleznék, hogy mindent jól csinálnak.