Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Miért nem érti anyósom hogy...

Miért nem érti anyósom hogy mi a bajom vele?

Figyelt kérdés

Amikor megszületett a gyerekünk az én anyám és a férjem anyja mondták hogy szívesen jönnek segíteni amikor ráérnek. Először még működött is, hétköznap volt inkább rá szükség, úgyhogy anyám kedden jött, anyósom meg csütörtökön. Anyám eljött főzött, takarított amíg én a gyerekkel voltam vagy néha fordítva csináltuk. Anyósom is eleinte jött és besegített a takarításba. Aztán egyszer csak anyósom már csak azért járt ide hogy a gyereket nézze, de akkor se segített benne, hanem csak magyarázott neki folyamatosan, de úgy hogy hozzá nem lehetett szólni mert egyáltalán nem figyel, végig a gyereket nézte. Anyám főzött nekünk mindig, vagy ő vásárolt be. Ez még annyira nem is zavart, de anyósom eleinte mondta hogy ő nem meri megfogni a gyereket mert azt se tudja hogy kell. (van két gyereke) Aztán olyan csodálatos dolgokkal árasztott el a gyerekneveléssel kapcsolatban, pl adjak neki citromlevet mert csuklik, meg ha csuklik azonnal fel kell venni mert meg fog fulladni. Persze én citromlevet nem adtam neki, de a csuklásos dolgot eleinte el is hittem mivel első gyerek, fogalmam sem volt sok dologról. Aztán állandóan belém kötött valamibe, beszólogatott, inkább teher volt hogy itt van mintsem segítség. Ha elkezdtem volna valamit csinálni akkor ő jött oda hogy ő is segít, mondtam neki hogy akkor csinálja ő, majd én leszek a babával. Erre hát inkább ő is jött be hozzánk. Semmi értelmét nem láttam hogy eljöjjön "segíteni" inkább csak az őrületbe kergetett. Aztán egyszer megsértődött valami miatt és nem jött egy darabig. Utána megint szépen lassan beszéltünk, igazából a saját anyámnak sem volt jó hogy csak ő segített, anyósom meg nem, mert így sokkal több időt kellett nálam lennie. Anyósom világ életében engem akart lehúzni hogy sógornőmet istenítse. Mindig kereste rajtam a hibát amibe bele tudjon kötni. Legutóbb most azon akadtam ki hogy amikor itt volt és beszélgettünk mondtam hogy elkezdett hullani a hajam. (ugye szülés után előfordul) ő meg azóta le nem bír akadni erről a témáról, folyamatosan sértően beszól a hajammal kapcsolatban. Pl a gyerek megfogta a hajam pont mikor raktam le a kiságyba és mondtam neki hogy jajj engedd el mert anyának ez fáj, ne húzd a hajam. Ő meg egyből ne húzd anyád haját ígyis alig van neki. Én meg ránéztem hogy mivan?? Aztán messengeren írt pár nappal később hogy voltam e vásárolni karácsonyra? És hogy nem ment e el a hajam a sok embertől? Utána írta hogy bocsi a humorizálásért. Én kiakadtam, írtam neki hogy attól hogy hullik a hajam még mindig több van mint a legtöbb embernek. (Tényleg nagyon sok hajam volt mindig, az ő lányának meg negyed annyi haja van mint nekem, bár engem nem igazán érdekelt sose) Ő persze mentegetőzött hogy nem azért írta, eszébe se jutott hogy tényleg hullik a hajam, csak ez egy ilyen mondás. Na persze, akkor miért írta hogy bocs a humorizálásért? Meg csodálkozik hogy nem akarom neki odaadni a gyereket. Már azóta bátran kikapja a kiságyból, de folyamatosan rá kell szólnom hogy a fejét tartani kell mert egyedül még nem tudja 10 percig tartani. A múltkor is itt volt a fél család és én épp a konyhában csináltam kávét amikor elkezdett sírni anyósomnál a gyerek, kérdezi hogy na hát mi bajod van? Odanéztem és láttam hogy szegény gyerek ott kínlódik a kezében mert nem képes a fejét fogni. Legszívesebben a közelébe nem engedném. Meg mondtam a férjemnek hogy nem szabad felügyelet nélkül ott hagyni sehol ahonnan esetleg leeshet. Anyósom meg mesélte nagy viccesen hogy nem szabad bizony, ő is otthagyta a férjemet és mire visszament csak nézte hogy mit keres a földön a gyerek? És ezen nevetett. Én meg lesokkolva néztem hogy neki ez vicces hogy szegény baba leesik az ágyról. Most is írogat hogy jöjjön e segíteni? Én meg mindig lemondom mert kikészít, ez nem segítség amit ő csinál. Főleg hogy tudom hogy ő nem is örült neki amikor kiderült hogy terhes vagyok. Most is olyanokat mond hogy nem baj ha el lesz kényeztetve ez a gyerek, hiszen úgyse lesz testvére úgyhogy nyugodtan lehet. Szerintem a férjem és én el tudjuk dönteni hogy lesz e testvére vagy sem. Persze ezeket megmondom neki, de bután néz rám tátott szájjal és nem mond semmit. A baj az hogy hülyének akar nézni engem is meg saját magát hülyének tetteti ha olyan a helyzet. Baromi idegesítő. Pedig most jó lett volna a segítség mert karácsonyra készülünk, minden évben az én feladatom a sütemények. Nagyon szívesen sütök egyébként, csak azért még sem olyan egyszerű egy baba mellett. Nem tudom hogy ennyire nem veszi észre magát vagy direkt csinálja e, de saját magával baszik ki így, hiszen nem szívesen látom, ezért nem is hívom ide.

A férjem meg mondja hogy majd beszél vele, de elég gáz hogy egy felnőtt emberrel beszélni kell hogy hogyan is kéne viselkedni másokkal. Meg nem sokat ér, lehet akkor épp arról a témáról leakad, de úgyis lesz más amibe beleköt.


2022. dec. 21. 10:47
1 2 3 4 5
 31/46 anonim ***** válasza:
67%
Mert amikor már megy, pakol, vagy a kérdező már dolgozik is, akkor könnyebb lesz? Egyáltalán nem. Ha megy iskolába akkor pedig esténként meg hétvégente lehet tanulni is vele, plusz tele lesz szórva munka mellett is megoldandó iskolai szünetekkel.
2022. dec. 21. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/46 anonim ***** válasza:
81%
Masok ezeket egyedul csinaljak.. ha meg nem birod es inkabb teher mond meg neki h ne jojjon tobbet meg ne dumaljatok 🤷
2022. dec. 21. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/46 anonim ***** válasza:
89%

"Nem, nem várom el, anyám szívesen jön segíteni"


Azt írtad, anyádnak is rossz volt, hogy anyósod nem segít, mert akkor neki KELLETT mennie segíteni neked, ami rossz volt neki, úgyhogy annyira csak nem szívesen segített eszerint.

2022. dec. 21. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/46 anonim ***** válasza:
83%

30-as, en felnottkent felfogom, hogy minden baba es minden anya mas, nem ez a baj.

Azt nem tudom megerteni,mi a f@szomat takaritasz te napi tobb orat CSECSEMO, KISBABA mellett.

Magyarazd mar el, mert en ehhez hulye vagyok, bevallom 🤣🤣🤣

2022. dec. 21. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/46 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk ha nem érti akkor el kell kerülni aztán kész.
2022. dec. 21. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/46 anonim ***** válasza:
45%

35. Mondjuk a férje valószínűleg nem egy irodában 12 órázik, bizonyos fizikai munkák pedig kosszal járnak. Azon túl kertes házak is léteznek, ahol bizony kinn is kell takarítani.

Senki nem írta amúgy, hogy napi több órát takarítana. Arról volt szó, hogykb. 3 szabad órája van nap közben. 2 típusú ételt kell készítenie. Gondolom, azt is vagy 2x félbe kell hagynia a kicsi miatt. Ugyanez a takarítás is. És persze kövezzük meg, ha ő is ledőlne ebből egy órára, vagy ha fél óra elmegy rajta ebből úgy, hogy csak néz ki a fejéből egy bögre meleg kávé mellett...

Undorító, hogy milyen emberek vannak itt.

2022. dec. 21. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/46 A kérdező kommentje:
Pedig anyám akart jönni, azért írtam hogy kellett, mert ő addig nem nyugodott amíg nem csinált meg mindent amit gondolt hogy szerinte meg kéne csinálni. Én nem ragaszkodtam hozzá. Meg úgy beszéltük meg hogy a férjem nem messze dolgozik onnan ahol anyósom lakik és heti 1-2x ha több adagot csinál enni, akkor ad neki is belőle. Ez sem így van már, 2-3 hétig működött a dolog. Bocsánat hogy nem mindenki szuper anyuka és nem képes EGYEDÜL csinálni mindent, szerintem minden gyerek és helyzet más. Én borzasztóan aggódó típus vagyok, nem szeretem a babát egyedül hagyni egy percre sem, ezért is megterhelő ennyire minden pillanatban figyelni. Ha iskolás lesz már gondolom nem fogok aggódni azon hogy esetleg bölcsőhalál lesz vagy félrenyel ha bukik álmában. Aludni is éberen alszok, ha már máshogy veszi a levegőt felriadok rá. Ez van, ismerek olyat akinél egyedül alszik a szobában a gyerek az első perctől kezdve, és ő így is nyugodt tud lenni. Mi sem és a babák sem vagyunk egyformák, úgyhogy szerintem nem kéne mást elítélni mert heti 1 segítségre számít, főleg úgy hogy szívesen jön anyám. Mondtam neki hogy nem muszáj egyáltalán ha nem szeretne jönni.
2022. dec. 21. 16:02
 38/46 anonim ***** válasza:
77%
Megértelek. Én sem csipem az anyósom.
2022. dec. 21. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/46 anonim ***** válasza:
68%

Aki be tud rakni a sütőbe 5 perc alatt zöldséget meg húst,annak gratulálok. Nekem csak a zöldségek meghámozása több mint fél óra. Mellette átmosom a húst,és fűszerezem. Azért a 3 óra részletekre lebontva egyáltalán nem sok.

Viszont kérdező! Néha vedd be a leszarom tablettát,ne a gyerek miatt,hanem mert nem fontos a segítség. Ha jut időd megcsinálod,ha nem akkor nem.

Vagy esetleg a férjed buta veled,ha munka után hazamegy,és nincs főtt kaja,meg tisztaság?

2022. dec. 21. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/46 anonim ***** válasza:
73%
Tudom OFF: mi úgy neveltünk fel két gyereket, hogy az ország másik részében éltünk, rokonoktól távol. Férjem műszakba járt, sokat voltam egeyyedül a gyerekekkel. Ám, csodák csodája: felnevelődtek, iskolázottak lettek, szakmájuk van. ON
2022. dec. 21. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!