Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Miért nem érti anyósom hogy...

Miért nem érti anyósom hogy mi a bajom vele?

Figyelt kérdés

Amikor megszületett a gyerekünk az én anyám és a férjem anyja mondták hogy szívesen jönnek segíteni amikor ráérnek. Először még működött is, hétköznap volt inkább rá szükség, úgyhogy anyám kedden jött, anyósom meg csütörtökön. Anyám eljött főzött, takarított amíg én a gyerekkel voltam vagy néha fordítva csináltuk. Anyósom is eleinte jött és besegített a takarításba. Aztán egyszer csak anyósom már csak azért járt ide hogy a gyereket nézze, de akkor se segített benne, hanem csak magyarázott neki folyamatosan, de úgy hogy hozzá nem lehetett szólni mert egyáltalán nem figyel, végig a gyereket nézte. Anyám főzött nekünk mindig, vagy ő vásárolt be. Ez még annyira nem is zavart, de anyósom eleinte mondta hogy ő nem meri megfogni a gyereket mert azt se tudja hogy kell. (van két gyereke) Aztán olyan csodálatos dolgokkal árasztott el a gyerekneveléssel kapcsolatban, pl adjak neki citromlevet mert csuklik, meg ha csuklik azonnal fel kell venni mert meg fog fulladni. Persze én citromlevet nem adtam neki, de a csuklásos dolgot eleinte el is hittem mivel első gyerek, fogalmam sem volt sok dologról. Aztán állandóan belém kötött valamibe, beszólogatott, inkább teher volt hogy itt van mintsem segítség. Ha elkezdtem volna valamit csinálni akkor ő jött oda hogy ő is segít, mondtam neki hogy akkor csinálja ő, majd én leszek a babával. Erre hát inkább ő is jött be hozzánk. Semmi értelmét nem láttam hogy eljöjjön "segíteni" inkább csak az őrületbe kergetett. Aztán egyszer megsértődött valami miatt és nem jött egy darabig. Utána megint szépen lassan beszéltünk, igazából a saját anyámnak sem volt jó hogy csak ő segített, anyósom meg nem, mert így sokkal több időt kellett nálam lennie. Anyósom világ életében engem akart lehúzni hogy sógornőmet istenítse. Mindig kereste rajtam a hibát amibe bele tudjon kötni. Legutóbb most azon akadtam ki hogy amikor itt volt és beszélgettünk mondtam hogy elkezdett hullani a hajam. (ugye szülés után előfordul) ő meg azóta le nem bír akadni erről a témáról, folyamatosan sértően beszól a hajammal kapcsolatban. Pl a gyerek megfogta a hajam pont mikor raktam le a kiságyba és mondtam neki hogy jajj engedd el mert anyának ez fáj, ne húzd a hajam. Ő meg egyből ne húzd anyád haját ígyis alig van neki. Én meg ránéztem hogy mivan?? Aztán messengeren írt pár nappal később hogy voltam e vásárolni karácsonyra? És hogy nem ment e el a hajam a sok embertől? Utána írta hogy bocsi a humorizálásért. Én kiakadtam, írtam neki hogy attól hogy hullik a hajam még mindig több van mint a legtöbb embernek. (Tényleg nagyon sok hajam volt mindig, az ő lányának meg negyed annyi haja van mint nekem, bár engem nem igazán érdekelt sose) Ő persze mentegetőzött hogy nem azért írta, eszébe se jutott hogy tényleg hullik a hajam, csak ez egy ilyen mondás. Na persze, akkor miért írta hogy bocs a humorizálásért? Meg csodálkozik hogy nem akarom neki odaadni a gyereket. Már azóta bátran kikapja a kiságyból, de folyamatosan rá kell szólnom hogy a fejét tartani kell mert egyedül még nem tudja 10 percig tartani. A múltkor is itt volt a fél család és én épp a konyhában csináltam kávét amikor elkezdett sírni anyósomnál a gyerek, kérdezi hogy na hát mi bajod van? Odanéztem és láttam hogy szegény gyerek ott kínlódik a kezében mert nem képes a fejét fogni. Legszívesebben a közelébe nem engedném. Meg mondtam a férjemnek hogy nem szabad felügyelet nélkül ott hagyni sehol ahonnan esetleg leeshet. Anyósom meg mesélte nagy viccesen hogy nem szabad bizony, ő is otthagyta a férjemet és mire visszament csak nézte hogy mit keres a földön a gyerek? És ezen nevetett. Én meg lesokkolva néztem hogy neki ez vicces hogy szegény baba leesik az ágyról. Most is írogat hogy jöjjön e segíteni? Én meg mindig lemondom mert kikészít, ez nem segítség amit ő csinál. Főleg hogy tudom hogy ő nem is örült neki amikor kiderült hogy terhes vagyok. Most is olyanokat mond hogy nem baj ha el lesz kényeztetve ez a gyerek, hiszen úgyse lesz testvére úgyhogy nyugodtan lehet. Szerintem a férjem és én el tudjuk dönteni hogy lesz e testvére vagy sem. Persze ezeket megmondom neki, de bután néz rám tátott szájjal és nem mond semmit. A baj az hogy hülyének akar nézni engem is meg saját magát hülyének tetteti ha olyan a helyzet. Baromi idegesítő. Pedig most jó lett volna a segítség mert karácsonyra készülünk, minden évben az én feladatom a sütemények. Nagyon szívesen sütök egyébként, csak azért még sem olyan egyszerű egy baba mellett. Nem tudom hogy ennyire nem veszi észre magát vagy direkt csinálja e, de saját magával baszik ki így, hiszen nem szívesen látom, ezért nem is hívom ide.

A férjem meg mondja hogy majd beszél vele, de elég gáz hogy egy felnőtt emberrel beszélni kell hogy hogyan is kéne viselkedni másokkal. Meg nem sokat ér, lehet akkor épp arról a témáról leakad, de úgyis lesz más amibe beleköt.


2022. dec. 21. 10:47
1 2 3 4 5
 21/46 anonim ***** válasza:
68%

"a saját anyámnak sem volt jó hogy csak ő segített, anyósom meg nem, mert így sokkal több időt kellett nálam lennie"


Ez a durva, hogy te elvárod, hogy odajárjanak neked bevásárolni meg takarítani, és akkor még hálátlan is vagy. Ha anyósod nem megy, odaparancsolod anyád, elvárod, hogy menjen neked házimunkázni.


Szedd màr össze magad, más 2-3 gyerek mellett megcsinálja ezeket a dolgokat.


Nem értem amúgy, ha anyósod se nem segít, se nem unokázik, mit csinál, leül a kanapén, kéri a kávét és sorolja a a kritikáit?

2022. dec. 21. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/46 A kérdező kommentje:
Látom nehezére esik egyeseknek felfogni hogy nem kérem hogy segítsen. Mondtam hogy nekem úgy tökéletesen megfelel ha babázni jön el vasárnap, amikor a férjem is itthon van és elvannak. Viszont ha már eljön minden áron hogy ő segíteni akar már azért is, akkor tényleg vagy hozzon enni a fiának még ha nekem nem is vagy úgy foglalkozzon a gyerekkel hogy ne vegye ki a kezemből a ruhát amit épp hajtogatok hogy jaj majd ő, addig nem baj ha sír a gyerek a kiságyban, ha meg mondom hogy akkor leszek én a gyerekkel addig, akkor megjelenik a hátam mögött hogy de ő is nézni akarja. Micsoda nagy segítség.
2022. dec. 21. 12:14
 23/46 anonim ***** válasza:
29%

#22. Hol írta, hogy elvárja?

Ha pedig felajnánlást fogad el, az neked miért fáj? Savanyú a szőlő?

Bírom az ilyen 'szuperanyákat', akik vérző szájjal marcangolják szét azt, aki nem akar megszakadni minden hülyeségbe.

2022. dec. 21. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/46 A kérdező kommentje:

Nem, nem várom el, anyám szívesen jön segíteni hetente egyszer mert akkor ráér. Babázik én meg csinálom a dolgom vagy fordítva. Bevásárolni azért szokott ilyenkor mert úgyis megy a boltba és miből tart +1 kenyeret vagy tejfölt vagy bármit vennie?

Már leírtam hogy mit csinál anyósom.

2022. dec. 21. 12:16
 25/46 anonim ***** válasza:
66%

21-es, anya vagyok en is, nekem se volt jo alvo a babam, de meg mindig konnyebb volt vele akkor, amikor meg nem maszott es csak magamra tudtam kotni kendoben, mint most, amikor mar szalad is :D Es ugyanugy nem annyira alszik 🤣

De azt sose ertettem, hogy mar miert kene 3 vagy x ora alatt megcsinalni egy heti feladatot? Vagy minden egyes nap nagytakaritast vagni, meg kivasalni 10 evere elore a ruhakat? 🤣Nem ertem.


Fozes, mosogatas megvan max 1 ora alatt, de akkor sokat mondtam. Nem kell ilyenkor 8 fogasos kajat csinalni, osszedobalsz egy tepsibe hust meg zoldseget, max 5 perc, dedobod a sutobe es ott megsul.

Mosogatasra nekem ott a mosogatogep, bepakolni 5 perc szinten. Mosogep kimossa helyettem a ruhat, bepakolni 2 perc. Vagy te kezzel mosol 21-es? Akkor ne haragudj, elhiszem, ha az egesz napod ramegy.

Szaritogepem nincs, de teregetes szinten par perc 🤷‍♀️

Naponta szoktam porszivozni a nappalit,mert ott vagyunk a legetobbet, ez max 10 perc. Letorolni az etkezoasztalt 10 masodperc. Nekem ennyi volt a napi rutinom csecsemovel, most mar mas, mert a fiam szetpakolja a hazat 2 perc alatt, de igazabol ezzel mar csak este foglalkozom, egyutt szoktuk osszeszedni vele a jatekokat. Vagy a ferjem megcsinalja.


Vasalni en speciel nem szoktam mar, ha ki kell oltozni valahova es gyurott az ing,ruha, akkor igen, de ez most nekunk eleg ritkan.

Eleinte baba ruhait vasalgattam, de heti egyszer 30 percet szantam arra is, addig a ferjem volt pl a gyerekkel. Nagyobb takaritasoknal is vagy a ferjem volt a gyerekkel vagy felvaltva csinaltuk, kinek mihez volt kedve. De az ablakpucolas sztm nem napi szintu feladat pl. 🤷‍♀️


Szoval nem, nem annyira ertem meg, mit kell napi tobb orat!!! foglalkozni a haztartassal csecsemo mellett, aki utan meg csak pakolni se kell, mert meg nem tart ott,hogy szetpakolja a hazat. Kesobb, amikor mar mindent is lebont(ana), mas lesz, lehet utana pakolni 0-24.

De ilyenkor? 🙈🙈

En meg a te martir fajtadat ruhellem, de tenyleg.

2022. dec. 21. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/46 A kérdező kommentje:

Igen, heti egyszer jön anyám hogy akkor főzzünk bonyolultabb kaját meg csináljunk nagyobb takarítást. Ha neked ez fáj, arról én nem tehetek. :) Azt is írtam hogy a férjemre sajnos nem számíthatok hétközben mert dolgozik reggeltől estig szinte minden egyes nap. Egyébként két felé kell főznöm, mert mást eszünk a férjemmel, az sem túl egyszerű feladat. Néha van amit megeszik ami "nekem való" de az esetek többségében nem igazán.

A babát nem tudom magamra kötni, mert utálja, szabadon szeret mocorogni a kiságyban leginkább, de persze a figyelmét is le kell kötni ha már nem alszik.

2022. dec. 21. 12:40
 27/46 anonim ***** válasza:
84%

Senkinek nem faj, annyit kersz segitseget, amennyit csak akarsz.


De meg kene tanulni kinyitni a szad, mert attol nem lesz jobb, ha gyakorin szidod anyosod. Elmondod neki, hogy ne jojjon, csokolom.

2022. dec. 21. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/46 anonim ***** válasza:
81%
Ha ez most sok neked mi lesz veletek később? Ez a legnyugisabb időszak.
2022. dec. 21. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/46 anonim ***** válasza:
7%

#10. Vagy nem.

Felnőttként illene ésszel felfogni, hogy nem csak az általad ismert forgatókönyv létezik a világon.

2022. dec. 21. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/46 anonim ***** válasza:
22%
Vagy8s nem#10., hanem #29.
2022. dec. 21. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!