Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Miért nem érti anyósom hogy...

Miért nem érti anyósom hogy mi a bajom vele?

Figyelt kérdés

Amikor megszületett a gyerekünk az én anyám és a férjem anyja mondták hogy szívesen jönnek segíteni amikor ráérnek. Először még működött is, hétköznap volt inkább rá szükség, úgyhogy anyám kedden jött, anyósom meg csütörtökön. Anyám eljött főzött, takarított amíg én a gyerekkel voltam vagy néha fordítva csináltuk. Anyósom is eleinte jött és besegített a takarításba. Aztán egyszer csak anyósom már csak azért járt ide hogy a gyereket nézze, de akkor se segített benne, hanem csak magyarázott neki folyamatosan, de úgy hogy hozzá nem lehetett szólni mert egyáltalán nem figyel, végig a gyereket nézte. Anyám főzött nekünk mindig, vagy ő vásárolt be. Ez még annyira nem is zavart, de anyósom eleinte mondta hogy ő nem meri megfogni a gyereket mert azt se tudja hogy kell. (van két gyereke) Aztán olyan csodálatos dolgokkal árasztott el a gyerekneveléssel kapcsolatban, pl adjak neki citromlevet mert csuklik, meg ha csuklik azonnal fel kell venni mert meg fog fulladni. Persze én citromlevet nem adtam neki, de a csuklásos dolgot eleinte el is hittem mivel első gyerek, fogalmam sem volt sok dologról. Aztán állandóan belém kötött valamibe, beszólogatott, inkább teher volt hogy itt van mintsem segítség. Ha elkezdtem volna valamit csinálni akkor ő jött oda hogy ő is segít, mondtam neki hogy akkor csinálja ő, majd én leszek a babával. Erre hát inkább ő is jött be hozzánk. Semmi értelmét nem láttam hogy eljöjjön "segíteni" inkább csak az őrületbe kergetett. Aztán egyszer megsértődött valami miatt és nem jött egy darabig. Utána megint szépen lassan beszéltünk, igazából a saját anyámnak sem volt jó hogy csak ő segített, anyósom meg nem, mert így sokkal több időt kellett nálam lennie. Anyósom világ életében engem akart lehúzni hogy sógornőmet istenítse. Mindig kereste rajtam a hibát amibe bele tudjon kötni. Legutóbb most azon akadtam ki hogy amikor itt volt és beszélgettünk mondtam hogy elkezdett hullani a hajam. (ugye szülés után előfordul) ő meg azóta le nem bír akadni erről a témáról, folyamatosan sértően beszól a hajammal kapcsolatban. Pl a gyerek megfogta a hajam pont mikor raktam le a kiságyba és mondtam neki hogy jajj engedd el mert anyának ez fáj, ne húzd a hajam. Ő meg egyből ne húzd anyád haját ígyis alig van neki. Én meg ránéztem hogy mivan?? Aztán messengeren írt pár nappal később hogy voltam e vásárolni karácsonyra? És hogy nem ment e el a hajam a sok embertől? Utána írta hogy bocsi a humorizálásért. Én kiakadtam, írtam neki hogy attól hogy hullik a hajam még mindig több van mint a legtöbb embernek. (Tényleg nagyon sok hajam volt mindig, az ő lányának meg negyed annyi haja van mint nekem, bár engem nem igazán érdekelt sose) Ő persze mentegetőzött hogy nem azért írta, eszébe se jutott hogy tényleg hullik a hajam, csak ez egy ilyen mondás. Na persze, akkor miért írta hogy bocs a humorizálásért? Meg csodálkozik hogy nem akarom neki odaadni a gyereket. Már azóta bátran kikapja a kiságyból, de folyamatosan rá kell szólnom hogy a fejét tartani kell mert egyedül még nem tudja 10 percig tartani. A múltkor is itt volt a fél család és én épp a konyhában csináltam kávét amikor elkezdett sírni anyósomnál a gyerek, kérdezi hogy na hát mi bajod van? Odanéztem és láttam hogy szegény gyerek ott kínlódik a kezében mert nem képes a fejét fogni. Legszívesebben a közelébe nem engedném. Meg mondtam a férjemnek hogy nem szabad felügyelet nélkül ott hagyni sehol ahonnan esetleg leeshet. Anyósom meg mesélte nagy viccesen hogy nem szabad bizony, ő is otthagyta a férjemet és mire visszament csak nézte hogy mit keres a földön a gyerek? És ezen nevetett. Én meg lesokkolva néztem hogy neki ez vicces hogy szegény baba leesik az ágyról. Most is írogat hogy jöjjön e segíteni? Én meg mindig lemondom mert kikészít, ez nem segítség amit ő csinál. Főleg hogy tudom hogy ő nem is örült neki amikor kiderült hogy terhes vagyok. Most is olyanokat mond hogy nem baj ha el lesz kényeztetve ez a gyerek, hiszen úgyse lesz testvére úgyhogy nyugodtan lehet. Szerintem a férjem és én el tudjuk dönteni hogy lesz e testvére vagy sem. Persze ezeket megmondom neki, de bután néz rám tátott szájjal és nem mond semmit. A baj az hogy hülyének akar nézni engem is meg saját magát hülyének tetteti ha olyan a helyzet. Baromi idegesítő. Pedig most jó lett volna a segítség mert karácsonyra készülünk, minden évben az én feladatom a sütemények. Nagyon szívesen sütök egyébként, csak azért még sem olyan egyszerű egy baba mellett. Nem tudom hogy ennyire nem veszi észre magát vagy direkt csinálja e, de saját magával baszik ki így, hiszen nem szívesen látom, ezért nem is hívom ide.

A férjem meg mondja hogy majd beszél vele, de elég gáz hogy egy felnőtt emberrel beszélni kell hogy hogyan is kéne viselkedni másokkal. Meg nem sokat ér, lehet akkor épp arról a témáról leakad, de úgyis lesz más amibe beleköt.


2022. dec. 21. 10:47
1 2 3 4 5
 11/46 anonim ***** válasza:
52%

Én sem kedvelem az anyós szidására kiélezett kérdéseket, DE

ti hol olvastátok a leírásban azt, hogy az anyós AZ UTÓBBI IDŐBEN VALÓBAN segít is? Mert amit a kérdező felvázolt, az a segítség címszóval álcázott lábatlankodás egy babás háztartásban.

Akkor mondja azt, hogy átjön beszélgetni/megnézni a babát. De ne csináljunk már úgy, mintha ebben bármi segítséget jelentene.

2022. dec. 21. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/46 anonim ***** válasza:
75%
Senki nem írta, hogy ne fogadd el a segítséget. Azt viszont írtuk, hogy becsüld meg! Se az anyósod, sem mi nem értjük, hogy mi bajod van vele! Idegesít? Akkor kérd meg, hogy többet ne menjen és kész.
2022. dec. 21. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/46 A kérdező kommentje:
Megbecsülöm ha tényleg segít. De se nem a gyerekre figyel, se nem segít takarítani vagy főzni.
2022. dec. 21. 11:54
 14/46 anonim ***** válasza:
83%

Ne fogadd el,mert lathatoan gyulolod anyosodat. Képmutatás akkor mindennemu segitseget elfogadni tole, nem is ertem.


Ha nappal osszesen 3 orat alszik a gyerek, akkor elegge szerencses vagy, mert boven lenne idod mindenre, oszinten nem ertem a nyuglodesed,tenyleg. Foleg, ha ugy alszik, hogy le is tudod tenni valahova, nem kell fogni.

2022. dec. 21. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/46 anonim ***** válasza:
73%
Vihar a biliben.
2022. dec. 21. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/46 A kérdező kommentje:
Igen, max 3 órát. De nem egyhuzamban, hanem 20-40 perceket. Addig szoktam enni én is meg egyszerűbb kaját főzni, esetleg mosni. Hú micsoda rengeteg idő. :D Ja meg én is szoktam kicsit pihenni. Nem a segítségen van a hangsúly még mindig, nem is kérem anyósomat hogy segítsen, ő akar minden áron segítség címszóval jönni úgy hogy igazából még hátráltat is. Ha hétvégén jönnek akkor nyugodtan, mert akkor csak babázni jönnek, de neki az úgy mégsem felel meg.
2022. dec. 21. 12:07
 17/46 anonim ***** válasza:
84%
Akkor szolj neki, hogy ne jojjon. Nema gyereknek anyja se..ugye. 🤷‍♀️
2022. dec. 21. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/46 anonim ***** válasza:
78%
De mi a bánatért kellene anyósnak segítenie neked? Te talán megcsinálod a házimunkát nála heti egyszer? Anyósod az unokájáért jön, ez normális.
2022. dec. 21. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/46 anonim ***** válasza:
74%

Tudod, ha nem itt töltenél ennyi időt kisregények írásával, anyósod szidásával, több időď maradna a háztartásod és babád ellátására.

A kicsihez sok boldogságot kívánok, de gondold át a dolgokat. :)

2022. dec. 21. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/46 anonim ***** válasza:
19%

#15.

Nem, a 3 óra (tekintve, hogy nem egyhuzamban alussza meg a baba), qrvára nem elég arra, hogy megfőzz, elmosogass, moss, teregess, vasalj és takaríts. És ezek csak az alapfeladatok egy átlagos háztartásban.

Meg ugye anya miért is pihenne? 😅

Basszus, de rühellem a te fajta 'okos' embereket...

2022. dec. 21. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!