Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Vendégségben ez bunkóság...

Vendégségben ez bunkóság volt? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Anyósom, illetve az apósom mindketten tudják, hogy már több mint féléve (7 hónapja) vegán étrenden vagyok. Ez nem csak egy “hóbort” számomra; egészségügyi problémáim voltak, amik az étrendváltás óta teljesen megoldódtak. Azelőtt fogyasztottam húst, habár túlzásba nem vittem sose, nem az volt a prioritás.

Azt kell tudni a kérdéssel kapcsolatban, hogy nagyjából 2 havonta szoktunk anyósomékhoz vendégségbe menni ebédre, tehát múlthéten volt a 3. alkalom arra, hogy nem készültek számomra vegán étellel. Lényegében csak köreteket tudtam enni, a levesben pedig igaz, hogy nem volt hús, viszont tejszínnel készült, amit én sajnos nem ehetek súlyos laktózintolerancia miatt. Rosszul esett, hogy megint nem készültek, pedig tudták jól, hogy milyen étrendet követek, és hogy állati eredetű termékeket nem fogyasztok már egy jó ideje. Én ezt az egész szituációt elég rosszul éltem meg, ráadásul bunkóságnak is gondolom, hogy semennyire se vették figyelembe a vendégségbe érkező személy igényét. Fordított esetben, 100% hogy készültem volna nekik. Egyrészt azért esik rosszul, mert jó a viszonyom velük - legalábbis eddig azt gondoltam, hogy szeretnek -, másrészt pedig úgy tűnt, hogy az ezelőtti alkalomkor vették a lapot azzal kapcsolatban, hogy mit ehetek és mit nem.

Nem tudom, hogy hogy kéne nekik emiatt szólni, ráadásul én elég kellemetlenek érezném, ha nekem kéne őket megkérni, hogy legközelebb ne csak körettel készüljenek nekem. Férjemmel már beszéltünk erről, és megígérte, hogyha most sem készülnek vegán fogással, akkor szól az anyukájának emiatt. Azt viszont nem szeretném, ha rossz néven venné. Egyáltalán más is bunkóságnak gondolja a történteket, vagy én látom rosszul és el kéne engednem az egészet?



2022. máj. 28. 15:53
❮❮ ... 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 ... ❯❯
 121/188 anonim ***** válasza:
94%

Azt meg, hogy nem támogatom a húsipart, nem értem miért kell elbagatellizálni. Köztudott, hogy milyen körülmények között megy a húsfeldolgozás


Kezdted azzal, hogy eü okok miatt vegánnak kell lenned. Jött az, hogy nem muszáj, de jobb így. Aztán már állatvédelem... Áruld el, ha nem támogatod a húsipart, miért nem voltál vegán a bajod előtt is?

2022. máj. 29. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 122/188 anonim ***** válasza:
90%
Vegán vagyok. Hidd el, a legtöbb ember nem tudja magától, hogy mit lehet mit nem. Főleg, ha nem is akarsz erről beszélni vele. Sokan keverik a vegával, aki "csak húst" nem eszik, így simán beletesznek tejterméket. Vagy kiveszik a hússal összefőtt zöldséget, hogy az már vegán, mert nincs benne. 3 alkalom után ne várd, hogy simán menjen olyanak aki több évtizedes berögzült mozdulatokkal főz. Én előbb voltam vegán, mint ahogy anyósom lett. Igen, voltak bakik, hiába egy igazi tündér anyósom, bizony belekerült a tejfölös habarás, mert reflexből megcsinálta azzal 🤷🏼‍♀️. Én, ahogy írták páran: eleinte vittem, ne fáradjon ezzel, mert nem olyan egyszerű a sok szabályt észbentartani annak, aki most találkozik először ezzel "élesben" (nem csak olvassa valahol) ő meg megkóstolta, aztán megkérdezte hogyan csináltam. Így megtanult pár tényleg vegán receptet, amit aztán megcsinált (nem csak nekem, betette a menübe, mások is megkóstolják). Nem 3 alkalom, jópár hónap kellett, mire kialakult, mert amikor nem vagyok nem figyel erre (ami természetes), amikor mentünk akkor meg újra felkellett idéznie, így ezerszer nehezebb, mintha minden nap ezt csinálja és rááll a keze/agya.
2022. máj. 29. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 123/188 anonim ***** válasza:
33%

"ha valaki vegán, annak nem segít a laktáz, mert nem CSAK tejet nem fogyaszt, hanem semmi más állati terméket sem."


Nem vagyok hülye, tisztában vagyok vele. De a kérdező ezt irta: "a levesben pedig igaz, hogy nem volt hús, viszont tejszínnel készült, amit én sajnos nem ehetek súlyos laktózintolerancia miatt"


Nekem ebből az jön le mivel az elején is írta hogy elvileg eü okokból váltott hogy csak a laktóz miatt nem fogyaszt tejterméket. Arra meg tökéletes megoldás egy tabletta vagy csepp.

2022. máj. 29. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 124/188 anonim ***** válasza:
11%

Ha a laktóz a baj, akkor egy sima rántott húst ehetett volna.

De aki képes magát így szivatni….

2022. máj. 29. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 125/188 anonim ***** válasza:
77%

Hogy bunkóság-e? Az én világnézetemben már az, de nem azért mert nem csinált vegán kaját, hanem azért, mert egy kukkot sem szól, csak lapít, és nézi ahogy vendégségről vendégségre koppansz. Szerintem az lenne tőle elvárható, hogy megmondja a frankót. Ha úgy érzi, hogy ő erre képtelen, akkor azt ("sajnálom, de nekem ez magas, ezért kérlek inkább hozz magaddal valamit, hogy ne maradj éhen"). Ha szeretné megcsinálni, de nem jut eszébe semmi, akkor kérjen 2 egyszerű receptet, amit felváltva készíthet, esetleg arra is megkérhetne, hogy először együtt készítsétek el, hogy biztosan jól csinálja.


Az ő értékrendje viszont más. Neki szentségtörés a vendégtől azt kérni hogy hozzon ételt, mikor vendégségbe hívja (tehát elvileg neki kéne vendégül látnia, úgyhogy ezzel előre kudarcot vallana), és szégyen segítséget kérnie rutinos háziasszonyként és vendéglátóként, mert az azt mutatja mintha nem tudna főzni. Ha nem csinált még karfiolt steak-ként, halálra frusztrálja hogy nem tudja, annak mégis milyennek kell lennie, milyen ízűnek, mennyire puhának. Mert a paprikás krumplit ismeri, ezt meg nem, és ha nem olyanra készíti, "amilyennek lennie kell", akkor azt fogják gondolni, rosszul főz, az meg maga a vég.

Ezért neki a kevésbé ciki megoldás az, hogy homokba dugja a fejét, azt főzi amiben profi, mindenki látja, hogy tud, csak az egyik vendég köretet csipeget, és mindenki tapintatosan hallgat a dologról.


Az olyanoknak mint én, a nyílt kommunikáció a fontosabb, és az, hogy a másikat pontosan tájékoztassam róla mire számíthat, ne okozzak neki kellemetlen meglepetést. Az érdekel, mi történik a vendéggel. Az olyanoknak pedig, mint ő, a formaságok a fontosabbak: legyen meghívás, etetés, mert úgy illik, és ő legyen a háziasszony, aki mindent kézben tart és nem bizonytalankodik, nem tűnik kezdőnek, ügyetlennek. Az érdekli, mit gondol a vendég, és szerinte az egyetlen, ami ilyenkor a vendég szemében megítélés tárgya, az az, hogy ő mennyire profi háziasszonyként sürög-forog.


Ha nincs kedved kihúzni anyósodból az igazat (hogy nem mer és nem akar vegán kaját csinálni), és egyben tisztázni vele hogy nem gond, csak tudni szeretted volna, hogy úgy készülhess, akkor jó lesz a te megoldásod is, hogy nem éhesen mész.

2022. máj. 29. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 126/188 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként nem értem miért sértődne meg, ha vinnél magadnak kaját. Mivel már elmondtad, hogy nem ehetsz (nem akarsz enni) olyat, amit ő készít, de nem csinál neked külön semmit, akkor miért baj, ha előveszed a kis dobozozat. Ha megkérdezi valaki, mondod, hogyspeciális diétán vagy.
2022. máj. 29. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 127/188 anonim ***** válasza:
30%

Szerintem meg a hóbortom miatt nem enni a másik főztjèből, az a bunkósàg.

Mert itt nem arról van szó, hogy az illetve pl cukorbeteg és nem ehet sütit.

Hanem orvosi javaslat nélkül ő így döntött, ahogy. Divat vegànnak lenni, az a helyzet.

Nem dőlt volna össze a világ, ha egyszer kivételt tesz.

Az ilyet majd megnézem, ha gyerek lesz, akkor is fogja e magának külön kotyvasztani a műhúsait.

Én pl a szénhidrátot igyekszem kerülni. De múltkor a munkahelyre valaki hozott be sütit az unokája születése alkalmából. Persze, hogy nem mondtam azt, hogy én márpedig nem eszek belőle.

Mondom, divathóbort miatt megsérteni anyóst ezzel….gyerekes.

2022. máj. 29. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 128/188 anonim ***** válasza:
25%

Egyébként meg valószínűleg jót akart a mama, mert hús belüli levest csinalt. Valószínűleg nem tudja, mi a különbség a vegan meg a vegetáriánus között. Erre a királynő benyögi, hogy az már meg azért nem jó, mert tej van benne :D


Erre én azt mondtam volna, hogy akkor menjél ki anyukám legelni a kertbe.


Fel kell fogni, hogy az idősebb magyar korosztály állati eredetű alapanyag nélkül nem nagyon tud mit kezdeni a konyhában. Se tojás, se vaj, se zsír, se sajt, se hús, se tejföl, se tejszín, semmi. És ez alapvetően nem baj.

2022. máj. 29. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 129/188 anonim ***** válasza:
0%
Nélküli *
2022. máj. 29. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 130/188 anonim ***** válasza:
43%

Én sem eszem húst, évtizedek óta. De ha valaki meghív, és órákig kotyvaszt a kedvemért - bevásárol, süt, főz, mosogat -, nem piszkálom le direktbe a tányéromról a húst. Veszek belőle egy kis adagot. És nem tüntetek az elveim miatt azzal, hogy csak köretet eszek. Mert az elveim kevésbé fontosak, mintsem megbántsam azt, aki vendégül lát.


Kérdező, fentebb írtad, hogy nem akarod anyóst megbántani, és amúgy is sértődős. Szerinted azon nem sértődött meg, hogy tüntetőleg csak köretet ettél? Mert inkább nem szólsz (ha magától nem csinálja..."fontosabb a jó kapcsolat"), de lázadsz passzív-agresszív módon és idejössz panaszkodni.

2022. máj. 29. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!