Anyósommal, apósommal jogos volt a kiabálásom? Mennyi ideig nem találkoznátok velük a helyemben?
Próbálok rövid lenni, de kicsit már sok minden összegyűlt.
Párommal 20 km-re lakunk tőlük. Egy hónapja költöztünk össze. Mindketten 24 évesek vagyunk. Én most kezdtem el dolgozni először, ahogy összeköltöztünk, illetve most szereztem a diplomámat meg.
Szüleim 450 km-re laknak. Borsod-vas megye a táv, a lehető szinte legmesszebb vagyunk. Én költöztem borsodba. Ide valósi voltam, csak szüleim, testvéreim elköltöztek. Páromat hobbija, munkája ideköti.
Anyósomékhoz heti 2x járunk változó időre. Van, hogy csak beugrunk 1-2 óràra van, hogy ott vagyunk 4-5 órát, én sose siettetem a párom, hogy na már menjünk haza.
Szüleimhez, akik meg messze laknak 3 hetente járunk!
Péntek este érünk oda, vasárnap meg indulunk délután vissza.
Anyósomék csőrét ez zavarja leginkább.
Mindig mielőtt megyünk és jövünk páromat piszkálja messengeren meg hívásban, hogy ő kiszámolta mp-re pontosan, hogy szüleimnél több időt vagyunk. Beleszámolta az ott alvást is, ugyanis náluk nem szoktunk ott aludni.
Meg hogy szerintük ez a 20 km olyan mintha 460 km lenne, vagyis szerintük annyiea ritkán làtogatjuk őket.
Mindig fapofával beszél vele a telefonban és bunkón.
Beleszólt abba is, hogy vasárnap mikor jöjjünk haza és az a taktikája, hogy nem szól páromhoz direkt, ha megsértődik, meg bunkóskodik a telefonba.
Volt egy korábbi vitánk azon, hogy azt állította, hogy majd ha lesz fizetésem akkor azt majd magamnak félreteszem és a páromét fogom költeni. Ami azóta beigazolódott, hogy nyilván nincs így, csak hülye az anyósom.
Úgy éreztem, hogy ebből elég és elmondtam mindezt, amit most itt leírtam, hogy zavar. Erre még ők akadtak ki rám!
Mivel szüleim nem szoktak már haza járni. Majd nyáron jönnek 2x, mert lesz 2 lagzi a környéken, ezért állították azt, hogy az én szüleim miért érdemlik meg, hogy többet legyünk ott, mint náluk, mikor ők úgy se jönnek. Sajnos anya hol szombat hol vasárnap dolgozik, mert eladó nagy élelmiszer boltban.
De ők ezt nem tudják felfogni. Apám munkája is olyan, hogy sokszor szombaton is dolgozik.
Apósom meg nyugdíjas, anyósom meg home office, szóval igencsak ráér agyalni..
Úgyhogy utána továbbra is kiakadtam, mert állították, hogy ők jobban szeretik a fiúkat, mint engem a szüleim és hogy akkor miér tjàrok 3 hetente, mikor ők nem hozzám. Teljesen kiakadtam, hogy miből gondolják ezt. Meg az anyukámra is mondták, hogy biztos nem szeret.
Az anyukámmal nagyon jó a kapcsolatom. Szeretem őt és ő is engem, a világ legjobb anyukája volt és lesz is örökké. Ezt senkinek nem fogom bizonygatni. Na ekkor màr elkezdtem kiabálni.
Aztán jött anyósom azzal, hogy mi ez a 3 hét. Ezt kötöttem esetleg anyukámmal, hogy olyan gyakorisággal haza kell járnom. Mondom nem, ezt magammal kötöttem, hogy ennyi időnként tudjuk a benzint kifizetni meg az időnket rászánni, meg ennyi idő, amennyi után azt mondom már nagyon szeretném látni a családom.
És mondtam azt is, hogy ne tekintsenek már engem árvának és ne kelljen már bizonygatnom, hogy fontosak a szüleim, ne hogy már ez bűn legyen. Jó lenne, ha felfognák, hogy nekem is van családom. Erre is teljesen kiakadtak és mivel kissé felemeltem a hangom azt mondták menjek pszichológushoz. Fúh, na akkor meg még jobban kiakadtam, mondtam jól van, akkor fogom anyósomat és kézen fogva fogunk elmenni pszichológushoz, mert neki is kellene és akkor felálltam és útnak indultam haza felé szépen!!!!!
Én még ennyire soha életemben nem voltam megsértve, mint ezen a napon.
Ennek volt előzménye, hogy màr anyósom abba is beleszólt, hogy anyukám milyen és mennyi stafirungot adott nekem.
Megmondtam nekik kerek perec, hogy ne azzal akarjanak már hívni magukhoz, hogy az én családomhoz hasonlítgatják magukat. Megnézném az anyját mit szólna, ha 3 hetente kéne látnia gyermekét.
Párom támogatott meg sirt a kocsiban. A szívem majd ki esett, úgy dobogott. 4 éve vagyunk együtt. Sose vitáztunk még, nem vagyok az a fajta, de most már kibújt a szög a zsákból. Ennyi volt. Nem akarom őket nagyon sokáig látni. Nem tudom, hogy fogok megbocsájtani ezek után.
És a végszavuk is azon kívül, hogy szerintük anyám nem szeret, meg pszichológus kéne, annyi volt, hogy biztos én befolyásolom a párom, hogy ne menjünk hozzájuk, meg hogy megvàltoztam negatív iranyba es pàromat is abba terelem.
Megmondtam azt is, hogy én sose tiltottam párom, mindig támogattam. Nem azért jár heti 2x, mert tiltom, hanem ő maga nem akar. Van elég dolgunk a házon, meg a munkánkkal. Nekem is első munkahelyem, hulla fáradt vagyok sokszor.
Köszönöm, ha valaki végig olvasta és segítene nekem.
Sírtam ma már, meg mondtam a páromnak menjen inkább haza és gondolja át szeretné e így velem folytatni, mert én ezt nem bírom. Mi lesz, ha unokáink lesznek, van értelme így egyáltalán együtt maradni.
A szülei csak azt fogják elérni, hogy eltávolodunk.
Én tiszta szívemből szeretem ,ugyanúgy mint az elején őt. De már sokszor elkeseredem, hogy anyósomék miatt igazságtalan az egész életem így, párom meg persze úgy van vele, hogy csak a szülei. Akik persze jól elkényesztették, tenyerükön hordozták és nyilván szereti őket, tehàt az nem opció, hogy nem tartjuk velük a kapcsolatot, mert pàrom ebben soha nem lenne benne.
Én nem szeretnék más embert magam mellé. :(
Mi 360kmre lakunk az anyóséktól 2 havonta megyunk haza pentektol vasarnapig.
Az anyosomek meg évi 3-4 alkalommal ide cuccol a mi nyakunkba 1-2 hétre
nah ehhez mit szolsz??
kb szarni sem lehet nélkülük.Jah es most mennek nyugdija gondolhatod hogy gyakrabban akarnak jönni mert úgyis ráernek!
Bele fofazik az aposom a mindenbe.Ugy kezeli a 30 éves fiát mint az 5 éves
gyereket akinek az a dolga h apucit anyucit boldoggá kell tennie.
Tőle tőlünk várják el h tegyük boldoggá az életüket.
Nekünk is megvannak a saját gondjaink sajnos erre rá is fogunk menni.
A jo hir náltok h a párod belátja mi a baj és nem vèdi őket melletted áll
Hát nálunk én vagyok a rossz amiért nincs kedvem ahhoz h az anyosomek idecuccoljanak 1-2 hétre.Anyukat apukat nem bantja meg.
Én a helyedben nem mennék max karácsony ünnepeken csakis a párom miatt persze ha a légkör is olyan.
Ne tedd tönkre magad h megfelelj nekik.
Sajnos én sokaig nyeltem türtem és mar visszafordithatatlanok a dolgok.
Egyedul maradtam ellenuk.
válasza:1. Hogy lehet diplomád ennyire siralmas helyesírással?
2. Nálam most jönne el az a pont, hogy hagynám a francba az egészet. Anyóst is és a pasit is.
Hiányzik ez neked ilyen fiatalon? Ez csak rosszabb lesz.
válasza:"Ha kimegyunk setalni este akkor is, ahelyett h beszelgetnenk kicsit setalasnal egymassal.
Meg amiatt se haragudtam sose h vacsi meg ebed kozben is sokszor az anyukájának írkál, meg az apjának, na meg a tesójának."
Mindkettő teljesen abszurd és beteges.
Nagyon gondold meg, hogy egy ilyen emberrel akarsz-e közös gyereket!
Mikor még ő is gyerek.
válasza:Egyetértek a 63-assal, nagyon nem kellene egyelőre gyereket vállalnod ezzel a fér/fiúval.
Én már hat éve házas vagyok, elő-előfordul, hogy étkezés után, amikor kávézunk/teázunk, felhívjuk valamelyikünk szülőjét és csevegünk vele közösen (kihangosítva). De olyan kb. soha nem fordult elő - talán ha valami nagyon fontos dologról volt szó, akkor egyszer-kétszer -, hogy a közösen töltendő időnk alatt beszélgetett volna a férjem a családtagjával. Vagy hogy étkezés közben irkáljon bárkinek. Az, amit te írsz a párodról, egyáltalán nem normális így.
Én mondtam a páromnak, hogy csak vigyen haza aztán inkább menjen haza és beszéljék meg közösen milyen nő lenne anyós számára megfelelő feleség és az anyját és apját is válasszák ki.
Tegnap sütöttem sütit.
Óvatosan kérdi tőlem a párom elküldhetem ezt valakinek..?
Az anyjára gondolt.
Hát nem mondtam rá semmit, most mégis mit mondjak.
Mondom miért küldöd, mit érdekli őt az, hogy én mit sütöttem ?...
Erre azt mondta a párom, hogy csak büszke rám.
Szerintem sütni nem nagy dolog, értem, hogy a párom büszke, de szomorú vagyok, hogy ezt egyből az anyjának küldené úgy, hogy amúgy most milyen szarban vagyok.
A névnapom is a vitánkat követő napokban volt és írt anyós és após is messengeren, hogy boldog névnapot, puszi.
Mintha mi sem történt volna, hihetetlen ez a számomra.
Én biztos, hogy nem fogok menni hozzájuk.
Párom igazat ad nekem, de nagyon szeretné minél hamarabb kisimítani a helyzetet, hogy a normális kerék vágásába legyünk.
Nekem nagyon sok idő kell ehhez.
Ha ott lennék, nem akarnék kötelező puszit adni nekik, mert hányinger rám tör ezek után!!!
Beszélni valóm sincs velük, még is mit osszak meg velük az életemből. Párom kb. Arról is értesíti őket, hogy egy időben nagy wc-ztünk.
Mondtam neki, hogy azért nem kellene ennyire nyalnia nekik. Egy napot nem bírt ki, hogy ezek után ne írjon.
Nem tiltom neki, hogy írjon, de mondtam, hogy ezzel csak azt éri el, hogy lássa az anyja meg az apja, hogy ők győztek, hogy a fiúkat, az sem érdekelte volna, ha még csúnyábbat mondtak volna rám és szüleimre. :/
Annyira szereti őket, hogy nem tud elvonatkoztatni és ezáltal eléri, hogy a szülei se változzanak.
Nagyon lecsesztem a napokban, hogy gondoljon bele abba, hogy nekem most szerinte kire lenne szükségem.
Egy olyan férfira, mint ő, aki ezek után is minden momentumot megkíván osztani és szinte remeg azért, hogy tájékoztassa a családját és újra lássa őket vagy egy olyannal járnék jól, aki már mondjuk 5 évvel idősebb nálam, saját egzisztenciája van, él valahol, de nem anyjánál és nem apjánál és ki van már alakítva nála, hogy például kéthetente 1 vagy maximum hetente egy ebédet és délutánt otthon tölt, ahol már nem gyerekként tekintenek a fiúkra a szülök, meg a jelöltre.
Nálunk most is és minden alkalommal kiosztanak azért, hogy gyerekesen viselkedünk.
Például gyerekesek és meggondolatlanok meggondolatlanok vagyunk, mert egy masszív és nagy szekrényt vettünk drágán, ami tetszik nekünk, azért is, mert egy jó nagy és szép, de drága ágyat sikerült vennünk. Míg nem költöztünk el, azèrt is lecsesztek mikor több mint 1 órára odavoltunk sétálni a hidegben.
Meg volt olyan, hogy velem is kiabáltak, hogy nem volt rajtam sapka, milyen gyerek vagyok, aztán majd jól lebetegszem egy hétre és megnézhetem magamat.
Most úgy őszintén vajon melyik lenne nekem jobb?
Úgy látom, hogy egy önálóbb, életében előrébb járó férfi mindenképpen jobb lenne.
Én azt is tudom, ha most a önállósodni próbáló, nehezen leszakadó páromat még most piszkálom is ezzel, hogy milyen nehezen megy neki és hogy önálóbb férfit szeretnék azzal csak eltávolodunk.
Szeretném a kapcsolatunkat megmenteni, mert szeretem őt, de sürgősen változtatnia kellene.
válasza:Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de szánalmasan viselkedik a párod. És nem úgy fest, hogy ennek ő tudatában van, ahogy szerintem az egész szituációt sem érti. A szülei gyerekszerepben tartják, és milyen sikeresen, hogy mást ne mondjak, egy gyerek mutogatja büszkén a sütikéjét anyukájának. Te pedig jóval többet elnézel neki, mint kellene.
"Nagyon lecsesztem a napokban, hogy gondoljon bele abba, hogy nekem most szerinte kire lenne szükségem."
És mit reagált?
válasza:Az, hogy mit reagált, engem is érdekelne.
Amúgy, amit leírtál a 65#-ben, süt belőle az áldozat szerep. Nem beszólás! Tök érthető, meg van egy ilyen fázisa is. Hidd el, hasonlókon mentem keresztül a párommal.
És akárhányszor erről beszéltem, mindig mindent elmondtam, mit csinált az anyja. Sose lettem nyugodtabb tőle. Akkor rájöttem, hogy mindegy mit csinált az anyja, a páromra haragszom, hogy hogy kezelte/ nem kezelte. De ez sem vitte előrébb a dolgot. Persze kell szembesíteni ezzel magadat és a párodat is.
És ahogy szemléltem az egészet, az anyja is hibás, ő is hibás, de hol az én szerepem?
Hát én meg hagytam. Benne maradtam a sz@rban, ez az én szerepem. Tűrtem, nyeltem, maradtam. Ha ezt végiggondolod, máris más szerepbe helyezed magad. Hogy te is a résztvevője vagy. És ha ennyi a szereped, akkor áldozat maradsz. Mit csinálsz ha nem akarsz az lenni? Ezt a pároddal is beszéld meg. Mondd meg, ami zavar. Mond meg neked mi esne jól, mondd meg, ha ez nem változik, nem maradsz áldozatszerepben, akkor lépsz.
Hidd el, a párod is ettől a hozzáállástól tud észbe kapni.
Legalábbis a lehetősége meg lesz rá. Legyél aktív irányítója az életednek. Mert akkor a másik nem tudja elmismásolni, elhalogatni a cselekvést, a megoldást.
Nálunk is volt egy hasonló helyzet. Abba a városba jár egyetemre, ahol a szülei is laknak. Anyjának ugye állandó nyűgje volt, hogy nem megy eleget, párom meg konfliktus kerülő, úgyhogy a pénz, az idő és, hogy legalább ott is tölt időt jegyében, hétfőnként elment, és szerdán jött haza.
Rendben volt, én is mindenáron jól akartam kezelni, megértően, legalább így nyugi van, jófej vagyok, hogy ebben támogatom. Megveregethettem a vállamat. Csakhogy 2 hónap után, ez már túl sok volt. Ha itthon volt is rengeteget tanult, alig töltöttünk időt együtt. Elkezdtünk nem egymással, hanem egymás mellett élni. És akkor felhoztam, hogy hiányzik, járjon be megint itthonról. Nem álltunk rosszul anyagilag, és korábban már mondta, hogy mindegy, hogy honnan jár be, mert ott is ugyanolyan korán kell kelnie.
Na. Felhozta, hogy de a pénz.. Az nem vált be, felhozta, hogy de az idő.. Az sem jött be, úgyhogy negyed óra néma hallgatás után (azt hitte ennyiben marad a téma, ha elég sokáig hallgat), megint kérdeztem, kikelt magából, hogy mi a bajom, mit erőltetem.
Én meg nem finomkodtam. Attól, hogy tagadta, a fejére olvastam, hogy tudom, hogy azért nem akar itthonról járni, mert a heti 3 nap miatt, az anyja nyugton van és nem csinálja a fesztivált. És ez neki rohadtul kényelmes. Mert ha nem menne ennyit, rendeznie kéne, meg határokat húzni, amikor az anyja gatantáltan nem hagyja majd annyiban.
Tagadta. Miért vetítem ki rá dolgokat? Ez hülyeség, megint képzelődöm, és mégis miért erőltetem, hogy jobban tudom, ő mit gondol, mit érez.
Ez amúgy jogos lenne.
Csakhogy akárhányszor ott volt, nekem írogatott, hívogatott, arról panaszkodott, hogy unatkoztik, nem találja a helyét, hiányzom, bár itthon lenne.
Akkor most miért is lakik csak félig megint itthon?
Lehet, hogy ez kényelmes az anyjával, akkor legyen kényelmes, de a mi kapcsolatunk rá fog menni.
Nagyon összevesztünk. Tartottam az álláspontom. Ő nem hozta fel, úgy tett, mintha mi se történt volna. Tudtad, hogy ez is egy fajtája a passzív agressziónak? Amikor ő javíthatna a helyzeten, de nem tesz semmit, és úgy tesz, mintha nem lenne baj? Olvass utána, én is meglepődtem.
Én nem mentem bele ebbe a tegyünk úgy, mintha minden rendben lenne játékba. Amíg nem beszéljük meg.
Végül belátta, hogy pont amiatt nem mer kevesebbet menni, mint amit mondtam, de mit csináljon?
Onnantól nem járt hetente. A kapcsolatunk jobb lett. Az anyjával nem beszélte meg. Azóta is az van, hogy állandóan kérdezgeti, ma jössz? Itt alszol? Párom meg azt válaszolja, ma nem. Anyja néha kiakad, jönnek a mérges fejek messengeren. Nem rendezi. Az az ő dolga. Mi rendeztük az itthoniakat.
Persze néha megy, ott is alszik, amikor akar, de sokkal egészségesebb mennyiségben. Anyja néha kiakad, akkor nem beszélnek. Aztán úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Ez a családi szokásuk. Nekem nem. Az én családommal, bevállaljuk a veszekedéseket, nem teszünk úgy, mintha nem lenne semmi, és rendezzük. De ő nem ezt tanulta. Amikor rendezni próbált valamit önerőből, megkapta, hogy ő nem ilyen, én tanítom be neki a szövegeket, ő sosem volt ilyen lelkizős. Hálátlan, nem is szereti őket, nem is fontosak neki.
Itthon meg már beszél. Kifejezi, ha valami nem jó, elmondja mivel kapcsolatban mit érez, az ellentmondásos érzéseit is. Megtanult egy másfajta kommunikációt, aminek van tere nálunk. A családjánál ez nem működik, nem tud mit csinálni.
Én meg a sok jófejségemet, ami a családjánk kedvezett, sutba dobtam. Mi jól meg vagyunk itthon, bármit meg tudunk beszélni, megy a családjához ha szeretne (és már akkor amikor szeretne, nem amikor a bűntudatára játszanak!!) Ők meg hőbörögnek, de nem tud velük semmit se megbeszélni. Ezért nincs más, így húzza meg a határokat.
Ha sok a tanulnivaló, és a munka, automatikusan nem hiszik el, én tiltom. De amikor havonta kétszer ment 4 napra, akkor is tiltottam szerntük. Ő bajuk, engem meg már nem érdekel mit gondolnak.
Csak ne hagyd magad, ne mások kedve szerint határozz meg mindent. Állítsatok fel normákat, húzzátok meg a határokat, amin senki, de senki nem léphet át, és azon túl rendezze a szüleivel ahogy tudja, szeretné. Az már az ő dolguk.
(Ha a párom szeretne beszélni erről, meghallgatom. Ha a véleményemet a tanácsomat kéri, beszélgetünk róla, nem arról van szó, hogy ő dolga, engem hagyjon békén vele. Csak nem erőltetem, hogy oldja, meg, és hogy hogyan.)
Köszönöm a válaszokat. Utolsó válaszoló, neked se volt könnyű, de örülök, hogy már jó.
Rosszul reagált a párom erre, elkezdett sírni és azt mondta, hogy igazságom van mindenben szüleivel szemben és meg is fogja mondani nekik, hogy kérjenek bocsánatot és megpróbálja elmondani nekik az igazságot, de az nagyon fájt neki, hogy én azt mondtam, hogy szerintem nekem egy önálóbb férfi kellene, jobb lenne nekem úgy.
Én meg hiszem, hogy ez neki nagyon fáj hallani, mert ilyenkor azt hiszi már nem is szeretem.
Mikor tiszta szívemből szeretem, de úgy érzem bármit mondok nem érek célt.
Okom van rá, hogy így beszélek.:(
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!