Ti találkoznátok vele?
4 éve nem beszélek és nem is találkozom Apámmal.
Elég csúnya dolgot követett el, velem, az öcsémmel és Anyával szemben.
Én sérültem a leginkább, de Anyum azt mondja, annak ellenére ha utána nem is akarok vele soha többet beszélni, mert helyre hozni már részemről nem lehet vele a kapcsolatot.
Ennek ellenére Anya mondta, kéne vele találkoznom és felelősségre vonni, a kérdéseimre választ kapni, mert így végleg letudnám zárni.
Viszont én ezt nem tartom jó ötletnek a saját szempontomból.
Másrészt én túl büszke vagyok, vagy hogy fogalmazzak. A szülőnek kéne lépni...nem a gyerekének.
Szerintetek?
válasza:Mondjuk először is tudni kellene mi az a csunya dolog, amit elkövetett.
Hogy kinek kell lépnie, az meg mindig azon múlik, hogy ki akarja rendbehozhni a kapcsolatot.
A csúnya dolog röviden, hogy összejött egy nővel, akinek eleve volt 3 gyereke, egy masik pasitól. Annyira jól eltudja magát adni az Apám, hogy Anya el sem tudta ezt róla képzelni, utána még lett egy közös gyereke is a nővel.
Sokáig nem jött haza normálisan. Heti 2-szer az utolsó időszakokban, max 3-4 órát töltött otthon.
Szóval míg mi az öcsémmel hianyoltuk őt, addig más gyereke Apának szólította már.
Röviden, tömören ennyi.
Bennem annyira összetört minden, hogy lezárni akarnám csak, mert semmit nem tudnék elhinni neki ezek után.
válasza:Aha. Nos, ez szomorú történet, de nem egyedi. Sok férfi hagyja el a családját egy másikért, bármilyen meglepő is. Érthető, hogy rosszul esik, de az élet része.
Ha nem akarsz beszelni vele, nem kell. Felelősségre vonni meg pláne nem. Az ő élete, úgy éli, ahogy ő akarja. Mindenki a boldogságot keresi, ezek szerint ő ezt nem anyáddal és veletek, hanem valaki massal talalta meg. Az egyetlen hiba amit elkovetett, az a titkolozas es a hazugsag.
válasza:Nincsenek igazából már kérdéseim. Akkor rengeteg volt.
Viszont az a baj hogy sérült bennem nagyon sok minden, személyileg.
Nem ez volt az egyetlen, ez csak ráadott a dolgokra.
És igen, a hazugság és a kertelés ami igazságtalan volt tőle. Ha mashogy keudi újra, őszintén, akkor még ma is beszélnek vele.
válasza: válasza:Köszönöm a válaszokat.
Mellesleg most 23 vagyok, akkor érettségiztem mikor ez kiderült.
Azóta nem keres minket.
Én már nem élek Anyával, kirepültem. :) viszont így SEM érdeklődik, hogy amúgy tudja merre lakom a párommal.
Úgyhogy lehet jobb ha soha többé nem is futok össze vele, kicsi a világ, de kívánom az utcán ne jöjjön szembe velem.
válasza:Szerintem itt nem te sérültél leginkább, bár biztosan nagyon megviselt.
Édesanyádnak sokkal rosszabb léhetett, hiszen neked az apád most is az apád, akivel még akár idővel helyre is jöhet a kapcsolat, neki meg az élete párja örökre eltűnt.
Az öcsédnek is koránál fogva még nehezebb lehetett feldolgozni, egy kamasz fiú, aki épp a legkritikusabb időszakban veszíti el a példaképet.
azt gondolom, hogy inkább csak nem beszél róla, magába fojtja, de mentálisan sérült ő is, nem is kicsit.
Míg belőled a düh beszél, ami természetesen normális.
De maga a kérdés nekem olyan, mintha az apád kereste volna a találkozás lehetőségét.
De ha 1. nem kereste, 2. te sem vágysz rá, akkor miért született meg a kérdés?
Azt gondolom, hogy idővel máshogy fogod ezt látni. Talán kell hozzá az, hogy elteljen 10 év, és valamelyik oldalról te is megtapasztald ugyanezt, ugyanis az emberek nagy része átesik ezen.
Ha gyerekként éled meg, akkor ez a legnagyobb bűncselekmény egy ember részéről.
De felnőttként... egészen más.
Engem 14 év után hagyott el az, akiről soha nem tudtam volna feltételezni. Aki a tenyerén hordozott, aki 14 év után is szerelmes üzenetekkel bombázott. Egyik napról a másikra történt. Meg akartam halni. Sőt, tulajdonképpen bele is haltam belül. Azóta sincs senkim.
De ha belegondolok: ő beleszeretett másba, és vágyott a boldogságra. Ha már nem engem szeretett, miért maradt volna? Hogy én tudjam, kényszerből van velem, ő pedig szenvedjen?
Nem így működik az élet.
Azzal akarsz lenni, akire vágsz, akibe szerelmes vagy, akinek a látványa, vagy az érintése egy eufórikus állapotot idéz elő nálad.
A másik oldal: ha épp kapcsolatban vagy, de az évek során ellaposodik, unalmassá válik, már csak a gyerekek miatt vagytok együtt, de évek óta csak mint lakótársak éltek egymás mellett, nem mint szerelmespár. Aztán jön egy új kolléga, és te beleszeretsz.
Mit teszel? Maradsz abban a kapcsolatban, ami már semmit nem tud adni neked, amiben senki nem boldog, csak úgy teng-leng?
Vagy azt mondod, nem vagy még fél lábbal a sírban, neked is jár a boldogság, és teszel is érte.
Ostoba, aki nem a 2. lehetőséget választja, persze közben ha van gyerek, akkor az felelősség is.
Te sem akarnál boldogtalan lenni.
Ő sem akart. Édesanyádnak nem kell megbocsátania soha, de te... te miért akarod, hogy a szüleid boldogtalanok legyenek?
Egyébként egy gyerek sem hülye, még akkor sem, ha kicsi. Ő is érzi, ha a szülei nem szeretik egymást, ha feszültség van otthon.
Jobb kilépni abból, ami nem működik.
Ha benne maradsz, 2 ember boldogtalan. Ha ki mersz léni, akkor az egyiknek ott a lehetőség a boldogságra.
És idővel a másiknak is, még ha nehéz is ezt megélni, és belepusztulunk lelkileg.
Egyesek örökké ölik egymást és egy kedves szó vagy egy ölelés nélkül élnek le évtizedeket. Tényleg ezt vártad volna el tőlük?
Még mindig nagyon gyerek vagy, attól, hogy kirepültél.
Sok mindent át fogsz még értékelni az életben.
De ez az élet rendje, a düh is egy természetes állapot.
Én pl elmentem pszichológushoz, bár nem jártam sokáig, mert nem éreztem, hogy segít.
Talán neked is meg kéne próbálnod, ha még ennyi év után nem tudtad lezárni.
Ez egy gyászfolyamat, ami szintén természetes, de túl sokáig ragadtál benne egy lépcsőfokban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!