Ti találkoznátok vele?

Valóban nem a legszebb történet, de tényleg elég általános, ahogy írták.

A legtöbb pasi nem szereti a gyerekzsivalyt.

Gondolom halálosan szerelmes lett a nőbe, a gyerekek meg járulékos dolgok, muszájból elfogadta őket.

Az új gyerek vagy besikerült, vagy a nő rábeszélte. Egy szerelmes férfi pedig sok mindenbe belemgy.

Hogy titeket miért hagyott el?

Egyrészt a férfi 99%-ban nem kötődik úgy a gyerekhez, ahogy az anya.

Simán elképzelhető, hogy az új nő is ellenetek volt. Hogy kezdjen új életet, és felejtse el a régit. A régihez meg természetesen Ti is hozzátartoztok, talán a boldogtalanságára emlékeztettétek.

Vagy az anyukátokra, aki miatt meg bűntudata volt.

Ezt egyébként egy nagyon valószínű dolognak tartom, tudja, hogy rosszat tett, de inkább homokba dugja a fejét, és nem néz hátra, így nem véve tudomást a dolgokról. NAgyon sok ember csinálja. Ha nem vesz tudomást a problémáról, akkor az nincs is.

Emellett azt sem tudhatjuk, hogy édesanyátok miket vágott a fejéhez akkoriban, dühében. Sosem fog kiderülni, meg sosem fogja elmondani, de egy megcsalás után simán mondhatja a megsértett, megalázott nő a férfinak, hogy takarodjon, és a gyerekeket (titeket) is hagyja békén, ne okozzon még több fájdalmat, ha menni akar, akkor menjen végleg.

Mert egy gyereknek azt sem könnyű feldolgozni, hogy van is apja, de mégsincs... akkor már legyen az, hogy egyáltalán nincs, és nem zavarja össze minden héten a gyereket, hanem eltűnik, hogy beforrjanak a sebek.

Még a pénzt is el tudom képzelni lehetséges okként. Fizetett gyerektartást? Mert összesen végül is 6 gyerekről kellett volna gondoskodnia. Még ha ebből 3 nem is az övé, azért gondolhatod, hogy nem úgy ment el a boltba, hogy az 5 fős új családra csak 3 főnek vásárolt.

Azért ez elég megterhelő. Nem mintha mentesítené őt a felelősség alól, de ez is egy lehetséges ok.

Szerintem nem értettelek félre. A 9 éves öcséd is, szegény. Az a kor, amikor újra elkezdenek bepisilni, és csendesek, zárkózottak lesznek, ami egy életre kihat.

A te korod... nos... ha hiszed, ha nem, ugyanennyi voltam, mikor a szüleim elváltak. De már jobb így. Az az állandó kiabálás, veszekedés, anyám tört-zúzott, egy darab tányérunk vagy kerámiánk nem volt már, mert idegbeteg lett és mindent összetört. Az is egy új nő miatt, aki ráadásul alig pár hónapig volt csak képben. De egy annyira megromlott kapcsoltot nem lehet helyrehozni.

A különbség annyi, hogy bár én is gyűlöltem és rossz volt végignézni, megélni a dolgot, a párommal épp akkor kezdtük a közös kis életünket, de engem felhívott az apám, vagy eljött, és kérdezte, miben tud segíteni, mire van szükségünk. Pedig pénze nem volt, csak épp hogy megéljen. Így idővel normalizálódott a viszony, ma pedig itt él velünk, mert beteges és gondoskodni kell róla.

Akkor én is úgy éltem meg, hogy ennél rosszabbat ember nem tehet, de ma már belátom, hogy anyám mellett nem lehetett kibírni. Akkor pedig anyámat áldozatnak láttam és nagyon sajnáltam, de ő kereste magának. Ma már vele nincs kapcsolatom.

Egyébként az apád új nője semmivel sincs nagyobb biztonságban, mint anno édesanyád volt. Bármikor ugyanúgy járhat. A sors mindenkinek visszaadja, ami jár. Én hiszek ebben.

Ha nem is ugyanabban a formában, de mindenki visszakapja.

Ja, biztos nem erzem at, csak ateltem.

Te vagy az egyetlen a vilagon, akivel ez megtortent.

Normalis valaszt irtam, de te csak hisztizel, mi?t egy gyerek.

Nem vagy meg felnott, csak elkoltoztel.

A valast az inditja el, akinek fontos.

Tévedsz. Semmi ilyen szándék nem volt bennem.

Csak nálam több idő telt már el, és tisztábban látom.

Amit éesanyádról írtam, azok pusztán találgatások, hogy mi történhetett. Többet sem én, se te nem fogsz tudni, mert ő biztosan szeretné már elfelejteni, nem akarja felszakítani a sebeket, biztosan te sem akarod ezzel elszomorítani, hogy beszélsz róla, az időben visszamenni meg nem lehet. Szóval sokkal többet már nem nagyon fogsz tudni, csak ha sokkal több idő telik el, és az ember tényleg el tudja már engedni annyira, hogy nem zaklatja fel. Téged még felzaklat. Gondolom most őt is, csak szeretné már lezárni.

De nem gondolom, hogy bíráskodtam volna.

Egyébként nem ismerem.

Nem gondolom viszont, hogy valaki attól feltétlenül jó ember, mert ő a nő, vagy mert nála maradtak a gyerekek. A gyerek biztosan ragaszkodik, és neki az anyja az isten.

De hány olyan családot láttam már, ahol a nő egy hárpia volt, a gyerek mondjuk ezt nem tapasztalta, mert nem látta a házaséletük részleteit, csak azt látta, hogy anyu elviszi oviba/suliba, ő megy érte, miközben apu sörözni van a haverokkal, és mindig egyre később ér haza. Közben lehet, hogy tényleg nem volt már semmi boldogsága, és az asszony is mindig csak bszogatta, emiatt szabályosan menekült otthonról.

Nem mondom, hogy nálatok ez így volt, de nem is lehetetlen. Ahogy valaki a gyerekével viselkedik, abból sosem lehet következtetni, hogy hogy áll a házaséletük. Itt nem feltétlenül csak a szexre gondolok, hanem a kedves szavakra, ölelésekre, egymás támogatására. Ha pl a férfi mindig azt hallja, hogy ő egy szrkupac, nem mer fizetésemelést kérni, mert gyáva, nem tudja tisztességesen eltartani a családot, évek óta nem voltak normális nyaraláson, stb, akkor egy idő után ez mindenre kihat, és a férj nem is akar már bizonyítani, mert úgyis mindig csak kapja az ívet.

Egyébként ez pont ugyanígy megtörténhet fordítva is, csak most itt a férfi valamiért lelépett, valamiért máshol találta meg a boldogságot.

Valami nem volt rendben, ha egy harmadik el tudta csábítani.

Amúgy jó lenne, ha nem vennéd ezt támadásnak, mert én amíg írtam, az előző válaszaimnál is azt gondoltam, hogy majd jól fog esni és hálás leszel, hogy valaki ennyit foglalkozik a kérdéssel és próbálja felnyitni a szemed. De amúgy lehet, hogy 23 évesen én se hittem volna el másnak, mert honnan is tudná...

Amikor elmúltam 30, és már komoly életvezetési, anyagi, párkapcsolati problémáink lettek, engem nagyon mellbevágott, hogy végérvényesen felnőttem, és nincs visszaút. Vágyunk a saját, önálló életre, de mikor már ott vagyunk, akkor szeretnénk visszacsinálni.

Huszonévesen még hiszünk, lelkesek vagyunk, de ez egyre múlik. És tudod, miből lett elegem? Hogy 10-20 éve együtt lévő "álompárok" sorra mentek szét, sorra váltak el, maradtak egyedülálló szülők. Én még akkor is hittem, hogy mi vagyunk a kivételek, aztán egyik pillanatról a másikra velünk is megtörtént. Nem is biztos, hogy teljesen fel lehet dolgozni, inkább csak megtanulsz együtt élni vele.

Még azt akartam mondani, hogy van egy fix munkahelyem, sok kollégám, és éveken át csak pislogtam, hogy MINDENKI játszik. Színház az egész világ, szokták mondani. Szép(nek tűnő) családok, anyuka, apuka, gyerekek. Aztán innen-onnan suttogják, hogy ez is csalja az asszonyt, az is csalja a férjét, hol kollégával, hol mással, de mindenkinek van valami takargatnivalója.

AMikor velem megtörtént, én el se tudtam hinni. Idősebb kollégám mondta, hogy ő nem lepődik már meg semmin, ő is átélte. kérdeztem összezuhanva, hogy "mindenki csinálja?"

Mindenki. Aki nem, annak nem jön össze, mert annyira elhanyagolta magát.. De gyönyörű kirakatcsaládokban van a legnagyobb titok.