Az anyukák miért szorítják háttérbe a férjük szüleit az unokázás során?

Azért az is hozza tartozik az igazsághoz, hogy az anyós, ha van lánya, az onnan született unokához jobban kötődik, mint a fia gyerekéhez. Nálunk legalábbis ez a helyzet.

Azt pedig mindnekinek el kell fogadni, hogy a meny-anyós kapcsolat egy olyan kapcsolat, ahol a felek nem választják egymást, hanem a nő ezt kapja a férjével együtt. Miért lenne törvényszerű, hogy azonnal nagy szimpátia is van közöttük?

Én pl megmondom őszintén, nem szeretem anyósomat. Teljesen ellentéte vagyunk egymásnak. Nem vagyunk rosszban, elbeszélgetünk, elvagyunk egymás mellett, de nem vagyunk barátnők. Nincs nagyon közös témánk, mert más világban élünk szinte.

Én inkább azt látom, sokszor az anyós akarja “bekebelezni” a menyét a családba. Kötelező vasárnapi ebédek, ünnepnapok náluk stb. És a lány családja a kevésbé tolakodó, náluk nincsenek ilyen elvárások.

Aztán persze az unokát is úgy kezelik, hogy az Ő családjukba érkezett.

Egyértelmű: anyukád felnevelt és ismered a szokásait,tudod mit hogyan csinál.Azt is tudod,hogy mennyire megbízható,fel tudod mérni,hogy a gyerekedet szívesen hagynád-e rá,vagy egyáltalán gond nélkül rá tudnád-e.

Az anyósodból annyit azért nem sokat láttál/látsz.Pont olyan mintha egy idegenre bíznád a kicsit.Semmi értelme annak,hogy rá hagyod valakire akinél minden percben szorongsz,hogy vajon mit művel a gyerekkel,el tudja-e altatni,nem-e ad neki olyat amit nem szabad,nem-e erőltet rá valamit..

Az én anyósom pl rendszerint tömte a cumit a gyerek szájába akkor is,ha az már egyértelműen 5.kiköpés után se kérte.Mindig rá kellett szólni..

Nagyon 'erőszakos' személy,így nem szívesen bízom rá a gyerekeket ha nem vagyok ott.Szeret mindent jobban tudni,ha ő azt mondja te levest akarsz enni akkor neked levest kell enni és akkor amikor ő szerinte neked kell,akár azonnal ha ő úgy találta ki.Na én nem szeretem az ilyet..

A véleményét is nagyon erőszakosan tolja az emberbe és én szeretem meghagyni a gyerekek nézőpontját.Én vagyok az anyjuk,de meg lehet a saját véleményük..

Úgyhogy ja,ha választani kell természetesen a saját anyámra bízom a kicsiket.Ez nem azért van,mert nem kedvelem,hanem mert nem találom olyan megbízhatónak.Ha anyám lenne ilyen akkor rá sem bíznám.

26-nak igaza van. Nekem anyukám amúgy is sokkal jobban érezte mit kell a babával tenni. Anyosnal folyton sírt, nem tudta elaltatni, megetetni se nagyon, sose tudta mi baja van. Amikor kapálózott az etetőszékben lefogta a kezet, aztán csodálkozott hogy az amúgyis nyűgös lefogott gyerek nem eszik…

Szóval anyósom egyszerűen nem érezte mikor pár hónapos volt a gyerek hogy mikor álmos, mikor kene etetni ilyesmi, ennek ellenére egész napokat akart rá vigyázni. Volt hogy szóltam hogy lassan alatnám a gyereket de mondta hogy szerinte meg nem álmos (de)…. Egy éves koráig annyi volt neki az unokazas hogy olben hurcolta a babát, meg se próbálta korának megfelelően lekötni. Komolyan mint aki nem látott még sose babát, csak járkált vele fel alá. A férjem szólt rá hogy tegye már le a 10 hónapost mert kézzel lábbal menne a jatekaihoz és inkább játszanak a szőnyegen, mert neki már nem buli fél óráig összebújni és egy helyben lenni.

Erről függetlenül 2 évesen már nyugodtan hagyom rá a babát, és korábban is mindig tiszteletben tartotta amit kertem, pl étkezés kapcsán is, és jó nagymama, egyszerűen csak látványosan nem tudott mit kezdeni egy kisbabával.

2 fiam van és én magától értetődőnek tartanám, ha a menyeim az anyjuk segítségét vagy tanácsát akarnák jobban.

Aki szült azért pontosan tudja, milyen állapotban volt gyerekágyasként. Belövellt/fájdalmas vagy csöpögő mellek, sajgó gát, vagy sectiós heg, lochia, kialvatlanság, kimerültség, kétségbeesés stb.

Nagyon kellemetlen, kiszolgáltatott helyzet tud ez lenni (persze van aki fitten, bombázóként hagyja el a szülőágyat és másnap sixpack-et posztol, de azért nem ez az általános. :)

Tehát egy ilyen helyzet, azért mégis inkább az anyját látja maga mellett az anyuka, nem a férje anyját.

Írom ezt szülésznőként!

Később pedig, amikor már nevelési kérdések merülnek fel, nyilván a saját családja értékrendjét viszi tovább, ami ütközhet vagy merőben más lehet, mint a férj szüleié.

Na, ezért.

Az is lehet kérdező, hogy nyilván mindenki elfogult a saját anyjával, már csak amiatt is, mert az anyja nevelte fel.

Mondok egy példát, nekem anyósom hiába magyarázza, hogy hogyan szokta lemosni az ablakot meg mivel, úgy fogom csinalni ahogy anyaval csináltam régen. Hiába főz anyós húslevest, a saját anyame mindig jobban ízlik. És ezek biztos beépültek annyira, hogy a gyereknevelés terén is ösztönösen jobban egyet értünk a saját anyankkal, hacsak nem csinál valami ordas nagy baromságot persze.