Miért nem lehet elfogadni, hogy nem szeretnénk megmondani előre a nevét, nemét?
Mi a férjemmel már tudjuk, hogy milyen nemű lesz a gyerekünk, nevet is választottunk, de nem szeretnénk senkinek sem elmondani előre. Ezt megértette mindenki, kivéve anyósom, aki személyes támadásnak vette és úgy állitja be, hogy ki van hagyva a (még meg sem született) unoka életéből. Ő így nem tud előre bevásárolni, nem tudja elújságolni stb.
Mi nem szeretnénk rózsaszín cukormázat és a tiszta kék sem a mi világunk, tehát ha akarna, akkor vehetne mondjuk fehér dolgokat. Egyébként is unisex dolgokban gondolkodunk, hogy jó legyen több gyereknek is.
Ő egyszerűen nem akarja elfogadni, hogy nem tudhatja előre. Nem érdekli, hogy mi így szeretnénk... sírással zsarolja a férjemet, apóst is idegesíti már.
Félek, hogyha most beadjuk a derekunkat, akkor mindenbe bele akar majd szólni később.
Eddig egyébként nem volt vele semmi baj, most “kattant be”..
Mit tennétek?
"Tényleg nem értem, hogy mi múlik azon, hogy tudod-e előre vagy nem." - hát ez ilyen, mindenki szereti tudni. Ti is megkérdeztétek, pedig előttetek is ugyanúgy maradhatott volna titok, hiszen ti sem fogjátok kevésbé szeretni, de ez nem is erről szól.
Nekem ha egy munkatársam terhes, tőle is megkérdezzük, hogy lány vagy fiú lesz-e, kb. első kérdés mindig. Ebből nem is szoktak titkot csinálni, akkor családon belül főleg érthetetlen, hogy miért.
Gondolj vissza gyerekkorod legemlékezetesebb, legszebb karácsonyára amikor majd' kicsattantál hogy megtudd, mit kapsz, vagy hogy megkapod-e a hőn áhított dolgot. Hogy mennyire lassan teltek a napok és az órák, és azt hitted hogy már soha nem jön el az idő. Folyamatosan ezen kattogtál, rosszul érezted magad ebben a tehetetlen helyzetben. A nagymamáknak ilyen az unoka :)
Szerintem a kompromisszumos megoldás teljesen jó. A névről úgysem ő dönt, akár titokban is tarthatjátok (bár őszintén ennek sem látom éetelmét mert ha előre megmondanátok, akkor sem szólhatna bele, akkor is az lenne a neve végül, amit ti akartok) de legalább azt hadd tudja már hogy milyen nemű lesz. Oké hogy ti vagytok a szülei, de ő meg a nagymamája. A család nem ellenség, nem egy szükséges rossz, sőt, az kifejezetten egy jó dolog ha minél több ember szereti a gyereket, minél több emberre támaszkodhat majd.
Miért ne tudna bevásárolni? Bármilyen nemű baba hordhat bármilyen ruhát. Játékokból is teljesen mindegy, milyen van otthon, mert amíg kisbaba, addig egy fél pár zoknival is simán eljátszik, amikor meg már nagyobb lesz, akkor úgyis meg tudja majd mondani, milyen játékot szeretne, nemtől teljesen függetlenül. Annyira abszurd ez a nemek körüli felhajtás. Nálunk is ez volt egész gyerekkoromban, a testvéreim kaphattak tök szép kisautókat, nekem meg ilyen béna rózsaszín gyerek sminkkészleteket meg ilyesmiket vettek, amikkel soha nem játszottam, mert nem érdekeltek. Hiába kértem karácsonyra akármit, amit a testvéreim simán megkaptak, mert nekik péniszük van, azt nekem sosem vették meg, mert nekem vaginám van. Máig sem értem az összefüggést a nemem és a játékaim között, de mindegy. A saját gyerekemtől sose tagadnék meg semmilyen játékot csak azért, mert ilyen vagy olyan nemű.
Egyébként ha most lennék várandós, akkor még én magam sem szeretném tudni előre a babám nemét, nem hogy másoknak elmondjam.
Persze, megkérdezed, meg érdekel, ez természetes, de ha a szülők azt mondják, hogy nem szeretnék elmondani előre, akkor normális kiakadni ezen és sírni? Szerintem nem.
Civilizáltan is el lehet mondani, hogy nagyon nagyon szeretnéd tudni, legalább ennyit mondjatok el stb.
Ha az orvos nem tudta volna elmondani nekünk, hogy lány, engem az se rázott volna meg. A lényeg, hogy minden legyen vele rendben.
"Tényleg nem értem, hogy mi múlik azon, hogy tudod-e előre vagy nem. :) ha nem tudod, akkor kevésbé fogod szeretni?"
Ti miért nem mondtátok az ultrahangon hogy nem szeretnétek tudni? Ha nem tudnátok hogy fiatok vagy lányotok lesz akkor kevésbé szeretnétek?
Egy pelda: a kis unokaocsem pl. nagyon orult, amikor megtudta, hogy az erkezo unokateso kisfiu lesz! Mindig mondta, hogy majd egyutt fociznak stb stb. Szoval volt lelkesedes!
A baba nevet aznap tudtak meg, amikor megszuletett.
Mellesleg szepen el lehet mondani, hogy milyen nemu a baba, de megkeritek,hogy pl. csak feher vagy sarga cuccokat vegyenek- ha venni akarnak. Szerintem ez a kozeput a legjobb es mindenki boldog.
Itt a válaszolók többsége tényleg nem tud szöveget értelmezni?!
Nem szeretnék hogy többek között el legyenek árasztva rózsaszínnel vagy kékkel.
Unoka lesz. Ennek kell örülni és kész.
"Egy pelda: a kis unokaocsem pl. nagyon orult, amikor megtudta, hogy az erkezo unokateso kisfiu lesz! Mindig mondta, hogy majd egyutt fociznak stb stb. Szoval volt lelkesedes!"
És mi van, ha a kis unokatesó nem szeret majd focizni, hanem tök más érdekli majd? Vagy ha rosszul látszott az ultrahangon és valójában lány? (Mellesleg ha lány, akkor nem focizhatnak együtt?) Vagy ha interszex? Vagy ha transznemű?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!