A fogyatékos sógornőm megütötte a kislányomat, a férjem nem segít. Elváljak?
A férjem testvére 42 éves, értelmi fogyatékos és mozgásban is korlátozott. Nyilván amikor hozzámentem a férjemhez, tudtam a testvéréről és úgy voltam vele, hogy ő is ember, az állapotáról nem tehet, így kell elfogadni. A sógornőmet az anyósom és az apósom ápolják, értelmileg kb. egy négyéves gyerek szintjén van, ki tud menni wc-re, de hosszabb távon nem tud egyedül közlekedni, kerekesszékeznie kell. Kb. úgy kezelik, mint egy kisbabát, úgy is hívják, körbeugrálják és mindent megengednek neki.
A sógornőm az utóbbi 1-1,5 évben házsártos, követelőző és goromba lett, kétszer megütötte a most hároméves kislányunkat. Mindkét alkalommal ott voltunk többen is, mindenki látta, hogy a lányom semmi rosszat nem tett (egyszer egy kis labdát nyújtott neki, egyszer egy szelet almát), a férjem családja mégis a sógornőm pártjára állt. Először az anyósom próbált tagadni (elesett magáról, csak játszottak), de amikor jeleztem, hogy mindannyian a saját szemünkkel láttuk mi történt, végül annyit tudott mondani, hogy Zsuzsuka nem tehet róla.
A férjem két tűz között érzi magát, én nem érzem biztonságban a kislányomat és nagyon aggaszt, hogy ha van egy ilyen komoly probléma, nem a megoldásra törekednek, hanem az elsikálásra. Minden hétvégén, ünnepen, szabadnapon ott vagyunk az anyóséknál (az utóbbi 3 hétben nem), természetesen segítünk a kertben, sőt, anyailag is, ugyanis Zsuzsuka meglehetősen sokba kerül (erről talán majd egy másik kérdésben írok). A férjemmel abban maradtunk, hogy Zsuzsu és a lányunk nem maradhatnak kettesben, de ez nem jött be, ugyanis előbbit abszolút nem érdekli, hogy mások látják-e, hogy mit csinál. A fizikai bántalmazást így meg tudom akadályozni, de az utóbbi kb. fél évben mindenféle rigmusokkal kínozza a lányomat, azt ismételgeti neki, hogy buta és csúnya. Előfordult, hogy lányom ezt elismételte: buta vagyok, csúnya vagyok.
A férjem imádja a lányunkat és jó férj, de a szülei állandó bűntudatot keltenek benne, mintha nem is a testvére, hanem a szülője lenne Zsuzsunak. Próbáltam rá célozni, hogy van saját gyereke, felesége, elsősorban értünk felelős, de mindig jön a sablonszöveg, hogy szegény Zsuzsunak elég nagy baj az állapota, nem tehet róla, nem szabad ennyire felvenni a dolgokat, milyen ember az, akinek nem a segítség az első gondolata? Az volt az első gondolatom, eddig Zsuzsura százezrek mentek el, de a lányomat nem engedem!
Sajnos folyamatosan falakba ütközöm és felmerült, hogy véget kell vetnem a házasságunknak. Az egy dolog, hogy a férjem mellettem nem áll ki, de a lánya mellett sem, aki ennél többet érdemel! Hiába kérlelem, hogy üljön le beszélni a szüleivel vagy vonjunk be valami szakembert, nem hajlandó konfrontálódni, én pedig már beleőrülök az idegességbe. Mit tegyek?
Hú, én még a második válaszoló vagyok, azóta mindennap figyelem a fejleményeket.
Valóban szomorú, de ez a legjobb, amit tehetsz.
Sok sikert kívánok az életben, remélem megtalálod majd aki tényleg úgy vigyáz rátok, mint két hímes tojásra! :)
Jól döntöttél, tényleg nem jó most válni vagy szétköltözni a vírus miatt, de légy résen.
Nem vagyok házas, gyerekem sincs, de elvált szülők gyereke vagyok meg láttam 1-2 razós dolgot, remélem segíthetek.
Párkapcsolatokban a "sértődött fél" hajlandó "megbocsátani" aztán előhozni a múltat minden veszekedésnél.
Nem tudom akarsz-e költözés után új esélyt adni a férjednek, de ha megint elkezd duzzogni mikor újrakezditek (merthogy "ez nem volt szép tőled") akkor annak a házasságnak tényleg kampec, mert a férjed gondolkodásmódja változatlan maradt. A mártírkodás és a megkeseredettség miatt egyes házastársak elkezdhetik a másik fél ellen hangolni a gyereket, vagy bűntudatot kelteni benne láthatás alatt.
Csak arra akarok ezzel kilyukadni, hogy lehet nem ért még véget a Zsuzsukás kaland (bár remélem tévedek): maradj határozott, légy résen és konzultálj szakemberrel ha a gyereked magatartási problémákat mutat, vagy a férjed?/exed? mismásolni próbál. Remélem a férjed méltósággal viseli majd a továbbiakat, és neki is jobbra fordul a sora, de ne érezz bűntudatot ha manipulálni próbál: felnőtt ember, vállalnia kell a tettei következményeit és a saját életéért ő felelős.
Minden jót nektek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!