A fogyatékos sógornőm megütötte a kislányomat, a férjem nem segít. Elváljak?
A férjem testvére 42 éves, értelmi fogyatékos és mozgásban is korlátozott. Nyilván amikor hozzámentem a férjemhez, tudtam a testvéréről és úgy voltam vele, hogy ő is ember, az állapotáról nem tehet, így kell elfogadni. A sógornőmet az anyósom és az apósom ápolják, értelmileg kb. egy négyéves gyerek szintjén van, ki tud menni wc-re, de hosszabb távon nem tud egyedül közlekedni, kerekesszékeznie kell. Kb. úgy kezelik, mint egy kisbabát, úgy is hívják, körbeugrálják és mindent megengednek neki.
A sógornőm az utóbbi 1-1,5 évben házsártos, követelőző és goromba lett, kétszer megütötte a most hároméves kislányunkat. Mindkét alkalommal ott voltunk többen is, mindenki látta, hogy a lányom semmi rosszat nem tett (egyszer egy kis labdát nyújtott neki, egyszer egy szelet almát), a férjem családja mégis a sógornőm pártjára állt. Először az anyósom próbált tagadni (elesett magáról, csak játszottak), de amikor jeleztem, hogy mindannyian a saját szemünkkel láttuk mi történt, végül annyit tudott mondani, hogy Zsuzsuka nem tehet róla.
A férjem két tűz között érzi magát, én nem érzem biztonságban a kislányomat és nagyon aggaszt, hogy ha van egy ilyen komoly probléma, nem a megoldásra törekednek, hanem az elsikálásra. Minden hétvégén, ünnepen, szabadnapon ott vagyunk az anyóséknál (az utóbbi 3 hétben nem), természetesen segítünk a kertben, sőt, anyailag is, ugyanis Zsuzsuka meglehetősen sokba kerül (erről talán majd egy másik kérdésben írok). A férjemmel abban maradtunk, hogy Zsuzsu és a lányunk nem maradhatnak kettesben, de ez nem jött be, ugyanis előbbit abszolút nem érdekli, hogy mások látják-e, hogy mit csinál. A fizikai bántalmazást így meg tudom akadályozni, de az utóbbi kb. fél évben mindenféle rigmusokkal kínozza a lányomat, azt ismételgeti neki, hogy buta és csúnya. Előfordult, hogy lányom ezt elismételte: buta vagyok, csúnya vagyok.
A férjem imádja a lányunkat és jó férj, de a szülei állandó bűntudatot keltenek benne, mintha nem is a testvére, hanem a szülője lenne Zsuzsunak. Próbáltam rá célozni, hogy van saját gyereke, felesége, elsősorban értünk felelős, de mindig jön a sablonszöveg, hogy szegény Zsuzsunak elég nagy baj az állapota, nem tehet róla, nem szabad ennyire felvenni a dolgokat, milyen ember az, akinek nem a segítség az első gondolata? Az volt az első gondolatom, eddig Zsuzsura százezrek mentek el, de a lányomat nem engedem!
Sajnos folyamatosan falakba ütközöm és felmerült, hogy véget kell vetnem a házasságunknak. Az egy dolog, hogy a férjem mellettem nem áll ki, de a lánya mellett sem, aki ennél többet érdemel! Hiába kérlelem, hogy üljön le beszélni a szüleivel vagy vonjunk be valami szakembert, nem hajlandó konfrontálódni, én pedig már beleőrülök az idegességbe. Mit tegyek?
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza:"na, tart még a hiszti?" <- innentől nézve sajnos totál egyértelmű a helyzet, arra várnak, hogy feladd és minden menjen úgy, mint régen. A férjed nem fog változni, anyósodék sem fogják belátni, hogy ez így nem mehet tovább, úgyhogy most kivárnak, hátha megtörsz.
Lényegében időhúzás az egész, aminek akkor lesz vége, ha kimondod, hogy a férjed költözzön el és válni akarsz.
Sajnálom, hogy így alakult.
válasza: válasza:A kérdező is, meg a férje is azért húzza az időt, mert abban reménykednek, hogy "észhez tér" a másik.
De a kérdezőnek el kell küldenie a férjét ahhoz, hogy a saját álláspontja mellett kiálljon, sokkal több remény van, hogy a férje észhez tér, ha megtapasztalja kicsit, milyen is a családja nélkül, és nem ott duzzognak egymás mellett.
Nekem is el kellett küldenem egyszer a férjemet, hogy észhez térjen. 1 hét alatt rájött, hogy nem ér annyit az egész, hogy a gyereke és a felesége nélkül éljen, de sajnos addig nem jött rá erre, míg ott voltunk mellette, akkor sem, mikor állandóan veszekedtünk, mikor otthon volt.
"Az ember csak akkor jön rá igazán mit veszített, hamár elveszítette"
válasza:"Tart meg a hiszti..."
Cinikus kis pondró...
válasza:Lassan a történetem végéhez érek, legalábbis úgy érzem át léptünk a vörös vonalon és innen nincs tovább. Tegnap este megmondtam a férjemnek, hogy ha vége a Pest megyei korlátozásoknak is, el kell költöznie. Most nem tudom elküldeni, mert ha jönne látogatni a gyereket, ki tudja hazahozná-e a vírust.
Úgyhogy ha vége a vírushelyzetnek, a férjem költözik. A gyereket bármikor láthatja, elviheti, egyelőre a szavát adta, hogy Zsuzsuval soha többé nem találkozik a lányunk. Egyelőre ennyivel meg kell elégednem, a kislányunk ahhoz már elég nagy hogy elmondja ha mégis találkoztak. Egy ilyen esetben jön az ügyvéd, a per, minden, amitől a férjem ódzkodik. Ezt neki is megmondtam, így, kertelés nélkül.
Nagyon köszönöm a rengeteg hozzászólást, igazából még a rosszindulatú emberek is segítettek egy kicsit fésülgetni a gondoltaimat és visszaolvasva a kérdésemet, már akkor sejthettem tudat alatt, hogy ez a hajó elment és nincsen visszaút.
Az anyagiakat tételesen nem tárgyaltuk meg. Fogalmam sincs mennyi pénz szivároghatott az anyósomékhoz a tudtom nélkül, ezt a kérdést fel is adtam, egyszerűen a férjem nem mondja meg, nem tudja vagy tényleg azt hiszi, semmi közöm hozzá.
Gyerektartásként havi 30 ezer forintot kértem, azt hiszem ezzel igencsak nagyvonalú voltam. Viszont figyelembe vettem, hogy a férjemnek vissza kell állnia a startvonalhoz és eszem ágában sincsen tönkretenni a gyerekem apját.
Remélem ennek a hosszas beszélgetésnek annyi értelme volt, hogy ha valahol egy nő hasonló helyzetben van mint én, látva ezt a történetet, időben kapcsol. Egy ember nem tud meggyógyítani egy egész, beteg családot. Minden milyen erős, mindegy milyen jószándékú és mindegy milyen körülmények között él. Nem megy. Vagy ő maga is a betegség áldozata lesz, vagy elmenekül. Én az utóbbit választottam a gyerekem - és nem titkolom - a magam érdekében is.
Fájó felismerés, hogy sokak szerint aki értelmi fogyatékos az egyszersmind szent ember is. Nem, az élet az nem egy film, ők ugyanolyan emberek érzésekkel, vágyakkal, indulatokkal csak az értelmi fejlődésük állt meg. Ez egy nagyon bonyolult helyzet, épp ezért fontos lenni őszintén, nyíltan beszélni erről, mert ki kell mondani: komoly, visszafordíthatatlan károkat okozhatnak, ha nincsenek egyértelműen kijelölve a határok. Olvastam egy hozzászólást a villával szurkáló gyerekről és elgondolkodtam, hogy ha akkor Zsuzsu kezében egy villa vagy egy fakocka van, talán azzal bántotta volna a lányomat...
Egyébként nem történt semmi, ami miatt elszakadt volna a cérna. Egyszercsak megvilágosodtam, hogy értelmetlen amit teszek és hogy nem lesz vége a világnak a férjem nélkül. A lányát bármikor láthatja, én pedig megállok a magam lábán. Sőt, kegyetlenül hangzik, de lehet, hogy így még előbbre is jutunk a gyerekkel.
Mindenkinek köszönöm, aki bármilyen módon hozzászólt a kérdésemhez, remélem legalább tanulságul szolgált egyesek számára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!