Én vagyok ritka példány vagy nektek nincs igazatok?

Nos az én történetem: 10 éves korom előtt kaptam az első kutyám, előtte is egy kutyás család voltunk de a kutyákkal nem nagyon törődhettem. Term. hálával tartozom a szüleimnek hogy megengedték és rászánták a pénzt, és elfogadtam volna ha nem engedik meg! DE azon kívül mindent én csináltam. Etettem, itattam, sétáltattam, fürdettem, fogtam az orvosnál, beadtam neki a gyógyszert, takarítottam, csináltam neki helyet és amit még kell és főleg én neveltem. Senki nem nyúlhatott csakúgy hozzá. A kutya első perctől engem tisztelt, mindenben szót fogadott, és a szüleimet nagyjából észre sem vette, persze szerette őket. Ez mai napig így van. Én voltam az egyetlen akinek szót fogadott, aki tudta irányítani, aki lefogta az orvosnál, aki belenyúlt a kajájába vagy a sebébe szájkosár stb nélkül. 100% főnök. És nem egy picike kutyáról beszélünk, mondjuk nem is olyan nagy, de heves, erős, erős ösztönökkel megáldott állat, aki őrzi a házat, godolkozás nélkül megvéd, igazi kutya, igencsak volt mit irányítani rajta. Sosem jártunk kutyaiskolába sem, sőt kutyás könyveket is csak 2-3 éves korába kezdtem el olvasni. Mégis később számos versenyt (terelő, engedelmes) megnyertünk. Kétségkívül ő a legjobb barátom. Mindent együtt csináltunk, mégis tisztelt engem. Ja és kitűnő tanuló voltam, voltak barátaim, volt páro később, buliban is voltam meg moziban mégsem lett a kutyának semmi baja én pedig nem is akartam olyan dolgokra menni ami neki hátrányos lett volna. Soha nem kellett a szüleimnek semmit csinálni vele mert én nem érek rá. És tudjátok mit? Azóta van még két kutyám de a mai napig a 9 évesen nevelt kutyám tisztel legjobban, legmegbízhatóbb, legokosabb, legtöbbet tudó kutya a három közül pedig a másik kettőt már érettebb fejjel hoztam.

Lehet hogy én csak véletlenül nagy tehetséggel megáldott emberke vagyok, és kifogtam egy tökéletes kutyát, csakhogy azt veszem észre hogy a kutyások között rengeteg olyan kis emberke van amilyen én voltam. És nagyon jól csinálják. Komoly kutyások, versenyzők, sok esetben jobbak mint a már nem olyan hajlékony, ötletes felnőttek.

Viszont itt azt veszem észre hogy mindenki mániákusan próbálja lebeszélni a fiatalabbakat a kutyáról. De kérdezem én: felnőtt korban nem rúghatnak ki bármikor, nem lehet hogy holnap az ország másik bégébe kell költöznöd panelbe és nem viheted a 4 óriás testű kutyád, ha felnőtt vagy nem lehetsz olyan beteg hogy felsem bírsz kelni, ha felnőtt vagy akkor nem fogsz buliba menni, moziba, nyaralni, nem szülsz gyereket, nem lehet felelőtlen döntésed stb?

Akkor azt mondjátok meg: kinek lehet kutyája? Mert a leírásotok alapján kb: senkinek.

Természetes van pár idegesítő kisgyerek (pl régen a palotanpincsijével egy gyerek), de az valszeg felnőtt korban is olyan lesz, és emellett van nagyon sok jó gyerek, okos, felelős... És ha a szülei megengedik nekik akkor vállalták ezzel hogy pénzt adnak a kutyára nem? Szóval nem értem, csak szerintem logikátlan ez a nagy harc ami itt folyik?