Ha a saját gyereke (i) det megharapná a kutyátok, ti még azután is tudnátok szeretni?

Velem még 12éves koromban történt,hogy a saját kutyánk harapott meg.Kertes házban laktunk,és volt egy 70-80 cm marmagasságú keverékkutyánk.Egy nyári napon történt(20 éve),hogy éppen ettem az udvaron a süteményt,amikor a kutya odajött,mert sosem volt megkötve,és el akarta tőllem venni,de én elkezdtem kiabálni a szüleimnek,és sehogy se akartam neki odaadni.Anyám már odaszaladt,de akkorra a kutya megkapta a jobb karomat,majd elkezdte keményen harapdálni,és az újjaimat se kímélte.Apám,ahogy a kutyára ordított,azonnal elengedett,de az öreg írtóztatóan dühös volt rá!Nem kezdte el ütlegelni,mert a kutya amúgy se értette volna.Hanem ehhelyett engemet a kocsiba vágtak,aztán iszkiri,be a kórházba!Majdnem úgy volt,hogy a jobb kezemen a gyürűs,és a kisújjamat le kell amputálni,de szerencsére erre nem került sor.Viszont nem engedtek haza 5 napig,mert a karomon lévő harapások elég csúnyák,mélyek voltak,Volt,amit még varrni is kellet.Azalatt infúziókat,és vért is kaptam,és megfigyelés alatt tartottak.

Aztán a szüleim úgy döntöttek,megválnak a kutyától,mert többé már nem bíztak benne,nem tudtak úgy rátekinteni,mint egy családtagra.De elaltatni sem akarta apám,úgyhogy egy régi ismerősének,aki csirkéket tenyésztett,annak odaadta.

Azalatt én csak attól tartottam,ha hazaengednek nem e fog megint megharapni,De mikor hazavittek a kórházból,anyám közölte velem a jó hírt:Na fiam!Volt kutya,nincs kutya,többé már nem fog bántani!

Nem kicsit könnyebbültem meg,de hozzátenném,ez az eset örökre megbélyegzett,ezért tartok a kutyáktól,és nem tehetek róla.