Megválnál-e az életben bármilyen kényszerítő körülmény hatására a kutyádtól?

Mesélek egy igaz történet szerintem ez majd elgondolkodtatja mindkét oldalt: Barátnőm bátyjával és szüleivel élt panelba. Örökbefogadtak egy nagy termetű kölyök kutyát. A kutya megnőt, mivel valami harci kutya keverék volt, a külseje eggyesek számára ijjesztő volt. Még nem volt 1 éves mikor a lakók elkezdtek panaszkodni hogy milyen "vadállat" tartja őket félelembe (pedig teljesen ártalmatalan mackó volt). Na apuka egyszer besokalt, és mondta hogy repül a kutya, elege van, felakarják őket jelenteni. Az akkor 17 éves fiú azt mondta hogy ha a kutya megy ő is megy. Hát így is lett, elment a kutyával, mivel apukának elég érdekes gyereknevelési elvei vannak, megtiltotta mindenkinek hogy segítsenek a fiúnak. Mikor nem volt otthon apuka, hazaosont az anyjához aki adott neki pénzt és ételt de ez nem volt mindig megoldható.

Tél volt, nagyon hideg és egy ilyen nagy kutyával egy autóban lakni nem volt sokáig lehetséges. A fiú tüdőgyulladás majdnem meghalt, a kutya meg elpusztult. Hiába volt a SOHA nem válnak meg egymástól, nem bírták a hideget, éhezést, autóban élést.

Én is szeretném azt mondani hogy SOHA, de a történet még is azt bizonyítja hogy okosabb lett volna új gazdit találni a kutyának. Szerintetek nem?

Hát talán nem viszek nagy harcikutya féleséget egy panelba ahol minden lakónak van valami baja.. És talán nem ilyenek a szüleim. A válaszom még mindig: soha.

Amúgy minden tiszteletem a fiúé.