A kutyám megölte a szomszédom kutyáját, mit csináljak?
Az én teljesen szelíd bullterrierem is lemarná a saját területére bejövő idegen kutyát.Meg biztosan nem ölné,de súlyos sérüléseket okozna.Ugyanez a kutya bodogan játszik a többi kutyával mondjuk a futtatón,ha nekitámadnak,sértődötten eltotyog.
Egyébként a német juhásznál kevés agresszívebb,idegbetegebb fajta létezik,és megvan ahhoz a megfelelő fizikai ereje,hogy akár öljön is.
A kérdező kutyájának az lett volna a dolga,hogy nyugodtan üljön,míg a másik tépi?Gondolkozzatok már!
Nem lenézésből írtam, amit írtam, félreértetted. Akinek nem házőrző fajta kutyája van, az tényleg nem tud megítélni egy ilyen helyzetet.
Az meg, hogy el kell altatni a kutyát, engem háborított fel mélységesen!
00:55 onnan "tudom" hogy elég sok ilyen kutyával találkoztam már. Első ránézésre együtt élnek a kicsi gyerekkel, istenként néznek a gazdájukra és szót fogadnak. Csak aztán kiderül hogy ez addig tart amíg nem kerül egy másik kutya a szemük elé. Sőt a gazdájuk direkt azért vette mert kemény kutyák és még tetszik is neki. Mert akkor aztán korra, nemre, méretre, viselkedésre való tekintet nélkül gyilkolnak. Ráadásul nem is a kertjükben hanem az utcán. Békés sétáink során már 3 (roti, káj, bull) ilyen kutya akarta komolyan megölni a kutyáim. Érdekes módon mindegyik kan volt, az enyémek pedig szukák. Volt amikor tüzeltek is. Azért ez már beteg dolog, nem, ha a tüzelő szukát inkább megöli mint hogy.... ? A megadás sem érdekelte őket.
Sajnos ebben az országban ha valaki olyan kutyát tart mint a kérdező, akkor nagyobb az esélye hogy valami baj van vele, mint hogy nincs. Mert itt nem tudnak kutyát nevelni. Főleg nem ilyen fajtákat... Ha nem ilyen lenne a kutyája akkor írja le hány vizsgája van meg hogy viselkedik, vagy hogy iskolába járnak vagy akármit... Honnan tudjuk, hogy nem viselkedne másokkal is így ok nélkül?
Ja és egyáltalán nem szobakutyám van, meg különben se sértegess. Csak tudod a kutya nem borjú méretnél kezdődik, sőt őszintén szólva az a természetellenes.
Érdekes az is, hogy másik kérdéseknél, ha azt írom, hogy az én kutyám bizony nem szereti az idegeneket (ennek ellenére kiállításra, versenyre iskolába jár gond nélkül mert nevelve van), és gondolkodás nélkül - ha mást nem mondok - megharapná azt aki bántja, bánt engem, betör, vagy le akarja dominálni, akkor én vagyok a rossz gazda és a kutyám idegbeteg. És mit képzelek én mert a jó kutya SOHA semmit nem tesz parancs nélkül mert az őrző-védők is csak parancsra támadnak és biztos akkor nem tisztel engem és blabla. Amikor meg megkérdezem, hogy és mi van akkor ha a gazda nem tud parancsot adni de a kutya veszélyben van, akkor mindenki hallgat. Most meg el vagytok ájulva, hogy micsoda csodás kis "házőrző" van itt. Felteszem azért ilyen vad mert nincs sétáltatva, szocializálva.
Az a gondolkodás meg egyszerűen gyerekes, hogy "az övé a kerítés, én nem tehetek róla!" És ha az övé a kerítés akkor szétteszed a kezed és a fogad osszeszorítva inkább nézed hogy meghaljon egy ártatlan kutya (mert nem az ő hibája) és a tiéd veszélyezteted mint hogy tegyél valamait, csak mert te olyan makacs vagy hogy az övé, akkor csinálja ő, és csak azért se? Ez érett gondolkodás?
Nagyon jó példa, ha a kutya helyett egy gyereket bántott volna. Azt hiszitek, hogy megsimogatták volna a szülők buksiját, hogy "jól van nem tehettek semmit, hisz a másik kerítése volt a rossz?" Hát a nagy frászt. A szülő felelőssége a gyerek (vagy kutya vagy akármi) és ha valaki más nem teszi meg a kötelességét az nem azt jelenti a mi vállunkról le van a felelősség.
Ez pont olyan mint amikor a nő és a férfi szexelnek, és a nő tudja, hogy a férfi nem védekezik, de aztán amikor terhes lesz akkor felháborodik és ujjal mutogat a férfire, hogy ő a hibás, miatta lett terhes. És? A felelősség mindkettőjüké, és azért mert az egyik hülye volt, még a másik is hibás. Akinek van egy kis józan esze az beismeri hogy nem így van. Mindenki magáért felelős. Nem várhatjuk, hogy majd a másik megtegye a kötelességeit.
Mi van ha a következő kutyája még a tiédnél is nagyobb lesz és kinyírja? Akkor is széteszed a kezed, hogy hát az ő kerítése volt?
A világ nem úgy működik hogy ő a hibás, az ő dolga és akkor meg van oldva. Nem, mindenkinek magára kell vigyázni még akkor is ha nem csak az ő dolga lenne.
Igen, miután végignéztem, hogy a kutyám gerincét majdnem eltöri egy ilyen beteg kutya és minden sétán meg akar támadni valamelyik jó házőrző, természetesen nem szívlelem a hasonló Gazdákat. ^^ Bocsi, biztos rossz vagyok ettől. Nem a kutyákkal van bajom.
A borjú méretű kutya meg igenis természetellenes, csak úgy ahogy a teáscsésze mértű is. Szerinted a természetben kialakulna magától ekkora kutya? Az ember "csinált" ekkora kutyát mert önző és nem érdekli mi a jó a kutyának. Mióta normális az ha egy kutya 6-7 évig él mert olyan nagy, vagy nem tud magától párzani de még menni sem rendesen? És ugyanezt gondolom mindegyik extrém kinézetű kutyáról. Sajnálom őket! Nem utálom. Hol írtam én rosszat a kutyáról? Én a gazdákról beszéltem és azokról az emberekről akik nem bírják felfogni, hogy azért mert nem az övék a kerítés, még felelősek. Írni bárhogy és bármit tud írni az ember, szóval szerintem te is nagyon jól tudod, hogy egy anonim oldal írásából nem mondhatod meg milyen vagyok. :)
Szóval majd a rendes érveidet várom. Személyeskedéssel akkor támad az ember ha mást nem tud mondani.
Én meg imádom a borjúimat, akiket itt leszóltál, de nem veszem sértésnek, nem sokat nyom a latba a véleményed.
Nagyon elvakult vagy, akire inkább rá kell hagyni, hiszen észérvekkel meggyőzni úgysem lehet.
Én azt mondtam sajnálom őket. Miért utálnék és szólnék le valakit aki nem tehet arról amilyen? Te direkt nem érted amit írok hogy visszaszólhass, miközben te persze írhatsz félreérthető dolgokat a szobakutyákról. Nagyon érett.
És milyen okos vagy hogy nem veszel valamit sértésnek ami nem is akart az lenni! -.-"
Ha fáj az igazság és nem akarod beismerni akkor ne tedd, de ettől még tény a tény, hogy a kutyának az óriás, törpe és egyéb extrém méret és kinézet nem használ. Nem én találtam ki szórakozásból.
Különben pedig nem erről szól a kérdés. Ha te nem jöttél volna a szobakutyákkal, én sem jöttem volna az óriásokkal.
Egy téli estén, 6 hónapos terhesen a melléképületünkbe indultam. Hirtelen az udvaron a sötétben először fellökött egy idegen nagy kutya, aztán pedig megtámadott. Szerencsére nem történt komoly bajom, sem a babámnak a hasamban. Na, akkor örültem volna, ha nem spánielem van, hanem egy "borjúm", aki kiterítette volna azt a kutyát az udvaron. A szomszédoké volt, átmászott hozzánk a kerítésükön. Az ő kerítésükön, az ő kutyájuk!
Nagyon remélem, hogy a mostani kutyáim nem engednek idegen embert, sem állatot a telkünkre, ha kell igen terítsék ki az udvar közepén, ezzel védve engem és a családomat. (Az más, ha a kapun én engedem be.)
Nem kívánok tovább vitatkozni. Ha megérted megérted, ha nem, úgyis jó!
Én is mesélhetnék arról hogy a közepes méretű kutyáim hányszor bántották borjú méretű kutyák, de nem teszem mert nem a kutya tehet róla. Azon kívül arról sem szóltál hogy a te kutyád megölte volna a másikat. A kérdező kutyája nem védett senkit, mert nem voltak otthon. Ne mondd hogy te elvárod a kutyádtól, haljon meg csak hogy a h*lye anyagi javakat el ne vihessék? Ez tényleg csak egy "kis" különbség. Amúgy pedig te vagy az aki azt hiszi hogy leszólom, ennek ellenére a te hangodon érződik (nem most először) hogy lenézed a kisebb kutyákat.
Aztán pedig a méret nem minden. Emberek seperc alatt elintézik a kutyáid ha akarják és sosem lesznek olyan gyorsak mint több kisebb méretű kutya (bár persze megölni nem tudják a kicsik - mekkora kár -.-"). Ha a kutyáid nem tudnak megvédeni, akkor állsz ott feltett kézzel, a babával hogy az őőő kerítésük, őőők tehetnek róla, nem ééén, csinálják meg őőők, én azért sem teszek semmit >.<? Azzal nem sokra mész az életben. Abból kell élni ami van úgy hogy közben te betartod a szabályokat, akkor is ha más nem. Ez így van. Én sem vitatkozok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!