Miért én vagyok a gonosz kutyatartó, ha néha az orrára koppintok, mikor sok ember még azt is hagyja, hogy a kutya kitúrja az ágyából, aztán csodálkozik, hogy nevelési gondok vannak?

A szociallizálást én személy szerint úgy oldanám meg, hogy megkérnék pár rokon-gyereket, hogy gyalogoljanak felénk az utcán amikor sétálunk a kutyával (természetesen nem túl közel a biztonság kedvéért) és megkérném őket, hogy sorban dobjanak neki jutalomfalatot és talán minden nap megismételném egy hétig, aztán már velünk is maradnának a gyerekek...és így tovább. Nagyrészt úgy csinálnám, ahogy te. Tulajdonképpen ugyanazokat a nevelési elvekel valljuk, kisebb eltérésekkel.

A védőfelszerelés azért kellett, mert sajnos a befogadott kutyus figyelmeztető morgás nélkül támadt (még amikor új tag volt a családban) és fel kellett készülnöm a "legrosszabbra" is, hiszen nem ismertem akkor még túl jól. És mint utóbb kiderült, jól is tettem, hogy felkészültem, mert később nagyon sok hasznát vettem a felszerelésnek. :)

Ömmm, pórázhoz szoktatás persze nálunk sem volt séta-galopp, főleg a "kedvesebbik" kutyával, mert 10 hetes volt, amikor kezdtük a tréninget és még elég kajla volt. Én is "rántással" szoktattam a sétához, de nem is igazán volt rántás, inkább csak visszahúztam magamfelé egészen addig, míg a póráz laza nem lett, akkor újra elindultunk. Én sem szoktam bas*zogatni őket evés közben, csak ritkán amolyan emlékeztető jelleggel. Most már az agresszív kutya is hagyja, hogy belenyúljak a tányérjába, de nála konkrétan a szájban "turkálással" még nem próbálkoztam, mert tudom, hogy még nem jutottunk el arra a "szintre".

Szóval akkor Szent a Béke. :) Jah, előzőnek pedig még válaszolnék, hogy a kedves kiskutyám egy 2 éves Magyar Vizsla. :) A méregzsák pedig egy 6 éves Beagle. :)